Akkor is tudni kell a KRESZ-t, ha gyalog mész az utcán: a rendőrség figyelmeztet
A gyalogos közlekedés során is be kell tartani a szabályokat, hogy ne történjen baleset.
A balesetek megelőzéséért a gyalogosan közlekedők is nagyon sokat tehetnek. A rendőrség szerint a járókelők sajnos gyakran elfelejtik, hogy a KRESZ betartása számukra is kötelező: mobiltelefonjukat nyomkodva sokszor hirtelen, körültekintés nélkül lépnek az úttestre, azonban attól, hogy a zebrán nekik van elsőbbségük, még nem jelenti azt, hogy az arra közlekedő járművek észlelték őket, és meg is adják azt.
Törekedni kell arra, hogy elsőbbségi helyzetekben járművezetőként és gyalogosként is szemkontaktust teremts a másikkal. A balesetek elkerüléséért a legtöbbet épp a közlekedők tehetik azzal, hogy betartják a szabályokat, odafigyelnek egymásra, és toleranciát mutatnak.
Az őszi és téli időszakban kiemelten fontos a gyalogosok részéről is a láthatósági szabályok betartása, hiszen korábban sötétedik, valamint ilyenkor előszeretettel viselnek sötétebb színű ruhákat is. Ez különösen veszélyes lehet olyan útszakaszon, ahol nincs közvilágítás, mely lakott területen kívül és belül egyaránt előfordulhat.
Éjszaka vagy korlátozott látási viszonyok között, lakott területen kívül az úttesten, útpadkán, leállósávon tartózkodó gyalogosoknak fényvisszaverő mellényt, ruházatot kell viselnie. Soha nem szabad kilépni az úttestre járművek mögül, vagy azok takarásából, és ha nincs a közelben kijelölt gyalogátkelőhely, mindig alapos körültekintést követően, a legrövidebb szakaszon kell átmenni az út másik oldalára.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A fokozott óvatosságra különösen nagy szükség van a nagyobb közlekedési csomópontoknál, a bevásárlóközpontok, pályaudvarok környezetében, a gyalogos-átkelőhelyek megközelítése során, valamint a gyermekek, a fiatalok és az idősek által látogatott intézmények - tanintézetek, sportlétesítmények, nyugdíjasotthonok - közelében.
Fotók: Getty Images
Átmennél most egy KRESZ-vizsgán?
A képes tesztkérdések sok tanuló számára mumusnak számítanak a vizsgán, noha ezek készítik fel őket a forgalomban felmerülő éles szituációkra. A kérdéseinkből kiderül, hogy a rendszeresen közlekedők valóban hibátlanul töltenének-e ki most is egy KRESZ-tesztet.
OLVASD EL EZT IS!
- rendőrség
- közlekedés