Nyugtalanító jelenséget figyeltek meg az Amazonas térségében - Most először vizsgáltak ilyesmit

Kutatók szerint az amazóniai erdőirtás jelentősen növeli a térség hőmérsékletét.

Amazóniai erdőirtás
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az Amazonas vidékén folyó erdőirtás jelentősen növeli a térség hőmérsékletét, csökkenti páratartalmát, és megváltoztatja a víz körforgását - mutatták ki amerikai kutatók az Ecohydrology című folyóiratban megjelent tanulmányukban. A Kansasi Egyetem kutatói azt vizsgálták, milyen hatással van a terület növénytakarójának megváltozása a hőmérsékletre és a víz körforgására.

- Ez az első tanulmány, amely a bioszféra és az atmoszféra kölcsönhatásait vizsgálja az Amazonas térségében nagy felbontású műholdfelvételek alapján. Az erdőirtás és a növénytakaró változásainak hatásait akartuk megérteni - idézte Gabriel de Olivierát, a Kansasi Egyetem földrajz- és légkörtudományi karának kutatóját az intézménynek az EurekAlert tudományos hírportálon közzétett közleménye.

A kutatók a brazil Rondonia szövetségi államában vizsgáltak egy-egy nedves, illetve szárazsággal sújtott évet. A NASA műholdfelvételei alapján azt találták, hogy a brazíliai Amazonas délnyugati térségében az erdőirtás és a legelőkre, a szójatermesztésre alkalmas mezőgazdasági területekre való következetes áttérés növeli a talaj és a levegő hőmérsékletét a térségben. Megfigyelték azt is, hogy az erdős területeken a párolgás háromszor akkora, mint a nem erdős területeken, számolt be róla Oliviera.

Nincs még egy ilyen ökoszisztéma

Jelentős különbségeket fedeztek fel a kutatók a térségben folyó Ju-Paraná folyó két partján. Az egyik parton nagyobb mértékű erdőirtást végeztek, mint a másikon, amely a Jaru természetvédelmi terület védett része. Eltérő volt a két térségben az, mekkora hőt bocsát ki a föld a légkörbe, a párolgás által mekkora mennyiségű víz jut a földről a légkörbe, a növények párolgása, a nettó sugárzás, azaz hogy mekkora energia nyerhető a napsugárzásból a földfelszínen, valamint a föld napfényvisszaverő képessége.

- Mindez fontos, mivel a világ legnagyobb esőerdejéről van szó. A csapadék a trópusokon, az összes ott végbemenő vízkörforgás az egész világra hatással van, és ebben az Amazonasnak nagyon fontos szerepe van. Nincs még egy ilyen páratlan ökoszisztéma - jegyezte meg a Brazíliából származó kutató. Arra is felhívta a figyelmet, hogy bár idén a média nagy figyelmet szentelt az amazóniai erdőtüzeknek, azok minden évben előfordulnak kisebb vagy nagyobb mértékben.

- A száraz időszakban minden évben előfordulnak erdőtüzek. Vannak mezőgazdasági területeink, ahol a múltban irtották ki az erdőt, és azért, hogy megtisztítsák a területet, vagy jobb földet nyerjenek a következő évre, felgyújtják azokat. A tűz azonban néha kikerül az ellenőrzés alól, és szerepet játszik a nagyobb mértékű erdőirtásban - mondta a kutató.

- A legrosszabb évek 2005, 2010 és 2015 voltak a súlyos szárazság miatt - tette hozzá a kutató, megjegyezve, hogy az Amazonas vidékén nincsenek természetes tüzek, valamennyit ember gyújtja meg.

Fotók: Getty Images

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Újra és újra kigyullad az amazonasi esőerdő

A brazil űrügynökség műholdjai csak szeptember első két napján közel kétezer újabb tüzet regisztráltak az Amazonas-medencében. Bár sokan dolgoznak az oltáson, a rendelkezésre álló erőforrások még mindig kevesek ahhoz, hogy hatékonyan felvegyék a harcot a folyamatosan gyengülő esőerdőt pusztító tüzekkel.

Újra és újra kigyullad az amazonasi esőerdő: hiába oltják, egyre több a tűz

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük