Erre költik a magyarok a babaváró hitelt: nem mindenki vásárol lakást belőle
Kiderült, hová kerül a babaváró hitel összege.
A kamatmentes, szabad felhasználású babaváró hitelt az ügyfelek az idén is főként lakásvásárlásra fordítják, a Duna House Pénzügyek ügyfelei körében végzett felmérés szerint január-júniusban a hitelfelvevők 72,7 százaléka költötte erre a kapott pénzt.
A társaság közleménye idézi Benedikt Károlyt, a cég PR- és elemzési vezetőjét, aki elmondta, az év első félében tovább emelkedett az ügyfelek között azok aránya, akik a kölcsönből lakást vettek. Ugyanakkor az elmúlt negyedévben tapasztalt ingatlanpiaci áremelkedés miatt már vidéken is egyre ritkább, hogy a maximális, 10 millió forintos támogatás egészében fedezze egy család otthonteremtését. Így a felvett hitelt a legtöbb esetben még ki kell egészíteni ingatlanvételkor.
Hozzátette, viszonylag sokan költik a babavárót utazásra, autóvásárlásra vagy vállalkozásfejlesztésre. A társaság elemzése szerint a meglévő ingatlan felújítása, korszerűsítése, valamint bővítése miatt a családok 13,49 százaléka kérte a támogatást, a harmadik legnépszerűbb pedig az úgynevezett egyéb kategória volt, az igénylők 5,84 százaléka nem mondta meg pontosan, hogy mire szánja a szabadon felhasználható összeget.
A Duna House Pénzügyek közreműködését kérő igénylők 95,6 százaléka a maximálisan felvehető összegre nyújtotta be kérelmét idén. A tájékoztatás szerint a babavárót 2019-ben és 2020-ban igényelték a legtöbben, 2021-ben már kevesebben, de még így is 508 milliárd forint kölcsönt helyeztek ki a bankok az elmúlt 12 hónapban. A jegybank adatai szerint a támogatás három évvel ezelőtti indulása óta közel 1600 milliárd forintot folyósítottak 2022 januárjáig az igénylőknek. Ez átlagosan 160 milliárd forint negyedévente.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A társaság közölte, hogy a 2022 végéig még biztosan igényelhető babaváró hitel a program tervezett zárásáig elérheti a 2 ezer milliárd forintot is, bár az igénylés második félévi intenzitását csökkentheti, hogy a 2023-as költségvetési tervezet alapján idén december 31. után is várható a támogatás folytatása: a babaváró hitelekre 175 milliárd forint a betervezett összeg, míg az egyéb lakástámogatások jogcímen közel 500 milliárd forint szerepel a tervek között.
Fotók: Getty Images
70 milliót is igényelhetsz szuperalacsony, 2,5 százalékos kamatozással
A zöldhitelt a csokkal is össze lehet vonni.
70 milliót is igényelhetsz szuperalacsony, 2,5 százalékos kamatozással: íme a zöldhitel részletei
A zöldhitelt a csokkal is össze lehet vonni.
Elolvasom