Hitler szenvedélyesen utálta a vörös rúzst - Ezért tiltotta a nőknek a használatát
Hitler úgy vélte, egy tökéletes árja nő nem viselhet vörös rúzst. Ezért tiltotta a használatát a német hölgyeknek.
A vörös rúzs története egészen a Krisztus előtti évezredekre nyúlik vissza. Már a sumér és az egyiptomi nők is használták ezt az árnyalatot ajkaik színezésére, és nem csupán azért, hogy vonzóbbak legyenek, hanem azért is, hogy társadalmi státuszukat fejezzék ki vele.
A történelem során előfordult, hogy hanyatlásnak indult a népszerűsége, de teljesen sosem tűnt el. Az 1900-as években a szüfrazsettek viselték az élénk árnyalatot, hogy megbotránkoztassák a férfiakat.
Az ellenállás, a női erő és a feminizmus szimbóluma lett
Többek közt a feminista író, Charlotte Perkins Gilman, a szintén író és aktivista Elizabeth Cady Stanton is előszeretettel viselték, a szépségipar meghatározó alakja, Elizabeth Arden pedig vörös rúzst osztott a tiltakozó nőknek. Szép lassan az ellenállás, a patriarchális társadalom elleni küzdelem, a női erő és a feminizmus szimbólumává vált.
A II. világháború során az asszonyok egyre nagyobb szerepet kaptak, egyre több feladatot vállaltak, elkezdték felváltani a férfiakat egyes területeken, és egyre inkább a közélet részévé váltak. Ezek a változások megerősítették büszkeségüket, függetlenségüket, ennek köszönhetően pedig a vörös rúzs még hangsúlyosabbá vált. A forgalomban lévő rúzsok nevükkel és árnyalatukkal is arra ösztönözték a nőket, hogy ne csak jól nézzenek ki, de a legjobbat is hozzák ki magukból. Kapható volt például Fighting vagy Patriot Red, azaz harcos és hazafias vörös fantázianevet viselő termék is.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Hitler ezért utálta a vörös rúzst
A szövetséges országokban a piros rúzs idővel a hazafiasság és a fasizmusellenesség jelképévé vált, az Egyesült Államok hadseregébe belépő nőknek például kötelező is volt ezt viselniük. Összekapcsolódott a női önbecsüléssel, erővel és daccal, így nem csoda, hogy Hitlernek nem lopta be magát a szívébe. A diktátor nyíltan és köztudottan vállalta, hogy utálja a vörös rúzst, és tiltotta is a nőknek. Bár ő azt állította, hogy azért, mert vegetáriánusként ellenezte, hogy állati összetevőket is tartalmaz, valójában ennél sokkal több állt a gyűlölet és az ellenzés mögött.
Úgy vélte, hogy a berlini nőknek kell a legjobban öltözöttnek lenniük egész Európában, az asszonyoknak mégsem volt lehetőségük erre: lebeszélték őket például a szőrme, a parfüm vagy a legújabb trendek viseléséről, a kozmetikumok gyártása pedig drasztikusan lecsökkent, miután Hitler hatalomra került. Az 1930-as években ráadásul a náci párt azt hangoztatta, hogy az ideális árja nő egészséges, tiszta, természetes és friss arcú, nem visel túl sok sminket, hanem festetlenül is szép. A német asszonyoknak az erős rúzsok mellett például a körömlakkot is kerülniük kellett.
Mindezek mellet persze a szimbolikus jelentés miatt is tiltotta a sminket a diktátor. Egy náci nő feladata az ideológia szerint az volt, hogy engedelmes, a férjét kiszolgáló feleség, jó háziasszony és tökéletes gyermekeket szülő anya legyen, a vörös rúzs viszont az erő, a lázadás és a függetlenség jelképének számított. És miután a többi ország észrevette, milyen szenvedélyesen ellenzi Hitler ezt a szépségterméket, direkt bátorították a nőket a használatára.
Észak-Korea szépségszabályai
Az köztudott, hogy Észak-Koreában Kim Dzsongun és alkalmazottjai minden téren ügyelnek a fegyelemre, a rendre: az élet minden részletét írott vagy íratlan szabályok korlátozzák, melyeket kötelező, de legalábbis nagyon ajánlott betartani az ott lakóknak a saját épségük érdekében. Egy egykor ott élő színésznő arról számolt be, hogy a nők külsejét, öltözködését és sminkjét illetően is egészen hihetetlenek az elvárások. Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen rúzst használnak, vagy hogy viselik a hajukat: ezeken a területen is jócskán vannak ugyanis korlátozások.
Észak-Korea megdöbbentő szépség- és sminkszabályai: egy megszökött színésznő számolt be róla a CNN-nek
Az egykor Észak-Koreában élő Nara Kang elmesélte, milyen szigorú szabályok vonatkoznak a sminkelésre, a frizurákra és az öltözködésre.
Elolvasom