Csak 16 éves, de az egész világ figyelmét magára vonta: kicsoda valójában Greta Thunberg?
Egy generáció hangjaként ismerik a svéd tinilányt, Greta Thunberget.
Szinte hetente születnek újabb kezdeményezések a bolygó megmentése érdekében, és úgy tűnik, sosem lehet valaki túl fiatal ahhoz, hogy egy számára fontos ügy mellé álljon. Pont mint Greta Thunberg, akiről a klímaváltozás elleni harc kapcsán bizonyára sokan hallottak.
Ne tévesszen meg senkit a svéd tinilány kislányos arca és hajfonata, hiszen amint szóra nyitja a száját, azonnal kiderül, hogy gondolkodása nagyon is felnőttes. Kíméletlenül szókimondó stílusa miatt alig egy év alatt hírnevet szerzett magának, ám Gretáról mást is érdemes tudni azon kívül, hogy gyakran odaszól a politikusoknak.
Nyolcéves kora óta érdekli a világ sorsa
Greta 2003-ban a svéd fővárosban látta meg a napvilágot, és mindössze nyolcéves volt, amikor először halott a klímaváltozásról. Az információk valósággal sokkolták, így elhatározta, hogy vegán lesz, és többé nem száll repülőgépre. Családja azóta is mindenben támogatja, amiben csak tudja, és együtt azon vannak, hogy minél kevesebb terhet rójanak a környezetre.
Áldásként tekint rendellenességére
Időközben az is kiderült a tinédzserről, hogy Asperger-szindrómás, ám ő ezt áldásként éli meg. - Ha nem lennék aspergeres, akkor sosem tudtam volna megvalósítani elképzeléseimet. Mert akkor ugyanúgy élnék és gondolkodnék, mint bárki más. Így viszont egészen más perspektívából látom a világot: számomra minden fekete és fehér. Ez az én szuperképességem.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Nobel-díjra is jelölték
Első megmozdulása óta Greta élete fenekestől felfordult, hiszen azóta szinte egyfolytában úton van, és többek között konferenciákon, televíziós és rádiós interjúkban beszél missziójáról. Tavaly augusztusban még csak egymagában állt egy táblával a kezében a svéd parlament épülete előtt, azóta viszont világszerte több millióan csatlakoztak mozgalmához. Sikere talán ebben mérhető leginkább. Nem utolsósorban a szakma a Nobel-békedíjat is neki ítélné.
Rosa Parks a legnagyobb példaképe
Rosa Parks afroamerikai polgárjogi aktivista, az amerikai feketék polgárjogi mozgalmának egyik vezéralakja volt. Arról lett híres, hogy 1955-ben a buszvezető utasítása ellenére nem adta át helyét a buszon egy fehér bőrű utasnak. Emberek millióit inspirálta, tettének hatása pedig most sem múlt el. Elég csak Gretát venni, aki az aktivistát tartja legnagyobb példaképének.
Őszinte rajzok a világról
Az elanyagiasodott világ, az önző, egymásról tudomást sem vevő emberek és a klímaváltozás problémáit feszegető rajzok szinte már kellemetlenül pontosan tapintanak rá azokra a jelenségekre, amelyekről minden ember tud, de vizuális formában talán még sosem volt kénytelen szembenézni vele.
Képek forrása: National Review, Teen Vogue
OLVASD EL EZT IS!
- olaszország
- svájc
Ez nem jellemző szeptemberben: félméteres is lehet a hó az Alpokban
- globális felmelegedés
- klímaváltozás
Nyugtalanító jelenséget figyeltek meg az Amazonas térségében - Most először vizsgáltak ilyesmit
- globális felmelegedés
- környezetvédelem