Mikor fertőz a legerősebben a koronavírus? Ez a néhány nap lehet a kritikus
A tünetek jelentkezésekor és utána öt napig a legfertőzőbb a beteg.
Egy új, nagy léptékű tanulmány szerint az új típusú koronavírus okozta Covid-19 tüneteinek jelentkezésekor, majd az ezt követő öt napban a legvalószínűbb fertőzés továbbadása - számolt be róla a BBC hírportálja.
A pácienseknél a betegségük elején találták a legnagyobb víruskoncentrációt, míg élő, vagyis szaporodni képes vírusok akár a tünetek megjelenése utáni kilencedik napig kimutathatók voltak - írták a kutatók a Lancet Microbe brit tudományos folyóiratban.
Mikor fertőz a leginkább a koronavírus?
A tanulmány készítői 79 kutatást elemeztek, ezek teszttel igazoltan koronavírusos, kórházban kezelt, tüneteket mutató páciensek eseteit tartalmazták. A tünetek jelentkezésétől kezdve akár a kilencedik napig is azonosítottak szaporodóképes vírusokat a torokból vett egyes mintákból. A mintákban talált RNS-részecskékből, vagyis a vírus örökítőanyagának töredékeiből a tünetek kezdetekor vagy ezután öt napon belül volt a legtöbb.
Az inaktív RNS-töredékek az orr- és torokmintákban átlagosan még a tünetek megjelenése utáni 17 napon is kimutathatók voltak. A kutatók azt a következtetést vonták le, hogy mivel kilenc napon túl nem volt a mintákban szaporodóképes vírus, ezért - a tovább kimutatható inaktív töredékek ellenére - valószínűtlen, hogy a páciensek többsége fertőzne a kilencedik nap után is.
- Az emberekben azt kell tudatosítani, hogy amint akár a legenyhébb tüneteket is érzik, ne érintkezzenek másokkal, izolálják magukat. Vannak, akik olyan későn kapják meg a teszteredményüket, hogy talán már túl is vannak a legfertőzőbb időszakon - mondta el a BBC-nek Muge Cevik, a St. Andrews-i Egyetem tudósa.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A kutatás nem vizsgálta a tünetmentes fertőzötteket, de a szerzők felhívták a figyelmet arra, hogy más kutatások kimutatták, egyesek már a tünetek megjelenése előtt és tünetmentesen is fertőzhettek.
Fotók: Getty Images
Már a köhögés hangzása alapján megmondják, ha valaki koronavírusos
Amerikai kutatók által fejlesztett mesterséges intelligencia algoritmusa képes pontosan azonosítani a koronavírus okozta Covid-19 betegségben szenvedőket köhögésük hangzása alapján.
Már a köhögés hangzása alapján megmondják, ha valaki koronavírusos - Az új eljárás nagyon hatékony
Az új eljárás még azokról is kimutatja a fertőzést hang alapján, akik tünetmentesek.
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!
- járvány
- munkahely