A gyönyörű glamour modell, aki a világ első celebje volt: Cléo de Mérode képét mindenki ismerte a 20. században

Cléo de Mérode stílusát a legelőkelőbb hölgyek másolták, szépségéért a híres művészek is odavoltak. Tehetségével, külsejével a belga királyt is levette a lábáról.

Cléo de Mérode

Ma már teljesen megszokott dolog, hogy tele van a modellek fotóival a világ, nemcsak az utcák plakátjain, hanem az interneten vagy a tévében is gyakran találkozhatunk velük a reklámoknak köszönhetően. Az 1800-as évek végén és az 1900-as évek elején viszont még jóval nehezebb volt ilyen híresnek lenni. Cléo de Mérode-nak mégis sikerült. 

Az 1875-ben született szépség nyolcévesen kezdett táncot tanulni, 11 évesen debütált a párizsi Operaházban, nem sokkal később pedig már balett-tehetsége mellett frizurájával, szépségével és nőies eleganciájával is felhívta magára a figyelmet. Nemcsak glamour modellé vált, de a Belle Époque leggyönyörűbb nőjének, valamint a világ első igazi celebjének is tartották.

Cléo de Mérode: balett táncos, modell és celeb

Már 16 évesen igazi stílusikon volt: ekkor mutatkozott először ikonikus frizurájával, a chignonnal, amit aztán az összes előkelő párizsi nő igyekezett lemásolni. Egy idő után nemcsak a hölgyek figyeltek fel szépségére és külsejére, hanem a művészek is. 1895-ben Henri de Toulouse-Lautrec festette meg arcképét, majd többek között Charles Puyo, Alfredo Müller, Edgar Degas, Manuel Benedito, Georges Clairin és Rippl-Rónai József is készítettek róla képet, de szobrászművészek modellje is volt. Fotózta emellett a híres fotográfus, Nadar, valamint Léopold-Émile Reutlinger, Henri Manuel és Otto Sarony, akinek egy sztárokkal foglalkozó fotósvállalkozása is volt. 

Cléo de Mérode-t hírbe hozták II. Lipót belga királlyal, azt pletykálták, hogy teljesen megbabonázta az uralkodót, majd a szeretője is lett, ám a nő tagadta a vádakat. Az viszont biztos, hogy szépségének, tehetségének, stílusának híre, valamint a róla készült képek az egész világon elterjedtek. Ezért is tartják őt a világ első, igazi celebjének.

1896-ban a L'Illustration hírlap olvasói szépségkirálynőnek választották, és a királlyal kapcsolatos botrány ellenére is nemzetközi sztár lett. Fellépett Európában és az Egyesült Államokban is.
Fotó: Heritage Images
Mialatt New York-ban tartózkodott, újságírók ostromolták kérdéseikkel, a rajongók pedig autogramért álltak sorba nála. Annak ellenére, hogy az újságok kritizálták tánctudását, és kétségbe vonták tehetségét, óriási bevételekre tett szert.
Fotó: Getty Images Hungary
1898-ban díjat nyert a New York Camera Club kiállításán mint Párizs legszebb nője, de filmekben is feltűnt. Szerepelt a Folies Bergère egy pantomimdarabjában, amivel nagy kockázatot vállalt, de hatalmas sikert aratott.
Fotó: Getty Images Hungary
Népszerűsége, ismertsége egyre csak nőtt, a róla készült képek pedig az egész világban elterjedtek. 1906-ra több mint 50 millió fotóját adták el, egy berlini cég pedig évente 4 millió példányt készített belőlük.
Fotó: Mondadori Portfolio / Getty Images Hungary
Cléo de Mérode így nemcsak a Belle Époque leggyönyörűbb nője és a világ első, igazi celebje lett, hanem az első nő is, akinek fotóját világszerte árulták.
Fotó: Getty Images Hungary
Az első világháború alatt a katonákat szórakoztatta, vidította fel táncával, és egészen a negyvenes évekig táncolt.
Fotó: Getty Images Hungary
1942-ben vonult nyugdíjba Franciaországban, de 1934-ben, 59 évesen Henri Varna színházigazgató kérésére újra visszatért a színpadra.
Fotó: Getty Images Hungary
Ezután balettot tanított, 1955-ben kiadta önéletrajzát,1965-ben, 89 éves korában pedig még a Vogue-ban is szerepelt. 90 éves korában ment végleg nyugdíjba, és 1966 októberében, 91 évesen hunyt el párizsi lakásában.
Fotó: Getty Images Hungary

Képek: Getty Images Hungary.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

Ezt is szeretjük