Mi történt valójában Kleopátra gyermekeivel? 3 fiút és 1 lányt szült Egyiptom utolsó fáraója
Kleopátrának négy gyermeke volt. Sorsuk az anyjuk halála után vált kérdésessé.
VII. Kleopátra Philopatór (i. e. 69 - i. e. 30) neve kapcsán legtöbbször a messze földön híres szépségét, illetve Marcus Antoniusszal közös legendás szerelmét emlegetik. Pedig más szempontból is érdemes megvizsgálni a történetét, hiszen az utolsó fáraó anya volt, négy gyermeket hozott a világra.
Gyermekei közül egy, Kaiszarion, Julius Caesar, három pedig, Alexandrosz Héliosz, Kleopátra Szeléné, illetve Ptolemaiosz Philadelphosz, Marcus Antonius leszármazottja volt. Ám ami ennél is érdekesebb, hogy mi történhetett velük azután, hogy édesanyjuk - a széles körben elfogadott elmélet szerint - megölte magát. Kaiszarionról tudni a legtöbbet.
Kaiszarion sorsa
Kleopátra fia i. e. 47-ben jött a világra Alexandriában, amikor Kleopátra és Julius Caesar viszonya már egy esztendeje tartott, mégsem mindenki hitte el neki, hogy valóban a császár a gyermeke apja. A fiú valódi neve XV. Ptolemaiosz volt, a Kaiszarion nevet becenévként kapta: annyit tesz, kis Caesar.
I. e. 44-ben, Caesar halála után Kleopátra egy ideig Rómában várakozott, és abban bízott, hogy fiát a trónra léptetik, ám Kaiszarion helyett Octavianus került a császári székbe, és örökbe fogadta. Kleopátra ezután hazatért Egyiptomba hároméves gyermekével, és társuralkodójává nevezte ki őt.
Kaiszarion további sorsáról nem sokat tudni. Annyit igen, hogy Alexandriában nőtt fel, és görög tanításban részesítették, akár az őseit. Hatéves volt, mikor az anyja viszonyt kezdett Marcus Antoniussal, így ő a mostohaapjává lett. 14 éves volt, amikor ő és Kleopátra római földeket kaptak tőle: övék lett Ciprus, Líbia és Szíria egy része.
Kaiszariont a királyok királyának kezdték hívni, mely egy ősi perzsa cím volt. Azt jelentette, hogy a többi király feletti volt. Marcus Antonius ráadásul kiállt amellett, hogy ő Julius Caesar törvényes utódja - Octavianus természetesen nem nézte ezt jó szemmel. Háborús helyzet alakult ki közte és a Kleopátra-Kaiszarion-Marcus Antonius hármas között. Octavianus nyert, anya és fia pedig ismét visszatért Egyiptomba. Miután Octavianus elfoglalta Alexandriát, Antonius és Kleopátra öngyilkosságot követtek el. Kaiszarion ezekben a napokban nem tartózkodott otthon, ugyanis anyja előre megtervezte, hogy elküldi a gyermekét keletre, míg ő elköveti végzetes lépését.
Ekkor Kaiszarion 17 éves volt. Octavianus küldetett a fiúért azzal az ígérettel, hogy Róma társuralkodója lehet, ahogyan egykor Kleopátra volt. Mivel Kaiszarion oktatója azt tanácsolta neki, a fiú hazatért, ám nem kellett volna: római katonák ölték meg i. e. 30-ban. Egyiptom ezen a ponton a Római Birodalom provinciájává vált.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
II. Kleopátra Szeléné útja
Marcus Antonius lánya és ikertestvére, Alexandrosz Héliosz i. e. 40-ben jött világra. A lány Alexandriában nőtt fel, és görög oktatásban részesült. Hatévesen Cyrenaica királynője lett.
Három évvel később szülei elvesztették az Octavianus elleni harcot, majd megölték magukat. Octavianus ekkor Rómába vitette a lányt, ahol láncra verte őt, és végighurcolta az utcákon. A lelketlen uralkodó nővére hatására hagyott fel Szeléné kínzásával. A nő azontúl mostohaanyjaként nevelte őt, saját gyermekeivel együtt.
Szeléné 15 volt, amikor egy észak-afrikai herceg felesége lett. Juba ugyancsak árva volt, és szintén Octavianus udvarában nevelkedett. Octavianus birodalma egy részét neki adta, így Szeléné végül Mauritánia uralkodója lett csaknem húsz évre. Valószínűleg 35 volt, amikor meghalt. Ő nevezhető Kleopátra legsikeresebb gyermekének.
Alexandrosz Héliosz élete
Szeléné ikertestvére Nagy Sándorról kapta a nevét. Apjával, Marcus Antoniussal csak i. e. 37-ben találkozott, abban az esztendőben, amikor apja a fiaként ismerte el őt.
Alexandria udvarában nőtt fel. Hatéves volt, amikor apjától, Antoniustól, mint minden gyermeke, területeket kapott. Tízéves koráig élt Egyiptomban, de szülei drámai halála után ő is Octavianus udvarába került. További sorsáról homályosak az információk. Az egyik lehetséges verzió szerint, miután testvére Mauritánia uralkodója lett, ő is csatlakozhatott hozzájuk birodalmukban. A másik szerint Szicília szigetére költöztette az uralkodó, ahol kiszolgálták élete végéig.
Ptolemaiosz Philadelphosz
Marcus Antonius és Kleopátra legfiatalabb gyermeke i. e. 36-ban született, hét évvel a szülei öngyilkossága előtt. Ugyancsak kapott területeket az apjától: Szíria, Fönícia és Cilicia lett az övé. Hétéves kora után Octavianus udvarába került, és az ikrekkel hasonló sors várhatott rá is. Későbbi sorsa ismeretlen, de feltételezik, hogy szintén Mauritániába mehetett a testvérei után.
Érdekességek Kleopátráról
Nem lehet eleget olvasni a mindig izgalmas uralkodónőről: következő cikkünkben több érdekességet is megtudhatsz róla.
Hogy nézett ki valójában Kleopátra, és mi igaz a köré szőtt legendákból? 5 érdekes tény az életéről
Nézegess képeket!
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!
- egyiptom
- rekonstrukció