Ötven év után megfejtették a zodiákus gyilkos titkos üzenetét, de még így is sok a rejtély

A zodiákus gyilkos rejtélye a mai napig nagy fejtörést okoz a nyomozóknak.

A zodiákus titkos üzenete

Több mint 50 év után fejtette meg egy ausztrál amatőr a zodiákus néven elhíresült amerikai sorozatgyilkos egyik titkos üzenetét, ám ez sem vitt közelebb a bűnöző kilétének felfedéséhez.

Hivatalosan öt gyilkosságot kapcsolnak a nevéhez, melyeket 1968-ban és 1969-ben követett el a San Francisco-öböl térségében - olvasható a brit The Guardian szombati online kiadásában.

Ez állt a titkosított üzenetben

David Oranchak ausztrál kódfejtő pénteken jelentette be, hogy megvan a megfejtés, melyet 51 éve keres egy három ország szakértőiből álló csoport.

A zodiákus gyilkos egyik levele.
A zodiákus gyilkos egyik levele.
Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary

- Remélem, jól szórakoztok, miközben el akartok kapni engem. Nem félek a gázkamrától, mivel az visz a leghamarabb a paradicsomba, hiszen már van elég rabszolgám, akik nekem dolgoznak - hangzik a megfejtése annak az üzenetnek, amit az ismeretlen egy sor szimbólum formájában a San Francisco Chronicle című lapnak küldött 1969 novemberében.

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) megerősítette, hogy valóban a zodiákus üzenetét fejtették meg, azonban ez nem sok segítséget jelent a nyomozóknak az ismeretlen elkövető utáni sok évtizedes harcban.

Még mindig rejtélyes az ügy

- A zodiákus gyilkos Észak-Kalifornia számos települését tartotta rettegésben, és noha évtizedek teltek el, továbbra is harcolunk a brutális bűncselekmények áldozatainak igazságáért. A folyamatban lévő nyomozás érdekében, valamint az áldozatok és családjaik érdekeinek tisztelete miatt jelenleg nem tudunk többet mondani - írta közleményében a megfejtést közzé tevő San Francisco Chronicle-nek az FBI helyi irodájának szóvivője.

A titokzatos gyilkos áldozatai között voltak ők is.
A titokzatos gyilkos áldozatai között voltak ők is.
Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary

A pénteken publikált levél volt a zodiákus gyilkos második üzente, amelyiknek sikeresen fejtették meg a kódját. Hasonlóan a most feltárthoz az első sem szolgált más célt, csak a félelemkeltést és a provokációt. Hivatalosan öt gyilkosságot kötnek a nevéhez, melyeket 1968-ban és 1969-ben követett el. Két további áldozatának sikerült elmenekülnie, azonban sokkal több bűntényről vélik, hogy az ő számlájára írható. Maga az ismeretlen 37 gyilkosságot vállalt magára.

A cikk az ajánló után folytatódik

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

A férfi 1969-ben kezdett újságoknak üzenni és a rendőrségre telefonálgatni, magát Zodiacnak nevezte. Ha a lapok megtagadták a kódolt sorok közlését, újabb bűntényekkel fenyegetett. Összesen négy rejtjeles üzenete jelent meg, egyikről a gyilkos azt állította, felfedi benne a kilétét, ami a mai napig rejtély.

Az Isdal-nő rejtélye, akiről 50 év után sem derült ki, hogy kicsoda: hidegháborús kém lehetett?

A nyomozók számára máig rejtély, hogyan halt meg a titokzatos nő.

Az Isdal-nő rejtélye, akiről 50 év után sem derült ki, hogy kicsoda: hidegháborús kém lehetett?

Elolvasom

(Képek forrása: Getty Images Hungary)

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük