
Meghalhatsz, amíg intézkedik a szolgáltató: borzalmas, hogy ilyen még van!
Lassú az ügyintézés, ami akár tragédiához is vezethet.

A Víz-, Gáz-, Fűtéstechnika szaklap megdöbbentő problémára hívta fel a figyelmet nemrég megjelent cikkében, mely arra igyekszik rávilágítani, a bürokrácia és az ügyintézés akár életekbe is kerülhet.
A szaklap munkatársai szerint ugyanis akár három hétig is eltarthat, mire intézkednek a hatóságok, ha kiderül, hogy életveszélyes a gázhálózat.
Hiába az életveszély, levelezni kell
A kéményseprő a kötelező ellenőrzés keretében kimegy a lakóhoz, majd jó esetben ott megállapítja, hogy mindent rendben talált a fűtési berendezésekkel kapcsolatban. Felhívhatja azonban a lakó figyelmét arra is, hogy életveszélyes helyzet áll fenn, például elkoszolódott a kazán, hézagosak a füstcsövek, levegőhiány lépett fel. Utóbbi esetben kötelessége értesíteni a gázszolgáltatót, hogy zárja le a gázt, mindezt azonban levélben teszi meg, ez ugyanis az előírás.
Egy kéményseprőnek nincs joga elzárni a gázt még életveszélyes helyzetben sem - persze megteheti saját felelősségére, és esetenként meg is teszi, de nem ez az általános, hiszen ezzel kikerüli a hivatalos utat, és támadhatóvá válik. A hivatalos út viszont lassú.
21 nap is eltelhet az intézkedésig
A levél előbb-utóbb megérkezik a gázszolgáltatóhoz, ahol remélhetőleg azonnal egy döntésképes ügyintéző asztalára kerül, aki nincs éppen szabadságon, hanem intézkedik. Ebben az esetben a veszélyhelyzet észlelésétől számítva akár három-négy napon belül is lekapcsolhatják a gázt a lakónál, ha viszont nem minden úgy történik, ahogy optimális lenne, akkor hetekbe is telhet a leállítás - a szaklap információi szerint a rekord 21 nap volt.
A tragédiához azonban néhány pillanat is elég
Ahhoz azonban, hogy egy potenciálisan halálos helyzet a gyakorlatban is azzá váljon, a VGF szaklap szerint nem kell sok, melyet a következő példával szemléltet: a lakásban, a fürdőszobában nyílt égésterű kombi cirkó üzemel, a nyílászárókat pedig nyáron cserélték légmentesen záródóra. A férj - aki egyébként hallgatott a kéményseprőre, csak hát azért nem lehet az az intézkedés olyan sürgős - megereszti a vizet, és jólesően belesüpped. Kint közepes erősségű szél fúj, némileg visszanyomva a füstgázt a kéményen át a lakótérbe.
A feleség ekkor kezd neki a konyhában a vacsorakészítésnek, és bekapcsolja a konyhai elszívót. Az elszívó a levákuumolt lakásból egy helyről tud levegőt szerezni: a kéményből. Visszaszívja hát az égésterméket. Kész a katasztrófa, újabb esetlegesen halálos mérgezésről számolhatnak be az újságok.
Jogszabályi változásra van szükség
A gáz és ezzel a fűtés lezárása hideg időben több mint kellemetlen, de még mindig jobb, mint a halál. Kérdéses azonban, hogy ki a felelős azért, hogy ez a helyzet fennállhat, a gázszolgáltatók és a kéményseprők ugyanis a törvények és rendeletek értelmében dolgoznak. Sajnos ez utóbbiak testén hatalmas lyuk tátong, amit eddig senki sem próbált befoltozni, most azonban jogszabályi változást sürgetnek a szakemberek, hogy ne legyen Magyarországon több, rossz szellőzésből eredő mérgezés és halál. Bővebb információt ide kattintva találsz.
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Swarovski® kristályokkal és gyöngyökkel díszített karkötő9 990 Ft
-
Fehéren ragyogó Swarovski® kristályos ékszerszett11 090 Ft
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Arany csepp medál31 200 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
OLVASD EL EZT IS!

- illeték
- lakásvásárlás
Amikor a lakásodra megy a NAV: bármikor megteheti, hogy ellenőrizzen

- konyha
- káros
2 ok, ami miatt tényleg káros a mikró

- betörés
- villanyszámla