Ő lesz az új dán király: Frigyes elmondta, hogy szeretne élni a trónon
II. Margit dán királynő újévi köszöntőjében fogalmazta meg lemondását a trónról, melyet fiára, Frigyesre hagyott.
II. Margit dán királynő vasárnap élő adásban elmondott újévi köszöntőjében lemondott a trónról, döntésével sokakat meglepett az 52 éve uralkodó, 83 éves királynő. A trónon fia, Frigyes koronaherceg követi.
II. Margit még két hétig marad hivatalosan a trónon, megkoronázásának 52. évfordulóján formálisan is lemond róla. A dán királynő ezzel a számmal II. Erzsébet brit királynő halála után Európa leghosszabb ideje hivatalban levő uralkodója volt.
II. Margit dán királynő és utódja
II. Margit királynő a dánok körében nagy népszerűségnek örvendett, mindig is kedvelt közéleti személyiségnek számított közvetlensége miatt, sokszor gyakorlatilag kíséret nélkül sétálgatott Koppenhága utcáin - írta róla a Time. Szabadidejében szeretett síelni, de még a judót is kipróbálta. Láncdohányosként ismerték. Készített illusztrációkat A Gyűrűk ura egyes kiadásához is, sőt, könyvet fordított, előszeretettel hímez, tervez, gyakran utazik. Uralkodóként bejárta az országot, továbbá a dán fennhatóság alá tartozó Grönlandot és Feröer-szigeteket is, ahol szintén lelkes tömegek fogadták mindig. Idősebb korában is aktív maradt, 70 évesen még meglátogatta a dán katonai csapatokat Afganisztánban.
Idei hátműtétje azonban arra motiválta, hogy elgondolkozzon a jövőről, és úgy döntött, itt az ideje, hogy a következő generációra bízza a folytatást. A trónon fia, Frigyes fogja követni. Érdekesség, hogy a királynő az elmúlt években nyolcból négy unokáját megfosztotta hivatalos címétől, melyet azért látott indokoltnak, hogy a kötöttségtől megszabadulva, szabadabban élhessék életüket.
Dániában az államforma alkotmányos monarchia, azaz egy választott parlament és kormány a hatalom birtokosa, ám a pártpolitika felett egy uralkodó áll, aki képviseli az országot és a hagyományos teendőket, látogatásokat elvégzi. A királynő döntése után a dán miniszterelnök, Mette Frederiksen is megköszönte neki az 52 éves fáradhatatlan uralkodói munkát, melyet az egységes dán nemzetért végzett. Nézd meg, milyen női vezetők vitték előre Európa országait az elmúlt időben!
Frigyes követi a trónon
A dán királynőt tehát két hét múlva fia, Frigyes követi uralkodóként. A koronaherceggel II. Margithoz hasonlóan sokan rokonszenveznek, így szintén egyöntetű népszerűségre számíthat az országban. Az 55 éves férfi 1995-ben politikatudományból szerzett diplomát az Aarhusi Egyetemen, ezzel ő lett az első dán trónörökös, aki egyetemi tanulmányokat végzett. Tanulmányai alatt a Harvardon is töltött időt, Frederik Henriksen álnéven - írta róla a BBC. Később szolgált a dán haditengerészetnél, és egy négy hónapos grönlandi expedíción is részt vett. Többször volt balesete szánkóval és robogóval is, ám ő sokszor hangsúlyozta: nem akar bezárkózni, trónra lépése után sem mondana le hétköznapi életéről.
Frigyes és ausztráliai születésű, ügyvéd felesége, Mary hercegnő 2000-ben ismerkedett meg a sydney-i olimpia alatt egy bárban. Négy gyermekük született, akiket modern értékek szerinti nevelésben részesítenek, és elsősorban állami iskolákba járatva őket.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
III. Károly brit királyhoz hasonlóan Frigyes is kiemelten fontos ügyének tartja a környezetvédelmet, és megfogadta, hogy tevékenységével a jövőbe vezeti Dániát. A brit hagyományokkal ellentétben ugyanakkor Dániában nem tartanak hivatalos koronázási ceremóniát, a koppenhágai Amalienborg kastélyból jelentik majd be a trón átvételét.
Íme, a legszebb uralkodónők
Az aranymetszés szabálya szerint állították sorrendbe, ki a legszebb előkelőség a világon.
Ő lett a legszebb előkelőség a világon: az aranymetszés szabálya szerint rangsorolták a királyi családok tagjait
Nézegess képeket!
Elolvasom(Képek: Getty Images Hungary.)