Indul a kazántámogatás: kik jogosultak a segítségre?
Az újonnan beszerzett konténerkazánok már az októberben kezdődő fűtési szezonban üzembe kerülhetnek négyszáz helyszínen.
Az újonnan beszerzett konténerkazánok már az októberben kezdődő fűtési szezonban üzembe kerülhetnek négyszáz helyszínen, derül ki a Technológiai és Ipari Minisztérium közleményéből.
Egy milliárd forinttal támogatja a hazai gyártókapacitás kiépítését a kormány.
Kik jogosultak a kazántámogatásra?
A Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) közölte, hogy az Energia-veszélyhelyzeti Operatív Törzs egyes állami épületek alternatív fűtési módokra való átállítását kezdeményezte. A TIM javaslata alapján a feladat úgynevezett konténerkazánok üzembe helyezésével teljesíthető.
A biomasszát és pelletet elégető eszközök telepítéséhez nem kell időigényes engedélyeztetés, és a rendszerbe kötés is néhány nap alatt elvégezhető.
A kormány döntése nyomán első körben már az októberben kezdődő fűtési szezon végéig 400 konténerkazán beszerzéséről és üzembe helyezéséről gondoskodik a Technológiai és Ipari Minisztérium. A berendezések egy részét külföldről fogják megvásárolni, de az állam 1 milliárd forintos támogatást biztosít a magyarországi gyártókapacitás kiépítéséhez is. Ez az összeg a szükséges beruházás teljes értékének több mint harmadát fedezheti.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az új kazánokat elsősorban iskolák, óvodák, bölcsődék és bentlakásos szociális otthonok kaphatják meg. A helyszínek kiválasztására és a telepítés sorrendjének meghatározására a TIM és a Belügyminisztérium közös munkacsoportot hoz létre.
Megbetegedhet a gyerek a 18 fokos tanteremben? Ezt gondolja a gyermekorvos
Egy házi gyermekorvost és a Nemzeti Pedagóguskar elnökét is megkérdezték a helyzettel kapcsolatban.
Megbetegedhet a gyerek a 18 fokos tanteremben? Ezt gondolja a gyermekorvos
Egy házi gyermekorvost és a Nemzeti Pedagóguskar elnökét is megkérdezték a helyzettel kapcsolatban.
ElolvasomKépek: Getty Images Hungary