Minden előjel nélkül meggyulladtak az emberek: máig nincs magyarázat a különös, 20. századi eseményekre

Rejtélyes módon egyszer csak lángra kaptak az emberek, amire semmilyen tudományos magyarázatot nem találtak.

tűz3
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A történelem során számos megmagyarázhatatlan és rejtélyes esettel lehet találkozni. A távoli időkből fennmaradt feljegyzések vagy rajzok viszont sok esetben nem számítanak hiteles forrásnak, hiszen a tudomány fejletlensége miatt sok mindent nem tudtak megmagyarázni vagy akár leírni.

A csak néhány évtizeddel ezelőtt történt megmagyarázhatatlan esetek már egészen más megvilágításba kerülnek. Hiszen a tudományos felkészültség vagy a technológiai háttér adott lenne, hogy kiderítsék az okokat, ez mégsem olyan egyszerű. Ilyen a spontán emberi öngyulladások rejtélye is.

Emberek lobbantak lángba a semmiből

A spontán emberi öngyulladás első ismert említése 1731-ből, Olaszországból származik, ezt követően pedig egyre több különös esetről számoltak be. Az első dokumentált eset óta már száznál is több rejtélyes tűz keletkezett az emberek szervezetében, és bár erre folyamatosan próbálnak tudományos válaszokat keresni, eddig még egyik sem nyert bizonyítást.

tűz1
Fotó: stilllifephotographer / Getty Images Hungary

A spontán emberi öngyulladás azt jelenti, hogy a test bármiféle behatás vagy éghető anyag nélkül egész egyszerűen lángra lobban. Ez gyakran csak hirtelen megjelenő égési sérülésekben, hólyagokban figyelhető meg, de vannak esetek, amikor az egész test lángol. A legkülönösebb az egészben, hogy az eddigi esetek mind csak magát az ember lángolását jegyezték fel, a körülöttük lévő tárgyak, berendezések érintetlenül maradtak. Voltak olyan esetek, hogy az égés után minden eltűnt, csak a csont maradt, de egyes esetekben még az is elhamvadt. Úgy, hogy körülötte semmi nem gyulladt meg. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Az eddig történt események alapján a test nem csak kívülről tud megégni, hanem olyan, mintha a belső szervezetben keletkezne a tűz, és az emésztené fel az egész testet. Azt is megfigyelték, hogy a spontán öngyulladás esetében a lángok nem narancssárgán izzó fényűek, mint a legtöbb tűz, hanem inkább kékesek. Furcsaság még, hogy az áldozatok látszólag nem éreznek fájdalmat, és gyakran nem is tesznek semmit annak érdekében, hogy megakadályozzák a lángokat.

Híres halálesetek, amiket az öngyulladás okozott

1951-ben egy floridai lakos, Mary Reeser főbérlője próbált bejutni a 67 éves nőhöz, ám amikor sikerült, horrorfilmbe illő látvány fogadta. A nő szinte összes porcikája hamuvá égett, viszont a mája, a koponyája és a lába teljesen épen maradt, így senki nem tudja, mi is történhetett vele pontosan.

Mary Reeser
Mary Reeser
Fotó: Wikimedia Commons

1985 is hasonlóan bizarr esetet tartogatott: a 17 éves Jacqueline Fitzsimons egy angliai iskola tanulója volt, és két óra között, a szünetben az osztálytársaival beszélgetett a folyosón. Egyszer csak rossz közérzetről és a hátán lévő égő érzésről kezdett panaszkodni, majd lángra lobbant. Az iskola tanulói is tudták bizonyítani, hogy ez tényleg így történt. Segítettek neki letépni az égő ruhadarabokat, de a kórházba szállítás után kiderült, hogy testének 18%-a elégett. Tizenöt nappal később belehalt a sérülésekbe.

A legismertebb ilyen eset 1986-ban, New Yorkban történt, ahol a nyugalmazott tűzoltó, George Mott hamuvá égett testére találtak. A vélemények megoszlanak ezzel a történettel kapcsolatban, hiszen a férfi elvileg láncdohányos volt, de sokak szerint a halála idején már rég leszokott a cigarettáról. Bármi is történt, sokan a dohányzás helyett inkább az öngyulladásra gyanakodnak, hiszen körülötte semmi nem lobbant lángra. Mott esete a kanóceffektust erősíti, tehát hogy a pizsama és takaró a gyertya kanócát, az emberi hús és zsír pedig a viaszt szemléltetik, ez lehet az oka annak, hogy más nem gyulladt ki körülötte.

tűz2
Fotó: LiudmylaSupynska / Getty Images Hungary

A legutóbbi ilyen ismert eset 2002-ben történt, amikor a belga Adele Waldack egy autóút közben észrevette, hogy kékes színű lángokba borult a combja. Szerencsére neki sikerült eloltania a lángokat, de a derekától a térdéig terjedő szakaszon nagyon súlyos égési sérüléseket szenvedett, és az orvosai sem tudták, mi történhetett vele.

Mi állhat a háttérben?

A tudósok és a szkeptikusok is számos lehetséges választ megalkottak már, ám tudományosan még egyik sem bizonyított, így a spontán emberi öngyulladás máig rejtélyes és megmagyarázhatatlan.

Ezek a legismertebb lehetséges elméletek:

  • Alkohol: sokáig hitték, hogy az öngyulladást az alkohol okozhatja, hiszen az esetek jelentős részében alkoholisták égtek hamuvá. Az elmélet szerint a szervezetben lévő nagy mennyiségű alkohol reagált valamilyen kisebb háztartási tűzre, így képződtek a lángok. A teóriát megdöntötték azok az esetek, amikor gyerekek vagy olyan emberek is meggyulladtak, akik soha nem ittak.
  • Faggyúelmélet: a korábban is említett faggyúelmélet szerint az emberen égő ruhák elpárologtatják a testben található nedvességet, a faggyú és zsír pedig tovább táplálja a tüzet, így terjedve a többi szervre. Ezzel az elmélettel közelebb kerültek a megoldáshoz, azonban nem tudják, hogy a semmiből miért keletkezhetett tűz egyes embereknél.
  • Kémia: egyes elméletek szerint még nem ismert kémiai reakció jött létre ezeknél az embereknél, ami a vizet szétbontja oxigénre és hidrogénre. A hidrogén valamilyen oknál fogva lángra kap, és az oxigén segítségével egyre nagyobb felületen ég. Ez egy gyors folyamat, ami nem lobbantja lángra a körülötte lévő dolgokat. Olyan magyarázatok is napvilágot láttak, miszerint a magány miatt nitroglicerinhez hasonló anyag halmozódik fel a szervezetben, ami lángra kap, de mások a bélgázokat okolják. 

A „mérgező hölgy” óriási rejtély az orvostudománynak - Miért lett rosszul körülötte mindenki a kórházban?

Egyszerű háziasszonyként került a kórházba, azonban máig nem tudni, miért ájult el mindenki körülötte.

A „mérgező hölgy” óriási rejtély az orvostudománynak - Miért lett rosszul körülötte mindenki a kórházban?

Elolvasom

(Képek forrása: Getty Images Hungary, Wikimedia Commons)

Ezt is szeretjük