Egy karral született lány a világ új kedvence – Kitartása és elszántsága mindenkit lenyűgöz

Mindenki kinevette, amikor elmondta, mire vágyik valójában, most azonban elképesztő sikereket ért el, és kitartásával mindenkinek példát mutat.

Fogyatékkal élő modellek
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Retikül
Ez is érdekelhet
Sóbors
Top olvasott cikkek

Shaholly Ayersnek soha sem volt könnyű az élete, mivel úgy született, hogy a jobb alkarja hiányzik. A lánynak szinte óvodás kora óta meg kellett küzdenie a meglepődött, sajnálkozó tekintetekkel, valamint a rendszeres csúfolódásokkal.

Amikor pedig valaki meghallotta, hogy mi élete egyik legnagyobb álma, rögtön kinevette, és kegyetlen szavakkal törte le a még megmaradt önbizalmát. Ma viszont már szerencsére senki nem tehetné ezt meg, mert Shaholly mindent elért, amit csak szeretett volna.

Nevettek rajta, ő viszont hatalmas sikereket ért el

- Az emberek mindig azt mondták nekem, hogy mennyire csinos lennék, ha meglenne a másik karom is. Folyamatosan csak arra koncentráltak, amim hiányzik – mesélte a lány egy, a People magazinnak adott interjújában, és azt is elmondta, hogy akkor általában még több gúnyos megjegyzést kapott, amikor bevallotta, a modellkedés az álma.

- Állandóan azt vágták rá, hogy soha nem leszek erre képes, hiszen nincs meg mind a két karom. Aztán egy idő után már csak azt válaszoltam rá, hogy igazuk van, épp ezért kell még keményebben próbálkoznom – folytatta a lány, aki elképesztő kitartásának és elszántságának köszönhetően valóban el is érte azt a célt, amit kitűzött maga elé. Shaholly-t ugyanis életében először 2014-ben szerződtette egy ügynökség, azóta pedig már a New York-i divathét kifutóin is vonult, sőt egyre nagyobb kampányokban szerepel. Idén nyáron például a Nordstorm is modelljéül választotta.

A lány elmondása szerint minden egyes fotón kifejezetten ügyel arra, hogy látszódjon a karja, mert meg akarja mutatni az embereknek, hogy semmi sem lehetetlen, és úgy is lehet valaki gyönyörű és tehetséges, ha különbözik másoktól. Azonban nem csak ő az egyetlen, aki hiányzó végtaggal kezdett modellkedni: Shaholly gyönyörű és motiváló fotóin kívül őket is megnézheted a képeken.

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük