8 különleges fuga, ami hihetetlenül feldobja a fürdőt: olcsó, mégis látványos a változás

Egy-egy jól megválasztott fugaszín szinte újjá varázsolhatja a fürdőszobák régi, egyszínű csempéit.

Színes fugák

Aki már valaha belefogott teljes lakásfelújításba, tisztában van azzal, hogy igen borsos árat kérhetnek el szakemberek a megunt csempék lebontása esetén, nem beszélve az új csempe felrakásáról.

Szerencsére nem minden esetben kell megszabadulni a régi, elavult burkolattól, főleg, ha sérülésmentes. Egyszerű színezéssel is szinte teljesen újjá lehet varázsolni. Ilyen esetekben akár csempefesték is bevethető, de talán olcsóbb megoldás a fugák színezése, ami szintén teljesen átalakíthatja a szoba hangulatát. Már rengeteg fugaszínező kapható a barkácsboltokban, áruk 3500 forint körül mozog.

Színes fugák

Aki nem bízik saját kézügyességében, szakembert is felkérhet a munkára. Nem árt előre felkészülni, és a fuga felületét ecettel vagy zsíroldóval takarítani. Jó tudni, hogy az impregnált felületeken nem tapad meg jól a festék. Magának a színezőnek a használata ugyanúgy működik, mint a falfestés, általában két rétegben kell felvinni a megfelelő színhatás elérése érdekében úgy, hogy kitöltse a réseket, utána fugavédő szerrel megtörölgetni. Mutatunk pár ötletet, amivel feldobhatod a fürdőszobát.

A világoskék fuga jól harmonizál a barna csempével, a királykék pedig díszes keretet adhat a fehér vagy világos színű csempéknek is.
Fotó: pinterest
Sokan ódzkodnak a zöld szín használatától a fürdőben, pedig még a legegyszerűbb csempéket is feldobja ez a vidám, ugyanakkor nyugtató szín. Különösen alkalmas a zöld fuga a helyiség kiemelt funkcióval bíró pontjainak jelölésére, mely gyönyörű dizájnt kölcsönöz a szobának.
Fotó: pinterest
A rózsaszín mindig merész, bevállalós színválasztás, legyen szó a fuga vagy magának a csempének a színéről. Nem csupán fehér felületen mutat jól, a zölddel is harmonizál, lágyan emeli ki a csempe körvonalát.
Fotó: pinterest
A szürke fugák szintén finoman körvonalazzák a csempék formáit, rusztikus hatást keltve ezzel a fürdőben. Előnye, hogy kevésbé látszódnak meg rajta a szennyeződések, ráadásul világosszürke árnyalat esetén elegendő csak egyszer felvinni a fugafestéket - több réteggel mélyíthető a szín.
Fotó: pinterest
A fekete vagány választás, hiszen erős kontrasztot ad a világos színű csempéknek. Dizájnosan mutat fehér, de akár világos rózsaszín felületen is.
Fotó: pinterest
A piros fugák szó szerint teljesen új külsőt kölcsönözhetnek a csempéknek. Azok, akik unják egyszínű fürdőiket, érdemes kipróbálniuk a színt, ugyanakkor esztétikai szempontból nem árt, ha vannak piros tárgyak a helyiségben.
Fotó: pinterest
A sárga fuga igazán különleges látványt nyújt, kék vagy fehér színű csempék között is jól mutathat. Ez a vibráló szín egyedi külsőt kölcsönöz a fürdőnek, már az is látványos, ha csak egy falfelületen jelenik meg.
Fotó: pinterest
Az arany mindig is a csillogó luxus színe volt, segítségével elegancia csempészhető a szobába. A fuga vékony vonalain végigfutó diszkrét aranyszín a sötét és világos színű csempékkel is harmonizál.
Fotó: pinterest

(Képek forrása: pinterest, borítókép: Getty Images Hungary ajánlókép: pinterest)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

Ezt is szeretjük