Ezek az árak nem emelkednek szeptembertől
A szeptember nem lesz vidám.
Az elmúlt időszakban bizonyos fogyasztói területeken jelentős áremelkedésre lehetett számítani Magyarországon, és ez csak folytatódik.
Olyan alapvető élelmiszerek ára növekedett, mint a tej, a hús, illetve egyes mezőgazdasági termékek, de az egyéb kategóriába sorolható benzin, gázolaj, valamint a cigaretta ára is jelentősen megnövekedett.
Csökken a kiskereskedelem
A Központi Statisztikai Hivatal augusztusi felmérése alapján az élelmiszerek eladási adatai visszaestek, a nem élelmiszer jellegű termékek forgalma viszont nem változott. Növekedő tendencia az üzemanyagárakban vehető észre, holott az üzemanyagárak 2010-hez képest jelentősen megemelkedtek, a 2013-as április-júniusi időszakot figyelembe véve.
Az élelmiszerárak növekedése 2013 nyarán elsősorban a július 1-jén bevezetésre kerülő e-útdíj miatt következett be, hiszen az élelmiszerek gyakoribb szállítása és - más árukhoz képest - a tömegre vetített értéke sokkal kisebb, így az élelmiszerek árán csattan a magas útdíj megfizetése. Konkrétabban: 2012 májusához képest az élelmiszerárak 30%-kal emelkedtek, amibe az idényáras élelmiszerek, a liszt, a kolbász vagy az étolaj is beletartozik. A szeszes ital és a cigaretta ára is folyamatosan emelkedik, nagyjából 10%-kal.
Élelmiszerek ára
Az élelmiszerek áremelkedésének további okai pedig éppen a kiskereskedelmi forgalom csökkenése, valamint a kedvezőtlen időjárási körülmények. Emelkedett többek között a sertéshús ára 6,8%-kal, a baromfihúsé 3,9%-kal, a sajté 5,7%-kal, az étkezési szalonnáé 9%-kal, a liszté 7,1%-kal, a burgonyáé 70%-kal, a friss zöldségé 6,1%-kal, a friss gyümölcsé 7%-kal. Ugyanakkor a tojás 11,5%-kal, a cukor ára 6,8%-kal lett olcsóbb, a kenyér ára pedig lényegében nem változott.
A cigaretta és szeszes italok ára
A dohánytermékek ára szinte hétről hétre emelkedik a 10%-os árrésszabály miatt, amivel már e téren is a nyugat-európai árakhoz közelítünk, és szépen lassan el is érjük őket. Ezzel párhuzamosan a szeszes italok ára is drasztikusan drágult egy év alatt.
A bankolás is elkerülhetetlen
A tranzakciós illeték megemelésével a bankok nem titkolták sokáig, hogy a lakosságon fog csattanni az ostor, így minden rájuk szabott adót az ügyfelekre hárítanak. Van olyan bank, amelyik már augusztus végén bevezeti a változásokat, de a legtöbb csak szeptember folyamán.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Emelkedik az átutalások, az automatából történő készpénzfelvétel díja, és van olyan pénzintézet, ahol még a bankkártyás fizetésekért is fizetni kell mostantól. Egyszóval 2013 második felében, rezsicsökkentés ide-vagy oda, az a 700 forint sajnos nem elég ahhoz, hogy a lakosság ne érezze a létszükséglethez elengedhetetlen termékek áremelkedését.
OLVASD EL EZT IS!
- államadósság
- belföld
Ez az oka a lakosság súlyos adóztatásának - Spórolhatna az állam is
- adó
- élelmiszer