Ennek az állatnak 9 agya van: egy a fejében, de nyolc másikat váratlan helyre tett a természet
Egy a fejében van, de hol a másik nyolc agy?

Egy lény 9 aggyal? Mintha valamiféle sci-fi-film szereplőjéről lenne szó. Pedig ilyen lény valóban létezik, nem csupán hollywoodi fantáziaszülemény.
A dolog különösen érdekes, hiszen nekünk is, mint intelligens, gondolkodó emberi lényeknek, csupán egy agyunk van. Hogyan lehet egy állatnak nyolccal több?
A kilenc agyú polip
A kilenc agy költői túlzás, mert az állat esetében - eltekintve a fejében lévő egy agytól - a másik nyolc esetében nem a szó szoros értelmében vett agyra kell gondolni. A többi nyolc ugyanis inkább nevezhető külön idegi struktúrának.

Az idegi struktúrák egyenként 50 millió idegsejtből tevődnek össze, funkciójuk pedig mindössze a külvilág érzékelése és reflexszerű mozdulatok indítása. Ezen felül egyéb funkciót, ami az agyhoz köthető, nem töltenek be. Nem gondolkodnak, nem döntenek, és nem is rendelkeznek memóriával.
Attól tehát, hogy a polip 1+8 központban dolgoz fel információkat, nem lesz okosabb, inkább csak ügyesebb. Intelligenciáját csak áttételesen növeli másik 8 "agya". Ezek ugyanis sok terhet és feladatot levesznek a polip fejében elhelyezkedő agyáról, így annak a kapacitása felszabadul, és éberebb, óvatosabb préda, pontosabb, sikeresebb vadász lehet.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
Szintén a fentiekkel magyarázható a horrorfilmbe illő jelenség, hogy a polip levágott karjai még órákon át működőképesek, és reagálnak a külső ingerekre. Ez is a bennük lévő idegi struktúrának köszönhető. Ha a központi aggyal meg is szűnt az összeköttetésük, a karok önálló idegi struktúrái még működnek, és információkat dolgoznak fel.
Érdekes elképzelni, milyen lenne, ha mi, emberek is külön-külön gondolkodó végtagokkal rendelkeznénk. Vajon a lábunk anélkül vinne minket a munkahelyig, hogy figyelnénk az utat? Akárhogy is, az öt aggyal rendelkező ember fantáziaképe újabb film alapjául szolgálhatna.
Néhány a leghosszabb életű állatok közül
Jegyeztek már 507 éves állatot is: fantasztikus kort megélt példányokat mutatunk be.
OLVASD EL EZT IS!

- lelet
- rekonstrukció