Milyen idő lesz a hosszú hétvégén? Itt a pünkösdi előrejelzés

27°C is lehet, de esőre is számítani kell.

Hétvégi időjárás 05. 21-től
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Pénteken délelőtt napos idő várható, majd délután nyugat felől fátyol- és gomolyfelhők érkeznek, azonban legfeljebb csak az északi, északkeleti megyékben fordulhat elő egy-egy zápor. A délnyugatira forduló szél nagy területen megélénkül, a Dunántúlon meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között alakul.

Szombaton a napos körzetek, illetve időszakok mellett általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég. Főleg a nap második felében szórványosan előfordul zápor, néhol zivatar. Nyugatira, északnyugatira fordul, és sok helyütt megerősödik a szél. Hajnalban 4, 12 fok lesz a jellemző. Délután az északnyugati megyékben 18, délkeleten 26 fok közelében alakul a hőmérséklet.

Pünkösdvasárnap a nap első felében inkább erősen felhős idő lesz a jellemző, második felében egyre többfelé vékonyodik, felszakadozik a felhőzet. Szórványosan előfordul zápor, néhol zivatar. Az északi, északnyugati szelet időnként élénk, zivatar térségében erős lökések kísérik. A minimum-hőmérséklet 6 és 13 fok között alakul. Délután nagy lesz a hőmérséklet-különbség, északnyugaton 17, délkeleten 26 fok is valószínű.

A cikk az ajánló után folytatódik

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Pünkösdhétfőn a hosszabb-rövidebb napsütés mellett főleg az ország északnyugati felén erősebben is megnövekedhet a felhőzet, és elsősorban ott fordulhat elő szórványosan záporeső, zivatar. A keleti, délkeleti szél megélénkül, helyenként megerősödik, zivatarban akár viharos lökések is lehetnek. Hajnalban 6, 12, délután 18, 27 fok várható, nyugaton mérhetik az alacsonyabb, délkeleten a magasabb értékeket.

Fotók: Getty Images

Ritka felvételek: a mókusok ezer arcát mutatta meg a fotós

Szinte a mókusokkal élt együtt a férfi, és egészen különleges oldalukat sikerült bemutatnia fotóin keresztül.

Ritka felvételek: a mókusok ezer arcát mutatta meg a férfi - Éveken át fotózta őket

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük