Így öl meg a munkahelyed: ha ezeket a jeleket tapasztalod, ideje váltani

Munkahelyi stressz, mint világszerte vezető halálok? Ha így folytatjuk, idővel sajnos ez sem kizárt.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Életünk java részét a munkahelyünkön töltjük - negyven év alatt ez csaknem tízezer napot jelent -, ezért nagyon nem mindegy, hogy ezt milyen körülmények között tesszük. Szinte minden hónapra jut egy új kutatás a munkahelyi stressz egészségre gyakorolt káros hatásairól.

Egy 2015-ös, háromszáz tanulmányt összefoglaló kutatásban például kimutatták, hogy a jelenség hasonlóan gyakori mértékben járul hozzá a korai halálozáshoz, mint a passzív dohányzás. Léteznek olyan apró jelek, melyeket, ha valaki naponta megtapasztal a munkahelyén, érdemes elgondolkodni a váltáson, mielőtt túl késő lenne.

Túlzott stressz

Korábban az Európai Szívgyógyász Társaság folyóiratában publikálták egy brit kutatócsoport eredményeit, akik londoni hivatalnokokat vizsgáltak több éven keresztül. Az eljárás végén kiderült, hogy a munkahelyi stressz nagymértékben fokozza a koszorúér-betegség, illetve a szívinfarktus kockázatát. Ezenkívül a magas vérnyomás, a hasi elhízás és a cukorbetegség is gyakoribb volt azoknál, akik nem tudták feldolgozni a túlzott munkahelyi stresszhatást.

Rendszeres túlóra

A gyakorta hosszúra nyúló munkaidő nem tesz jót az általános egészségnek, az American Journal of Epidemiology folyóiratban publikált finn tanulmány szerint ráadásul az agyműködés hanyatlásában is jócskán közrejátszik. A kísérletben 2214 brit közalkalmazottat vizsgáltak, a kutatók pedig megállapították, hogy azoknak, akik hetente 55 óránál többet dolgoztak, a rövid távú memóriájuk rosszabbnak bizonyult a heti negyven vagy kevesebbet dolgozók memóriájához képest. Ezenkívül a vizsgált csoport esetenként a szófelidézés során is problémákba ütközött.

Biztonság hiánya

A bizonytalan munkakörülmények, a vezetőség által alkalmazott megfélemlítő magatartás vagy a pszichés bántalmazás egyaránt visszavetheti az egészségi állapotot. A megfélemlítésnek gyakori formája a munkavállalóval szembeni támadó, fenyegető fellépés, amitől a dolgozó veszélyeztetve érzi pozícióját - mindez szorongást válthat ki, az emberek elveszítik önbizalmukat, idővel pedig egészségi és mentális problémák is jelentkezhetnek.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Túlságosan alacsony fizetés

Az alulfizetettség mondhatni egyenlő a megbecsülés hiányával. A honoráriumnak több fajtája lehet - bónusz, prémium -, ezért mindenekelőtt a legfontosabb, hogy az ember tisztában legyen saját elvárásaival, céljaival, amit aztán a vezetőség elé tárhat. Ha minden igyekezet és szorgalom ellenére esélytelennek tűnik egy tisztességes megállapodás, érdemes munkahelyet váltani.

Így kovácsolj előnyt a gyakori munkahelyváltásból: hasznodra is válhat

A sűrű váltás nem feltétlenül rossz, csak tudatosnak kell lenni.

Elolvasom
Ezt is szeretjük