Szegény politikusok: 300 millió forinttal segítik magukat a képviselők
Egyesek elképesztően jól járhatnak az új törvénnyel, mely a hiteleseket hivatott megsegíteni.
A parlamenti képviselők fele járhat jól a Fidesz frakciójának javaslatával. A devizahitelesek megmentésére és a bankok elszámoltatására benyújtott előterjesztés szerint egyes képviselőknek akár több tízmillió forint is visszajárhat bankjuktól.
Legjobban Gyurcsány Ferenc, Gulyás Gergely és Lázár János járhat, de Rogán Antal is rengeteg pénzt kaphat vissza.
Gyurcsány közel 20 millió forintot kaphat vissza
A Blikk.hu kiszámolta, mennyire járnak jól a hitellel rendelkező képviselők az elfogadásra váró adósmentő törvénnyel. A lap szerint jelenleg a képviselők több mint fele, mintegy száz képviselő tartozik valamilyen pénzintézetnek.
Amennyiben a jelenlegi formájában, változtatás nélkül bólint rá a törvényre az országgyűlés, úgy Gyurcsány Ferenc járhat a legjobban a képviselők közül. A volt miniszterelnöknek a lap számításai szerint 67,1 millió forintos hiteltartozása van. Ez alapján Gyurcsány akár 20 millió forintot is visszakaphat a már befizetett törlesztésből.
Gyurcsány elmondta, ma 300-400 ezer forint közötti összeget fizet a bankjának havonta, így saját számításai szerint 40-50 ezer forinttal csökkenhetnek terhei.
Lázár János miniszter és a szintén fideszes Gulyás Gergely 10-10 millió forintot kaphat vissza a Blikk szerint. Mindkét politikus tartozása meghaladja a 30 millió forintot. Rogán Antal 9 millió forintot tehet zsebre, becsült tartozása 30 millió forint.
Az átlag devizahiteles havi 30 ezer forintra számíthat
Ahogy arról a múlt héten beszámoltunk, a Fidesz és a KDNP három napos frakcióülésén elfogadta a bankok elszámoltatásáról szóló törvényjavaslatot. Így első körben a devizában eladósodottak helyzetét rendeznék. Rogán Antal szerint 25-30%-kal csökkenhet a havi törlesztőrészlet. A bankoknak a jogtalannak ítélt árfolyamból fakadó díjemeléseket és az egyoldalú kamatemeléseket kell visszatéríteniük az ügyfeleknek.
Hogy mi számít pontosan törvénytelennek, arról bővebben ebben a cikkünkben olvashatsz.
Az átlaghoz tartozó hiteles azonban nem kalkulálhat ekkora összegekkel. Az átlag adós csak néhány millió forintot tudott felvenni, törlesztőrészletei azonban havi 60-70 ezerről a forint gyengülésével akár 120 ezerre is dagadhattak. Ez esetben nagyjából 30-40 ezer forint járhat vissza havonta. Ezzel összevetve Gyurcsány közel 70 millió forintos kölcsönének törlesztője jóval nagyobb mértékben csökkenhet.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az ellenzék kampánya mintha nem lenne zökkenőmentes. Összeszedtük a legkínosabb jeleneteket.
Fotók: facebook.com/gyurcsanyf; facebook.com/RoganAntal.
- hitel
- bank
- országgyűlés
- gyurcsány ferenc
- rogán antal
- lázár jános
- belföld
- devizahitelesek
- parlament
- Terasz
OLVASD EL EZT IS!
- budapest
- mszp
A politikus, aki nyalni indult, de csak égett
- lopás
- pénz