
Ez lehetett az első emberi rajz: vicces, mit ábrázol a 79 ezer éves lelet
Az első rajzon látható vonalak hashtaghez hasonlatos formát adnak ki.

Egyedülálló leletre bukkantak a régészek a Fokvárostól keletre lévő Blombos-barlangban: a kézzel színezett kődarab az első ismert emberi rajz. A mintegy 75-79 ezer évesre becsült ereklyéről a Nature című tudományos folyóirat 2018. szeptember 12-én megjelent számában számolt be egy nemzetközi kutatócsoport. A kövön lévő rajz legalább 30 ezer évvel régebbi minden eddig ismert emberi alkotásnál.
A vöröses árnyalatú krétával szilkrétre - feltehetően egy hegyes okkerdarabbal - rajzolt minta több párhuzamos vonalból áll, melyek egymást keresztezik, egy hashtaghez hasonlóan. A helyszínen dolgozó régészek több olyan jelet is felfedeztek, melyekből arra következtettek, hogy a barlang egykori lakói lelkes festők voltak. 2011-ben a csoport bejelentette, hogy ősi művészi felszerelésre bukkantak, többek közt néhány nagy csigaházra, melyek okkerszín festékmaradványokat tartalmaztak.
A kutatók hangsúlyozták, hogy, bár a médiában többféle jelentést is tulajdonítottak a rajznak, valójában a kődarab egy nagyobb szikla része lehetett, és, mivel nem tudjuk, mit ábrázolt teljes egészében, egyelőre felesleges találgatásokba bocsátkozni. Alistair Pike, a Southamptoni Egyetem régésze elmondta, arra sincs bizonyíték, hogy valóban műalkotásról van szó: még az is elképzelhető, hogy valamilyen eszközt éleztek a kövön, ami ilyen nyomokat hagyott rajta.
Kiemelt kép: MTI/AP/Magnus M. Haaland.
Ajánlókép: MTI/AP/Craig Foster.
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Türkiz cirkóniával díszített ovális ezüst ékszerszett15 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
OLVASD EL EZT IS!