Halált is okozhat a konyhai szagelszívó: mire ügyelj a fűtési szezonban?

Amilyen praktikus, sajnos legalább annyira veszélyes is lehet, többek között elősegítheti a szén-monoxid visszaáramlását.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Egyre többen szereltetnek fel otthonukban konyhai szag-, illetve páraelszívót, mely igen hasznos szerkezet, hiszen amellett, hogy megszünteti a kellemetlen szagokat, a párásodás mértékét, ezzel együtt pedig a penész kialakulásának kockázatát is csökkenti.

Ám amilyen praktikus, sajnos legalább annyira veszélyes is lehet, többek között elősegítheti a szén-monoxid visszaáramlását, így alkalmazása könnyen tragédiához vezethet.

Nemcsak kazánhiba okozhat bajt

Szinte minden második nap hallani halálos kimenetelű szén-monoxid-mérgezésről a fűtési szezonban, aminek okai nem kizárólag a nemtörődömségben keresendőek.

Célszerű persze rendszeresen ellenőriztetni a fűtőberendezést - a fűtésszezon kezdetén, minden évben -, és bármilyen felmerülő probléma esetén szakembert hívni, emellett azonban olyan tényezők is állhatnak a háttérben, melyekre sokan nem is gyanakodnak.

A kazán vagy a kémény hibáján kívül ezek közé tartozik a porosodás - a por hálószerű szövevényt képez a kazánban, mely szén-monoxid- és koromképződéshez vezethet -, valamint az is, ha túl nagy teljesítményű a kazán a lakás kis méretéhez képest.

Komoly veszélyt jelenthet a szagelszívó

A harmadik legkomolyabb veszélyforrást azonban, ahogy arra a Kéményjobbítók Országos Szövetsége is felhívja a figyelmet, a konyhai szagelszívók terjedése jelenti.

Szén-monoxid-mérgezés: képeken az okok és a tünetek

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ezek ugyanis levegőt szívnak el a lakásból, ha pedig nincs megfelelő utánpótlás, könnyen megtörténhet, hogy a kéményen keresztül elvezetett, égéstermékeket tartalmazó levegő áramlik vissza a lakásba. A kockázatot fokozza, ha a kazánhoz túl közel helyezkedik el a páraelszívó, illetve, ha túl erősek a nyílászárók, ezáltal pedig nem biztosított a megfelelő szellőzés.

Ha spórolni is szeretnél

A fűtésre pénztárcád szempontjából sem árt egy kicsit jobban figyelni. Hallgasd meg egy szakértő rezsicsökkentő tippjeit!

Így kerülheted el a tragédiát

A szabályok szerint a nyílt égésterű kazánokat és a szagelszívókat egy relével kell összekötni, mely megakadályozza, hogy egyszerre működjenek. Ha azonban ez a lakásodban nincs így, mindig ügyelj rá, hogy a két készülék sose működjön egyszerre, illetve válassza el őket mindenképp legalább egy ajtó. Tehát, ha például a kazánod a fürdőszobában kapott helyet, csukd be az ajtaját, ha épp működteted a szagelszívót.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Ha utóbbit bekapcsolod, nyisd ki mindig résnyire az ajtót vagy az ablakot, hogy pótold a levegőt, emellett ügyelj arra is, hogy rendszeresen szellőztess. Mindemellett életet menthet, ha időben beszerzel egy szén-monoxid-érzékelőt, amihez már néhány ezer forintért hozzájuthatsz.

Van szén-monoxid-érzékelőd?

Ezt is szeretjük