A 4 legjobb tisztítószer a fürdőszobádba
Ha gyorsan, de hatékonyan akarsz elbánni a fürdőszobai szennyeződésekkel, vesd be a következő tisztítószereket!
A fürdőszoba meghatározó helyiség a lakásban: ha nincs szépen kitakarítva, könnyen azt érezheted, hogy az egész lakásban rendetlenség uralkodik.
Egyben az a helyiség is, amely fokozottan ki van téve a szennyeződéseknek: a kádat napok alatt elcsúfíthatják a vízfoltok és a vízkő, a tükör egyetlen fogmosás alatt piszkossá válhat, a WC-ről már nem is beszélve.
Gondot jelent továbbá a penész is, mely rendszeres takarítás ellenére is könnyen megjelenhet az eldugott sarkokban, vagy beleeheti magát a fugákba, ahonnan egyáltalán nem egyszerű eltávolítani.
Így aztán nem meglepő, ha a fürdőszoba kitakarítása nem percek alatt történik, és az sem, hogy a feladat nem tartozik a legnépszerűbb házimunkák közé. Megszabadulni ugyan nem tudsz a munkától, de megkönnyítheted a dolgod néhány olyan tisztítószerrel, mely elég erős ahhoz, hogy a legmakacsabb szennyeződéseket is percek alatt eltávolítsa.
A citrom ereje pezsgő formulával
A citrom már önmagában hatékony fegyver: használhatod fehérítésre, a mikrohullámú sütő tisztítására, illetve szagtalanításra is. Egy kis trükkel pedig kiváló fürdőszobai tisztítószer válik belőle. A trükköt a Cif alkalmazta: egy kis pezsgéssel ötvözte a citrom erejét, és így megalkotta a Cif Actifizz Lemon pezsgő formulás fürdőszoba-tisztítót.
A szórófejes flakonban található szerrel egyszerűen spricceld be a tisztítandó felületeket - a kádat, a mosdókagylót, sőt, a WC-hez is használhatod -, hagyd hatni néhány percig, majd alaposan öblítsd le. A nagyon makacs foltok esetében nem árt egy kis súrolás, a többséggel azonban anélkül is elbánik a szer. A fürdőszoba mellett használhatod a konyhában is.
Egy profi segítség makacs szennyeződésekhez
Az Ajax hatékonyságát már tapasztaltuk, legalábbis a zsíros szennyeződések ellen folytatott harcban. Ezúttal a fürdőszobai termékekre került a sor, és a márka most sem okozott csalódást.
Az Ajax Fürdőmester névre hallgató szer kiválóan távolítja el a régebbi vízkőfoltokat is, és hatékonyan bánik el a makacs szappanlerakódásokkal is.
Márvány- és mészkőfelületre nem ajánlott, ezen kívül azonban bármilyen anyag esetében használhatod a fürdőben. Csak permetezd be a felületet, majd néhány perc múlva öblítsd le. Az eredmény: ragyogó, foltoktól mentes fürdőszoba.
Természetesen, minden felületre
Az Almawin ÖKO fürdőtisztító koncentrátum nagy előnye, hogy nem tartalmaz szintetikus konzerváló anyagokat, nem irritálja a bőrt, sőt, érzékeny bőrűek is bátran használhatják. Ennek ellenére a szer nem ismer kegyelmet a fürdőszoba szennyeződéseivel szemben. Legyen szó vízkőről a csaptelepen vagy régi szappanlerakódásról, elszíneződésekről és penészről a kádon és környékén, az Almawin garantáltan győz.
Miután átpermetezted vele a kádat, a mosdót és a WC-t, enyhén kend szét egy kicsit a tisztítószert, majd hagyd hatni néhány percig. Ezután egyszerűen öblítsd le bő, hideg vízzel. A fugák esetében is nagy segítség a szer, előbbieket azonban érdemes előtte kissé benedvesíteni, és csak azután bepermetezni.
Kényelmesen, a klór erejével
Nagyanyáinkhoz hasonlóan a Cif is jól ismeri azokat a filléres szereket, melyekkel szinte gyerekjáték a szennyeződések eltávolítása. A Cif Power Cream hatékony tisztítószer, mely a Cif súrolókrém kitűnő tisztító hatását ötvözi a klór erejével. A szórófejes kiszerelés kényelmes használatot tesz lehetővé: csak át kell permetezned vele a tisztítandó felületet, majd néhány perc múlva egy szivaccsal áttörölnöd.
A legmakacsabb szappan- és vízkőlerakódásokkal is elbánik, és ragyogóvá varázsolja a legpiszkosabb csaptelepeket is.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Sőt, bevetheted a WC esetében is. Használata csak linóleum-, alumínium-, festett fa- és karcos felületen nem ajánlott.
OLVASD EL EZT IS!
- takarítás
- házimunka
Egyetlen csodaszerrel kiválthatod a tisztítószereket!
- cipő
- házimunka