Tényleg jobb lesz a szex 50 felett? Egy 6 ezer fős kutatás kiderítette
A kutatók arról kérdezték az embereket, hogyan változott meg a szexuális életük ötven felett.
A szexuális élet a kapcsolat előrehaladtával és a felek viszonyától függően is mindig alakul egy kicsit, de arra is fény derült már, hogy az évek múlásával is tapasztalnak különböző változásokat a férfiak és a nők is az együttlétekben, illetve a libidójukban.
Valamiért az emberekben sokáig élt az a tévhit, hogy a korral a vágy csökken, a szeretkezések egyre inkább a háttérbe szorulnak, egy idő után pedig teljesen meg is szűnnek. Ám erre többen is rácáfoltak, rengetegen mondták el a neten a saját tapasztalataikat, sőt, néhány kutatás is bebizonyította az ellenkezőjét. Most pedig egy újabb nagy vizsgálat igyekezett kideríteni, jobb vagy rosszabb lesz-e a szex ötven felett. Az eredmények magukért beszélnek.
Így változik a szex ötven felett
A Lumen nevű párkereső hatezer ötven feletti embert kérdezett meg arról, milyennek élik meg most a szexuális életüket, hogyan változott a libidójuk vagy a szeretkezéshez való hozzáállásuk. Egyértelmű volt a válasz a kérdésre: az alanyok 62%-a mondta azt, hogy kalandosabbak az együttléteik, mint valaha, sokkal bátrabbak, merészebbek az ágyban, és többször is szeretkeznek, mint korábban.
Arról is faggatták őket, hogy mit gondolnak, mi az oka ezeknek a változásoknak, erre pedig a legtöbben a növekvő önbizalmat, az önértékelési problémák megszűnését, a gátlások csökkenését, a kísérletezéshez való kedvet és a magasabb libidót jelölték meg válaszként - utóbbit 10% százalékuk tapasztalta igen erősen.
Intimebb részletek is kiderültek
A kutatás során egyéb, intimebb részletek is középpontba kerültek. Többek közt kiderült, hogy a megkérdezetteknél az együttlétek átlagosan 25 percig tartanak, ez idő alatt pedig általában három pozíciót is kipróbálnak. A legnépszerűbbek közé tartozik a misszionárius, a kutya- és a 69-es póz, illetve az egyéb, orális kényeztetést lehetővé tévő testhelyzetek is.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Mindezek mellett fény derült arra is, hogy ötven felett az egyedülállók többet randiznak, mint korábban, bátrabban ismerkednek, és a válaszadók harmada a harmadik találkán bújik ágyba először az új partnerrel.
Tehát a kutatás eredményei is alátámasztják: az egyáltalán nem igaz, hogy ötven vagy hatvan felett harangoztak a szexuális életnek, és kevésbé lesz fontos a kölcsönös gyönyörszerzés. Az viszont annál inkább, hogy idővel még jobb lesz a szex. És a kutatás alanyai jórészt azt mondták, egészen addig eszük ágában sincs lemondani róla, amíg testi korlátok nem akadályozzák az együttléteket.
Mitől lehet még jobb a szex?
A jó szex is lehet még jobb, ám nem kell semmi bonyolultra gondolni, ha valaki arra próbál választ keresni, miként tegye még izgalmasabbá, még élvezetesebbé és színesebbé szexuális életét. Egy-egy új póz, egy kis pajzán újítás vagy akár néhány hétköznapi dolog is sokat jelenthet. Alábbi képgalériánkban tízet gyűjtöttünk össze az utóbbiakból.
Fotók: Getty Images Hungary.
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.