Így vágd a virág szárát, hogy sokáig szép maradjon a vázában: Megyeri Szabolcs kertész tanácsai
A kertészt kérdeztük, hogyan érdemes lenyesni a vázába szánt virágokat.
A kerti virágok nézegetése élmény a szemnek, felüdülés a léleknek. Nem csoda, ha ezeket a szépségeket a négy fal között is szeretnéd csodálni.
Nem mindegy azonban, hogyan viszed be a lakásba a vágott virágot. Számít, melyiket választod, hogyan nyesed le, és az is, milyen vázába, milyen vízbe teszed bele. Megyeri Szabolcs kertészt kérdeztük meg ezekről a tudnivalókról. Ráadásként arról is beszélt, hogy mit kell tenni a kert már elnyílt virágjaival, hogy azok újra dús szirmokat bonthassanak.
Mely virágok alkalmasak vágott virágnak?
Sokan tapasztalják, hogy levágják a kertben még csodásan viruló virágot, majd mindössze néhány óra múlva hervadtan találják a vázában. Nem véletlenül. A kertész szerint bizonyos növények nem alkalmasak arra, hogy vázába kerüljenek. Okosan érdemes válogatnod közülük, de az is sokat segít, ha eleve előrelátóan ültetsz.
- Nem minden virágos dísznövény alkalmas vágott virágnak, így ha az a célod, hogy időnként vázába is tegyél kedvenceidből, nem mindegy, hogy mit ültetsz, nevelsz a kertben. Azok a fajok megfelelők, melyeknek a szára elég erős ahhoz, hogy a virágfejet vágott állapotban is megtartsa, és a szár hossza sem mellékes, az alacsonyabb típusok nem lesznek jók.
A fő kérdés az, hogy az adott virág képes-e vágott állapotban is napokig, akár egy-két hétig még esztétikus maradni? A nyári hónapokban vágott virágnak való nevelésre alkalmas például a szellőrózsa, a kakastaréj, a búzavirág, a pillangóvirág, a nefelejcs, a bársonyvirág, a vaníliavirág, a kerti szarkaláb, a szalmarózsa, a szagosbükköny, a fátyolvirág, és ne feledkezz el a klasszikusokról sem, mint a rózsa, a gerbera vagy a szegfű. A kertedben érdemes a vágni való virágok mellé tartósan helyben maradó típusokat is ültetned, így szüret után sem ürül ki az ágyás - tanácsolja Megyeri Szabolcs.
Így vágd le a virágokat
Ha a legalkalmasabb alanyt is választod a vázába, még mindig nem garantált, hogy a virág sokáig díszítheti a szobát. Kulcsjelentőségű, hogy hogyan történik a szár levágása. Számít a nyesés magassága és szöge is.
- A helyes vágási technika a hosszan tartó díszítőérték fő záloga. A metszést mindig ferdén ejtsd meg, hogy a lehető legnagyobb, ovális alakú metszési felület keletkezzen, ez a későbbiekben a megfelelő vízfelvétel alapja lesz, így hosszabban marad friss a növényed. Az sem mindegy, hogy melyik szárat választod. Mindig a legvastagabb, legerősebb szálakat keresd, ezzel is a tartósságot erősíted. Lehetőleg hosszú szárral vágd le a virágot, így a későbbiekben még tudsz metszeni a szár aljából, amennyiben ugyanis naponta fél-egy centimétert lenyesel alulról, sokkal hosszabban marad tartós a virágod - magyarázza a kertész.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A váza jelentősége
A vázát ne csak az alapján válaszd meg, hogy melyik illene a helyiség többi színéhez, vagy melyik harmonizálna a virágszirmokkal. A megfelelő forma is a virág tartósságát szolgálja. A kertész szerint a levelek sem maradhatnak érintetlenül:
- Sokan nem gondolnak arra, hogy a vázának is vannak trükkjei. Természetesen a virágtartó edény szépsége is fontos, a tartósságot szem előtt tartva ugyanakkor más szempontok is vannak. Használj hosszú, magas vázát, lehetőleg olyat, ami alul kiszélesedik, így elegendő víz tölthető bele. A sok víz nemcsak a növény szomjának oltása miatt fontos, hanem azért is, mert így intenzívebb lesz a párolgás, ami kedvező a vágott virágnak. A szár vízbe kerülő részéről csipegesd le a leveleket, ezek a vízbe merülve hamar rothadásnak indulnának. A fás szárú virágok szárának alját bátran zúzd szét kalapáccsal vagy húsklopfolóval, így nagyobb felületen tudja majd felvenni a nedvességet.
A virágok vize lehetőleg legyen desztillált víz vagy palackos mentes víz, így az áttetsző vázák sem fognak hamar mattulni a keményebb csapvíz ásványi anyagaitól. A vizet a növények alatt lehetőleg naponta cseréld. Amennyiben mindent jól csináltál, és szerencse is melléd szegődik, vágott virágaid akár 10-14 napig is szépek, mutatósak maradhatnak!
A vágott virágot nem kötelező fényes helyre tenned, ezek a növények már nem fotoszintetizálnak, így fényre sincs szükségük. A virágváza mellé viszont ne tegyél gyümölcskosarat, sok gyümölcsből ugyanis ártalmatlan gáz (etilén) szabadul fel, mely azonban a virágok hervadását nagyban gyorsítja - tanácsolja a kertész.
A kert és a balkon elszáradt virágairól
Jó tudni, hogy nemcsak azokkal a virágokkal kell foglalkozni, amik még alkalmasak rá, hogy vázába kerüljenek, hanem azokkal is, amelyek már elszáradtak. Ez a növény egészségét szolgálja, és abban segíti, hogy később további fejek díszíthessék.
- A kert vagy a balkonláda virágainak ápolásához is szükséged lesz az ollóra. A nyári szezonban a feladatok száma megcsappan, azonban ne feledkezz el az elnyílt, elszáradt virágok, valamint az elhalt növényi részek lemetszéséről! Hetente legalább egyszer tarts szemlét a kinti ágyásban és az erkély, terasz ládái között, és a már láthatóan elhervadt, megszikkadt darabokat csipegesd le. Ezzel kitolhatod a virágzási időt, hiszen a növénynek így több energiája marad az élő hajtások nevelésére, ráadásul az összkép is szebb lesz, ha csupa egészségtől kicsattanó virág alkotja a kompozíciót - mondja a kertész.
Megyeri Szabolcs
Kertész, kertészmérnök, blogger: látható a kertben tevékenykedve, amint a számítógép előtt dolgozik, illetve különböző médiafelületeken is ad interjút szakmai témákban. Emellett előadásokon is lehet vele találkozni akár élőben, akár videócsatornáját követve.
Hogyan kell nyáron locsolni?
Korábbi cikkünkben arról kérdeztük Megyeri Szabolcsot, hogyan érdemes nyáron locsolni. Vajon igaz, hogy leég a fű, ha napsütésben kapja a vizet? A kertész ezt is elárulta.
Kiszáradnak a növények, ha rosszul locsolsz nyáron: hogyan és mikor érdemes Megyeri Szabolcs kertész szerint?
A locsolás nem csak használ, árthat is a növénynek, ha nem jól csinálod.
Elolvasom