Itt volt börtönben, és ezeken a helyeken sejtik maradványait: 3 hely, amit az igazi Szent Miklóshoz kötnek

A valódi Szent Miklós életéhez, maradványaihoz és emlékeihez számos hely kötődik.

Szent Miklós helyszín
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Habár Szent Miklósnak nem volt nagy hasa, sem piros köpenye, de fehér szakálla volt, és széles körben ismert volt nagylelkűségéről és kedvességéről. A negyedik századi püspök gyakran vitt ajándékokat a kevésbé szerencséseknek, és sok csodáért volt felelős.

Állítólag megjelent Nagy Konstantin álmaiban, hogy megmentse az ártatlan embereket a kivégzéstől. Egy másik történet, amely a róla szóló középkori legendákhoz tartozik, arról szól, hogyan támasztott fel három gyermeket, akiket egy gyilkos mészáros ölt meg egy éhínség idején.

3 hely, amit az igazi Szent Miklóshoz kötnek


A fentihez hasonló történetek érthetővé teszik azt, hogy miért lett ő a hamisan megvádoltak és a gyerekek védőszentje. A Szent Miklós-napnak, Szent Miklós-ünnepnek vagy közismerten csak Miklulás napjának ceremóniájára minden év decemberében sor kerül, hagyatékának tiszteletére.

Saint Nicholas of Myra. Fresco at the church of St. Nicholas Nad
Fotó: Чурин Дмитрий

Holland gyarmatosítók magukkal vittek észak-amerikai kolóniáikba a Szent Miklósról szóló történeteket és hagyományokat. Náluk Sinterklaasuk a neve a szenten alapuló legendás alaknak, és ez alakult az angol nyelvű többség Mikulásává az idők folyamán. Íme néhány hely, amelyet az eredeti Szent Miklós emlékének szenteltek. 

San Nicola in Carcere, Róma

Diocletianus római császár keresztényüldözése alatt Szent Miklóst bebörtönözték, és valószínűleg meg is kínozták, majd Nagy Konstantin uralma alatt szabadon engedték. Úgy gondolják, öt évet ülhetett börtönben: egyes beszámolók szerint magánzárkában. 

A Rómában található Via del Teatro di Marcello és Via Petroselli felújított római templomok és kivételes ókori építészeti maradványok eklektikus elegyét alkotják. Ehhez az épületegyütteshez tartozik a San Nicola in Carcere templom, a San Nicola in Carcere magyarul Szent Miklós a börtönbent jelent.

GettyImages-509578550
Fotó: David Soanes Photography / Getty Images Hungary

Három kicsi republikánus templomot szenteltek a területen győztes római hadvezéreknek, és ezek maradványaira emelték az új templomot. Az egykori templomokat három istenséggel azonosították, amelyek Spes, magyarul remény, Janus és Juno Sospita néven ismertek.

A 12. vagy 13. században a templomot felújították, felszentelték, és Szent Miklósról nevezték el, aki a római görög és bizánci közösség fontos szentje volt. A megtévesztő név ellenére Szent Miklós valójában nem itt ült börtönben. Myrában, a mai Törökország területén töltötte fogságát. 

Basilica San Nicola, Bari

Amikor 346-ban meghalt, eltemették, és maradványait szent ereklyeként tisztelték. A halála utáni években azt mondták, hogy sírja édes szagot áraszt, és titokzatos nedv folyik belőle, amely meggyógyítja azokat, akik megérintik. Zarándokok sereglettek Myrába a csodáért.

GettyImages-1067584714
Fotó: Smartshots International / Getty Images Hungary

Miután a muszlim szeldzsuk törökök 1071-ben meghódították Törökországot, kidolgoztak egy tervet a szent maradványok megmentésére, és biztonságban elszállították a keresztény Dél-Olaszországba. 1087-ben tengerészcsoport ellopta az ereklyét, és Bariba vitte, majd egy új, erre a célra épített bazilikában helyezte el.

Csodával határos módon, miután Bariban új otthonukba kerültek, az új márványsírból is elkezdett áradni az édes illatú szent folyadék, amelyet Szent Miklós mannájaként ismernek.

Korai beszámolók olajként azonosították a mannát, nemrégiben azonban kiderült, hogy ez valójában víz. Széles körben azt tartották róla, hogy mindenre gyógyír. A mannát már több száz éve gyűjtik, szenteltvízzel keverik, és a szent ikonjaival díszített kis üvegfiolákba palackozzák, hogy eladják a zarándokoknak.

A cikk az ajánló után folytatódik

A manna termelődése zavartalan csoda volt egészen 1953-ig, amikor is a bazilika helyreállítási munkálatai miatt szükség volt az ereklyék áthelyezésére. Luigi Martino, a Bari Egyetem anatómiaprofesszora engedélyezett és vezetett vizsgálatot a maradványokról.

A sír kinyitásakor kiderült, hogy a hiányos csontváz egy sekély folyadékmedencében nyugszik. A tanulmányok kimutatták, hogy egy 70-es éveiben járó, vékony férfié, ami ebben meg is egyezik Szent Miklós 74 éves korában bekövetkezett halálának történetével. A maradványokat egy vászonlepedőn hagyták. Még a vizsgálat alatt is úgy tűnt, hogy összegyűjti a nedvességet. Az építkezés végén, 1957-ben a csontokat újra eltemették.

Szent Miklós mannájának gyűjtése minden évben május 9-én történik Bariban, a szent napját pedig december 6-án ünneplik. A templom falai köré temették azokat a tengerészeket, akik a szent holttestét Bariba vitték, és a külső falakba vésett felirat emlékezik meg róluk. A kriptában van Szent Miklós sírja. Mannája továbbra is megvásárolható kis üvegcsékben.

San Nicolò (Venice)
Fotó: Didier Descouens

Chiesa di San Nicoló, Lido, Velence

Évek óta folyik a vita azokról a Velencében található maradványokról, melyeket szintén  Szent Miklósnak tulajdonítanak. 1992-ben Luigi Martino, ugyanaz az anatómiaprofesszor, aki megvizsgálta az ereklyéket Bariban, megnézte a Velencében lévő csontokat.

Bár nem jutott hivatalos konklúzióra, azt megállapította, hogy a velencei csontok hasonlítanak és ki is egészítik a Bariban lévőket, és valóban lehetséges, hogy ugyanannak a személynek különböző darabjairól van szó. 

És mi lehet rá a magyarázat? Könnyen lehet, hogy a tengerészek, mikor először elvitték az ereklyéket, nagyon siettek, ezért a csontváz nagyobb darabjait ragadták meg. Így pedig azok a velencei keresztes lovagok, akik néhány évvel később jártak ott, el tudták vinni a kisebb darabokat. A velencei maradványok a Chiesa di San Nicolóban látogathatók.

Hány rénszarvas húzza a Mikulás szánját? 

Teszteld le, mennyire széles a tudásod a Mikulásról, ezekre a kérdésekre csak igen kevesen tudják a jó választ.

Hány rénszarvas húzza a Mikulás szánját? 8 kérdés az ünnepről, amire kevesen tudják a választ

Kvíz!

Elolvasom

Borító-és ajánlóképek forrása: aroundtheyear

Képek forrása: Wikipédia; Getty Images

Ezt is szeretjük