Átfogó kísérlet során vizsgálták a négynapos munkahetet: meglepő eredményre jutottak
Megérkeztek annak a kísérletnek az eredményei, ami a négynapos munkahét bevezetését vizsgálta.
Megérkeztek annak a 4 Day Week Global közösségi platform által szervezett, átfogó kísérletnek az eredményei, amely azt vizsgálta, hogy érdemes-e a cégeknek áttérni a négynapos munkahétre.
A tavaly indult kísérlet eredményei talán sokaknak meglepők lehetnek.
Négynapos munkahét
A 4 Day Week Global által szervezett kísérlet 2022 februárjában indult, és hat ország 33 vállalata vett benne részt. A cégek a kísérlet időtartamára négy napra és 32 órára csökkentették a munkahetüket, és azt vizsgálták, hogy a dolgozóik ugyanannyira produktívak-e ugyanakkora fizetésért az idejük 80 százalékát kihasználva, írja a Player a Business Insider cikke alapján.
Az eredmények nagy része pozitív lett, a kísérletben részt vevő cégek bevétele nőtt, a dolgozóik jólléte és egészsége javult. Az alkalmazottak új hobbikat próbálhattak ki a felszabaduló idejükben, kiegyensúlyozottabb magánéletet élhettek, és hatékonyabban ápolhatták beteg hozzátartozóikat.
A meglepően jó eredmények hatására már újabb száz cég fontolgatja egy hasonló kísérlet elvégzését.
A négynapos munkahétnek azonban természetesen vannak hátrányai is. Mivel nő az alkalmazottak terhelése, így a stressz-szintjük is magasabb lesz. És vannak olyan szektorok, ahol nem lehet egész évre kiterjeszteni a négynapos rendszert, mert van egy sűrűbb szezon. Bizonyos munkahelyeken (tűzoltók, rendőrök, mentők, orvosok, újságírók) pedig folyamatos ügyeletet kell biztosítani. Bár ez utóbbi megoldható, ha van elég ember, akik tudnak váltásban dolgozni.
A kísérletben részt vevő cégek méret szerinti súlyozott összbevétele 8,14 százalékkal nőtt, de voltak helyek, ahol 40 százalékos volt a bevételnövekedés.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A kísérlet zárófelmérése során egyik részt vevő cég sem nyilatkozott úgy, hogy szeretne visszaállni az ötnapos munkahétre. A kutatásban részt vevő 495 alkalmazott szinte mindegyike folytatná a négynapos rendszert, és a vezérigazgatóktól a menedzsereken át a juniorokig mindenki jelentős előnyöket tapasztalt.
A négynapos munkahétnek pozitív környezeti hatásai is vannak. Mivel a dolgozók így kevesebbet ingáznak, kevesebb energiát is használnak fel. Ráadásul több idejük és energiájuk is van törődni a környezettel, és kevesebbszer vásárolnak műanyagba csomagolt készételt.
Ilyen sok magyar keres pénzt a hobbijával: egyesek drágakövet csiszolnak, de olyan is van, aki 3D-nyomtat
A magyarok többségének van olyan hobbija, amivel alkot, és közülük minden ötödiknek bevételt is hoz ez a tevékenység.
Ilyen sok magyar keres pénzt a hobbijával: egyesek drágakövet csiszolnak, de olyan is van, aki 3D-nyomtat
A magyarok többségének van olyan hobbija, amivel alkot, és közülük minden ötödiknek bevételt is hoz ez a tevékenység.
ElolvasomKépek: Getty Images Hungary