A kávé az egyik leggyakoribb vendég az emberek reggelizőasztalánál. Idestova ötszáz éve, a török hódoltság óta fogyasztjuk Magyarországon, nem csoda, ha ennyi idő alatt rengeteg házi praktika és módszer gyűlt össze a kávéfolt eltávolításával kapcsolatban.
Azok, akik naponta kávéznak, tudják, mennyire bosszantó kiszedni a sötétbarna elszíneződést egy világos pulóverből vagy a szőnyeg rostjai közül, ezekre gyűjtöttük most össze a legjobb megoldásokat.
Praktikák kávéfolt ellen
A legjobb megoldást olyan, bármelyik otthonban megtalálható estközök nyújtják, melyekre az ember elsőre nem is gondolna, pedig igazi csodaszerek, ha kávéfoltról van szó. Ha legközelebb kiborul otthon a reggeli fekete, elég elővenni egy sört a hűtőből.

A sör a benne lévő szénsavnak köszönhetően egyenesen kiemeli a szőnyegből a kávéfoltot. Csak rá kell önteni az italt az elszíneződésre, és beledörgölni az anyagba. Régebbi foltok esetében lehet, hogy párszor meg kell ismételni a folyamatot.

A természetes szappan is jól használható a folteltávolításra. Dörgölj nedves szappant a foltba, hagyd állni egy órát, azután mosd ki vízzel, és a foltnak nyoma sem lesz.

Meglepő ugyan, de a tojássárgája is szuperül kiviszi a kávéfoltot: ugyanúgy bele kell dolgozni a szövetbe, mint a szappant, utána pedig ki kell mosni vízzel.

A borotvahab is hasonló elven működik, mint a sör, kiemeli a szennyeződést a szövetből. Ráadásul olyan aktív összetevőket tartalmaz, mint a szappan, így ideális folteltávolító.

A fogkrémnek hámlasztó hatása van, ezért alkalmas a folteltávolításra. Keress otthon egy fogkrémet, de szigorúan fehéret vagy átlátszót, és dörgöld a foltba, majd öblítsd ki vízzel.

A babapúder is jól használható a frissebb kávéfoltokon. Csak az elszíneződésre kell önteni, otthagyni pár percig, végül egy nedves ruhával lesöpörni.

Kicsit hagyományosabb megoldást kínál a szódabikarbóna, amit vízzel - vagy komoly folt esetén folyékony mosószerrel - érdemes elkeverni, és addig kell dörgölni vele a foltot, amíg ki nem jön. A szódabikarbóna a fogkrémhez hasonlóan jó súroló hatással bír, így könnyen kihozza a foltot.

Az egyik legjobb univerzális takarítószer a kamrában az ecet, nem meglepő hát, hogy kávéfolt ellen is kiválóan használható, a sav ugyanis feloldja a szennyeződést. El kell keverni vízzel, majd a keverékbe mártani egy rongyot, és azzal addig dörgölni a foltot, amíg el nem tűnik.

Egyszerű megoldásnak tűnhet, de a friss foltokon tökéletesen működik az egyszerű, hideg víz is. Csak annyi a titka, hogy a foltot minden irányból áztassuk be. A szőnyegnek nem elég csak a tetejét dörgölni.
Fotó: sonsam / Getty Images Hungary
A képek forrása: Getty Images, Pixabay.com.