Elképesztő dolgokat mondott a gorilla, akit megtanítottak kommunikálni az emberekkel
Koko jelbeszéddel tudott kommunikálni az emberekkel. Mondott pár érdekes és fontos dolgot.

Koko, a nőstény síkvidéki gorilla 1971-ben született a San Francisco-i állatkertben, akkor még Hanabiko néven, melynek jelentése „tűzijátékok gyermeke”.
Koko egyéves korában kezdte el tanulni a jelbeszédet, amikor dr. Francine Patterson állatpszichológus elkezdett vele foglalkozni. Az állat mintegy ezer fogalom jelét ismerte, emellett összesen nagyjából kétezer beszélt angol szót értett meg.
Leginkább 3-6 szavas mondatokkal fejezte ki magát, és kommunikációs fejlettségét, szókincsét egy körülbelül hároméves kisgyerekéhez lehet hasonlítani. Úgy becsülték, IQ-ja 75-95 között mozoghatott.

Ami a hobbiját illeti, szeretett filmnézés közben pihenni, és festeni is megtanult. Nagyobb hírnévre akkor tett szert, amikor egy kismacskát is örökbe fogadott: ő maga jelezte, hogy vágyik egy cicára, nyilván az anyai ösztöneit szerette volna így kiélni. Mikor a macskát sajnálatos módon elütötte egy autó, a „sírás” és „szomorú” szavakkal fejezte ki gyászát.

Koko egyik legjelentősebb megnyilvánulásaként tartják számon a 2016-os párizsi klímacsúcsot, amelyen egy rövid üzenetben szólítja fel az embereket a Föld megmentésére. Ebben - a részben előre megírt - üzenetben elmondja, hogy ő egy gorilla, ő egy a virágokkal, állatokkal és magával a természettel. Szereti a Földet és az embereket, az emberek azonban buták, amit sajnál, és sír miattuk. Sietni kell a Föld megmentésével, fogy az idő. Azt is elmutogatta, hogy „A természet figyel!”

Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Koko 2018-ban hunyt el álmában, 46 évesen. Szellemi, fizikai és elsősorban nyelvi fejlődése rendkívül értékes információkkal szolgált a kutatók számára - ugyanis Koko előtt a gorillák intelligenciájáról nem sokat tudtak.
Lenyűgöző képek az emberek és állatok közti kapcsolatról
A fotós a világ legkülönbözőbb pontjain készített olyan képeket, melyek az emberek és állatok közti különleges kapcsolat előtt tisztelegnek.
10 lenyűgöző kép az emberek és állatok különleges kapcsolatáról: bejárta a világot a gyönyörű sorozat
Nézegess képeket!
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images, Youtube)