Anya nyaral: lökjük a hintát, térdig megyünk a vízbe, de fő, hogy a gyereknek boldog a nyara

Pont most, ezekben a napokban, mikor úgy tűnik, hogy a hosszú és forró nyárnak sosem lesz vége, és a szabadidőm jelentős részét azzal töltöm, hogy állok a nyitott hűtőajtó előtt - na nem azért, hogy egyek valamit, ha jól emlékszem, június elején ettem utoljára, azért állok ott, hogy hűtsem magam -, pont most kezdek visszavonulni az egyetlen zugba, ahol nyugtom van. A fejembe.

Reményvesztetten tántorgok ki a hűs kertbe, ami egyébként nem hűs, de a városi aszfalton mért 43 fokhoz képest annak tűnik, és fásultan meredek magam elé. Egy újabb izgalmas nap vár. Nem rám, a gyerekemre, nekem a belem lóg, és kóválygok, a hőség miatt ugyanis napok óta nem alszom.

Reggel hat óra öt. Ezek az én perceim, néhány fertályórám.

Hogy mit csinálok? Fejben nyaralok. Ahogy az anyák nagy része.

Nem tudom, megfigyeltétek-e, hogy a közösségi oldalakon csak azoknak a fotói szerepelnek a pompás nyaralásról, akik egyedülállók, és megválaszthatják, kivel mennek nyaralni, akik gyerektelenek (még) és szerelmesek (még), vagy akiknek már felnőtt gyerekei vannak. Hát egyáltalán nem véletlen. Az sem, hogy a kisgyerekes anyák fejben nyaralnak, ahogy én.

A fejben nyaralást úgy kell csinálni, hogy egyedül kiülsz a vízpartra, a kertbe, a grillező mellé, tökmindegy, a fejedet a tenyeredbe hajtod, és elképzeled, milyen lenne a nyaralás. Nem mindenkinél működik, van, aki ettől rosszabbul lesz, csak mondom. Merészebbek felidézhetik a régi nyaralások emlékét is, ezt csak haladóknak ajánlom, a „ha tudtam volna” súlyos elmeállapotokat idézhet elő.

Anyaként az első csalódás egyébként nem az első nyaralás, hanem az első karácsony a gyerekkel. Izgatottan készülődünk, Szemünk Fénye miatt kétszer akkora karácsonyfát választunk, ami befér a nappaliba, és négyszer annyit költünk ajándékra, amennyit eredetileg szántunk rá. A karon ülő gyereknek természetesen megvesszük a rénszarvasos kombidresszt, rosszabb esetben Mikulásnak öltöztetjük, de mindenképp van rajta valami iszonyú cuki. Természetesen elrohanunk egy karácsonyi családi fotózásra is, ahol Szemünk Fénye és Életünk Értelme egy másik nagyon cuki karácsonyi szettben ordít, mivel fogalma sincs, hogy itt most meghittség VAN. Aztán szenteste szembesülünk vele, hogy hiába a felhajtás, a gyerek pont leszarja a csak neki felcsicsázott karácsonyfát, nem érdeklik a csillogó díszek, fél a beszélő macitól és a zenélő fejlesztő játéktól, cserébe a csomagolópapírral szeretne játszani.

Nyárra ezek a lelombozó élmények elhalványulnak, és elindulunk Szemünk Fényével nyaralni, az első nagy, közös kalandra! Mondom, mi lesz ott.

Én úgy hittem, okos és megfontolt döntést hoztam: kibéreltünk egy házat a Balcsin, hogy hülyére nyaraljuk magunkat, de legalábbis pihenjünk, és lesülve, élményekkel megrakodva térjünk haza. Szombaton érkeztünk. Csütörtökön már gyanús volt, hogy tulajdonképpen ugyanazt csinálom, mint otthon, a különbség csak annyi, ha este nyolc óra után végre kiülök egy fröccsel a teraszra, nem a szomszédot látom, ahogy félmeztelenül nyírja a füvet, hanem egy zöldes csíkot a Balatonból.

De még ezek a nyaralások a legkellemesebbek. Amíg a gyerek be nem tölti a kritikus ötödik életévet. Délelőtt sétizünk egy nagyot, ebéd után aluka, anya kifekhet napozni vagy olvasni, vagy bebólint horkolva, délután meg megyünk a pacsapacsára, jaj de jó lesz! Ez volt a terv.

Na most, az én gyerekem olyan érdektelenséget mutatott mindenféle víz iránt, legyen az a volt Jugoszlávia területének bármely tengerpartja, a Balaton, a Duna, a Sugovica Baján, vagy a szomszéd faluban a Büdös-tó, hogy nem is értettem. Cserébe imádott homokozni. Nem a vízparton, a vízparttól háromszáz méterre levő játszón.

Gondolom, nem kell részleteznem, hogy a magyarországi játszóterek tervezése hogy zajlik. Na jó, elmondom mégis. Szóval felfogadnak egy csapatot, előtte azonban szigorú előválogatáson szűrik meg őket. Legalább háromkörösön. Pszichológiai és alkalmatlansági tesztnek is alávetik őket, így válogatják ki azokat, akik gyűlölik a növényeket, és biztosan úgy terveznek játszóteret, hogy egyetlen fa, cserje és bokor ne legyen a környéken se, a csúszda ellenben fémből legyen. A végső szűrőn azok mennek át, akik nem ismerik az árnyékolót és a napvitorlát. A csapat tagja egy statisztikus is, aki a tervezés korai fázisában kiszámítja, hogy az üdülőhely felkapottsága miatt egy, azaz egyetlen hintát indokolt játszótérre telepíteni - a tűző napra, természetesen -, hogy az itt töltött felhőtlen idő nagy része arról szóljon, a gyerek üvölt, mert hintázni szeretne, de előtte még kilencen állnak sorba.

Kedves Kisgyerekes Anya, itt fogod tölteni a nyaralás nagy részét. Ha szerencséd van, odatéved egy nagyfiú, aki valamilyen oknál fogva elvan a kisebbekkel, és várat meg árkot épít neki, amibe rendületlenül hordja a vizet, a kis bubukák visítva dagonyáznak benne, és később még azt is megengedi, hogy beássák a homokba. Becsüld meg ezeket a kis krapekokat, mert ez az értékes másfél óra egy női magazin átlapozását, illetve képességektől függően harmincöt-ötven oldal elolvasását jelenti.

Ha nincs szerencséd, akkor lököd a hintát, forgatod a forgót, és a saját gyerekeden kívül még négy másiknak rázogatod a cipőjéből a gyöngykavicsot, mert gyöngykavics nélkül nincs játszó, az olyan lenne, mint hekk nélkül a strand.

A játszóról üvöltve mentek haza, mert a gyerek elfáradt, és akkor sír. Amikor te elgyötörve tolod felfele a babakocsit a nyűgös gyerekkel, akkor kezdenek leszivárogni a partra a kipihent párok, hogy beüljenek nyugodtan vacsorázni valahova, ahova te nem fogsz, igyanak egy pohár bort a lemenő nap fényében, miközben más felnőtt emberekkel társalognak, és nevetnek is. Te bogyóésbabóca kalandjait olvasod, és alig várod, hogy a gyerek elaludjon, és végre kimosd a homokot a füledből és a lábujjaid közül. Nem mondom, hogy nem tart sokáig, de ennek az időszaknak is vége lesz egyszer.

Amikor a kislányom ötéves lett, hirtelen felfedezte a vizet. Egyik pillanatról a másikra történt, olyan hirtelen, hogy én hülye, megint a Balatonon találtam magam két hétre. De már okosabb voltam, nem házat béreltem, hanem szállodába mentem, félpanzióba, mert a nyaralás az legyen nyaralás, ugye, megtanultam a leckét, én többet a nyaralás alatt nem szeretnék főznimosnisöpörni, mint otthon.

Ez rosszabb, mint a házas-délutánalvós-homokozós, de persze ezt csak akkor tapasztaljuk meg, amikor benne vagyunk. A nyaralás tizennégy napjából tizennégyet a gyereköbölben töltjük, reggel tíztől a strand bezárásának időpontjáig. Térdig a vízben állva. Épp csak nem forgunk, mint a grillcsirke. A gyerek ugyanis már nem a homok titkait kutatja, hanem vízicsibévé változott, és csak akkor jön ki a vízből, ha éhes vagy szomjas. Vagy akkor, amikor az alkalmi barátnők elmennek ebédelni, és téged csesztet, hogy menjél vele játszani. Amikor nem a gyereköbölben állunk, akkor sorban. Mert hiába a félpanzió, a gyereket kihúzza a víz meg a nap, és éhes. Így aztán sorban állunk palacsintáért, hamburgerért, rántott sajtért, jégkásáért vagy bármi másért, amit meg lehet enni vagy inni.

Néha-néha, szerencsétlenebb napokon nem a strandon aszalódsz majd, mert a gyerek a kocsiból kiszúrja a másfél kilométerre levő hirdetést, és akkor elmentek a Mazsola és Tádé bábelőadásra. Nézd a jó oldalát, legalább látod az Anna Grand Hotel egy részét belülről! A cirkuszról szemrebbenés nélkül hazudsz: rosszul látta, az nem itt lesz, hanem Pesten, csak ide is kitették a hirdetést. Reggeli közben irigykedve hallgatod a huszonéves párt, akik a paloznaki Jazz Pikniken csapatják, aztán észbe kapsz, igyekezni kell, hogy odaérjetek a szomszéd faluba a Gryllus Vilmos-koncertre!

A strandra természetesen mindent vinni kell, már a megérkezés is kalandos, ugyanis egyedül cipeled a strandszatyrot, a delfines matracot, a homokozókészletet, a habteniszt, az óriás úszógumit, a vízipisztolyt, a trafikosnál vett Buci Maci magazint, miközben a fejeden a gyerek kalapja van, mert NEHÉZ VINNI, és egyébként is tele van a keze azzal az egy darab játékkal, amihez egész nap hozzá sem fog érni. Persze nem lehetsz büszke magadra egy pillanatig sem, mert az értékes percekben, mikor még nem a gyereköbölben kell állni, hanem pakolászhatsz a hűsben, a melletted tanyázó, négy fiúgyerekkel megáldott anyuka lazán kivesz a bal melléből egy sebtapaszt, egy csomag papírzsebkendőt, egy ezrest, egy öngyújtót és egy fekete alapon narancssárga halálfejekkel díszített kendőt, szóval rájössz, hogy mindig van hova fejlődni.

Szeretném ígérni, hogy idővel javul a helyzet, de sajnos nem. A kisiskolás kor beköszöntével súlyosabbá válik a helyzet, ugyanis nemcsak nyaralni kell menni, de táborba is kell vinni a gyereket. Különös érzékkel azokat a napközis táborokat választják ki, ahova reggel nyolcra kell vinni őket, és délután négy és öt között kell elhozni, így reggel és este is tolhatjuk a szopórollert a dugóban anyázva.

Persze a fő, hogy a gyereknek remek nyara legyen, tele élményekkel.

Mi pedig, néhanap, miután kiteregettünk, kiülhetünk este a kertbe, kezünkben a gyöngyöző cserszegivel, és míg várjuk a férjünket haza, elmélázhatunk azon, hogy vannak emberek, akik most hófehér ruhában, hűs vörösborral a kezükben Positanóban ülnek kettesben, egy másik felnőttel, és nézik a tengerbe lebukó nap aranyát. És próbáljuk figyelmen kívül hagyni, hogy a kutyák épp most verekszenek össze a borostyánban fellelt döglött békán, miközben a szomszédban felordít a benzines fűkasza.

Fotók: Getty Images Hungary

Anya vásárol is a nyárra magának. Kár, hogy minden a fiókban végzi. 

• nyaralás
• nyaralás gyerekkel
• humor
• gyerek
• nyár
• pihenés
• anya
• Utazás