Apróság, de nagyon jól jön járvány idején: használd, ha segíteni szeretnél
Ha teheted, segíts a környezetedben élő időseknek, rászorulóknak a járványhelyzetben, és szándékodat jelezd is feléjük a plakáttal.
A médiában és minden létező fórumon azzal a kéréssel találkozunk, hogy lehetőség szerint mindenki maradjon otthon. Csökkenteni kell a kontaktusok számát, a megelőzésre kell a legnagyobb hangsúlyt fektetni, mert egy agresszív vírussal állunk szemben, amely az időseket érinti a legsúlyosabban, de valójában senkit sem kímél.
Ennek teljesítése azonban csak úgy kivitelezhető a valóságban, ha a mindennapokat érintő ügyek intézésében - legyen az bolti bevásárlás, gyógyszerkiváltás, csekkfeladás - segítséget kapnak az erre rászorulók, de különösképp az idősek. Mivel köztudott, hogy ez a korosztály nem teljesen mozog otthonosan az interneten, a Miutcánk.hu lokális közösségépítő platform offline összefogást indított.
Plakáttal jelezheted, ha segítenél
A 2014-ben alapított portál, reagálva az elmúlt hetekben kialakult járványügyi helyzetre, egy komoly, Magyarország-szerte működő szomszédi összefogásra ösztönöz. A több mint 50 ezer felhasználót számláló oldal ingyen elérhető és használható segítő plakátokat ad az embereknek, akik aztán a közvetlen környezetüket nagyon egyszerűen tudják segíteni, és megmutatni, hogy mennyire meghatározó érték a hatékony támogatás, valamint a helyi szintű összetartás.
A letölthető és kinyomtatható plakát kifüggesztésével igyekeznek megkönnyíteni a szomszédok és az egy környéken élők összekapcsolását. Ezzel a lokális kezdeményezéssel a magyar lakosság nagy része képes hatékony segítségnyújtásra. A plakáton egyszerűen és érthetően lehetőség van segítséget felajánlani és elérhetőséget megadni.
- Különösen fontosnak találom, hogy mind a mindennapokban, mind a jelenlegi nehezebb időszakban az emberek bizalommal és bátran forduljanak egymás felé, és hatékonyan tudjanak segíteni a közvetlen lakókörnyezetükben - mondta Szabó Dávid, a kezdeményezés életre hívója. A projekttel próbálják elősegíteni azt, hogy minél többen valóban otthon tudjanak maradni, és épségben vészeljék át ezt az időszakot.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A plakát a weboldalon, a Facebookon és az Instagramon is elérhető. Akiknek nincs otthon nyomtatójuk, azok az alkalmazáson keresztül ebben is találhatnak segítséget.
Fotók: Getty Images
Így üzen Budapest a többi városnak
Az üresen álló budapesti szállodák ablakaiban sötétedés után a 4U! üzenetet jelent meg a Fővárosi Önkormányzat és a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége kampányának keretében. A For You!, vagyis az Érted! Értetek! feliratot a szobák fényei adják ki.