Ilyen, ha Google Fordítón keresztül esel szerelembe - Meglepő vége lett a párizsi kiruccanásnak

Szerencsés fordulatot vett a fiatal nő utazása.

Google Fordító szerelem
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Erin Tridle 2019-ben egy fájdalmas szakítás után döntött úgy, hogy Európa felé veszi az irányt. A 32 éves chicagói nő ekkor még nem sejtette, hogy utazása sorsfordító lesz.

Erin ugyanis kiruccanása másnapján szerelembe esett. A fiatal nő épp egy bárban pihent meg, mivel lekéste a következő állomására induló repülőgépét. 

A Google Fordítón keresztül estek szerelembe

Az összetört szívű amerikai épp kávéját kortyolgatta, amikor észrevette a helyi pincért, a 27 éves Jordant. Mivel nem beszélték ugyanazt a nyelvet, a páros Google Fordítón keresztül kezdett el flörtölni egymással. 

Találkozásuk sorsszerű volt, ugyanis a pincérnek nem is kellett volna aznap dolgoznia, csak beugrott egy beteg kollégája helyett. A nő végül egész nap a bárban maradt, és hajnalig beszélgettek Jordannel. A következő pár napot kettesben töltötték, majd Erin végül folytatta európai körútját. 

A szerelmesek kapcsolatban maradtak, nem törődve a kulturális és nyelvi akadályokkal. Kezdetben távkapcsolatban folytatták, majd Erin - otthagyva Amerikát - a férfihoz költözött, és immáron öt éve boldog párkapcsolatban élnek, tavaly pedig össze is házasodtak.

A Tinderen ismerkedtek meg, a negyedik randin beindult a szülés - Filmbe illő folytatása lett a kapcsolatnak

Nem várt fordulatot vett a várandós fiatal nő tinderes ismerkedése. Azt hinnéd, ilyen sztori csak a filmekben létezik.

Elolvasom

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

(Képek forrása: Getty Images Hungary)

Ezt is szeretjük