A rádiumlányok megrázó története: a gyönyörű órákért fájdalmas leépüléssel fizettek

Az 1900-as évek elején, az első világháború alatt és után nagy népszerűségnek örvendtek a sötétben világító órák. A számlapok folyamatosan fénylettek, nem volt szükség arra, hogy napfénnyel töltsék őket, így rendkívül praktikusnak és mutatósnak tűntek. Súlyos ára volt azonban annak, hogy a divatos szerkezetek elkészüljenek.

A fénylő részletek a mérgező, életveszélyes sugárzó anyagból, a rádiumból készültek, azokra a nőkre pedig, akik ezzel dolgoztak, fájdalmas leépülés és halál várt.

Sugárzó anyaggal dolgoztak a rádiumlányok

A rádiumot 1898-ban fedezte fel a Nobel-díjas házaspár, Marie és Pierre Curie, hamarosan pedig már rákkezelésekben alkalmazták. Mivel jótékony, gyógyító anyagnak vélték, az emberek egyre szélesebb körben kezdték használni, és számos hétköznapi termék adalékanyagává vált: többek között kozmetikai szerek, fogkrémek, sőt egyes ételek és italok is tartalmazták. Az egyik legsikeresebb rádiumalapú termék ezek mellett a fluoreszkáló festék volt, melyet az órákhoz is használtak.

Az egyik első, ilyen kiegészítőket készítő gyár 1916-ban nyílt New Jersey-ben, később pedig még több követte. A pepecselős, precizitást igénylő feladatot női munkának tartották, ezért csak hölgyeket alkalmaztak az órakészítésre. Jól fizető, divatos állás volt, így sokan jelentkeztek rá, ám az alkalmazottak semmilyen védőfelszerelést nem kaptak, és gyakran arra biztatták őket, hogy festés közben szájukkal nedvesítsék a rádiumba mártott ecseteket a tökéletes eredmény elérése érdekében. A gyárak vezetői biztosították a lányokat arról, hogy semmi bajuk nem lesz ettől, esetleg csak pirospozsgássá válik az arcuk a munkanap végére. Tették mindezt úgy, hogy egy idő után a legtöbben az igazgatók, illetve a felettesek közül már tisztában voltak vele, hogy a mérgező anyag miatt a nőkre lassú és fájdalmas halál vár.

Súlyos tünetek, fájdalmas leépülés

Mivel a tünetek csak évek múlva jelentkeztek, a hölgyek közül sokan azt hitték, csak egészségesebbek lesznek attól, ha rádiummal dolgoznak, ráadásul a városokban igazi művészként tekintettek rájuk. Kezdetben rajongtak a világító festékért, előfordult, hogy szájukat, körmüket is befestették vele. A munka közben egyébként a rádium nemcsak a szervezetükbe, hanem az arcukra, a ruhájukra és a hajukra is került, így a nap végére szó szerint ragyogtak, miután kiléptek a gyárból.

Az első problémák 1920 körül kezdődtek, a nők közül egyre többen panaszkodtak fáradtságra, mozgási nehézségekre, fogfájásra, illetve fogvesztésre. Az első haláleset, úgy tudni, 1922-ben történt, amikor a 22 éves Mollie Maggia több mint egyévnyi szenvedés után elhunyt. Bár a halotti anyakönyvi kivonatában okként a szifilisz szerepelt, valójában rádiummérgezésben, illetve rádiumállkapocsban szenvedett. Utóbbi gyakori volt a gyárakban dolgozó lányok körében. Az anyag hatására a csont törékennyé vált, lyukacsos lett, és egyeseknek az egész állkapcsuk levált. Sokaknál alakult ki vérszegénység, csontvelősorvadás, a hölgyek pedig egy idő után halványan világítottak a sötétben.

Hosszú pereskedések

A rendszeres orvosi vizsgálatok eredményeit a cégek eltitkolták, és hevesen tagadták, hogy a rádium okozná a nők problémáit. Mindent elkövettek, hogy bebizonyítsák ártatlanságukat a betegségeket és a haláleseteket illetően, ám az ügyek egyre nagyobb visszhangot kaptak. 1925-ben Grace Fryer, a New Jersey-i gyár dolgozója pert indított, de sokáig egy ügyvéd sem volt hajlandó segíteni neki. Végül 1927-ben négy munkatársával együtt perelték be a vállalatot, amikor már mindannyian igen komoly tünetektől szenvedtek. A per nagy sajtóvisszhangot kapott, és 1928-ban az ő javukra döntött a bíróság, mindegyiküknek nagyobb összegű kártérítést ítéltek meg. Ez persze nem sok vigaszt nyújtott az addigra már súlyos fájdalmakkal és betegségekkel küzdő asszonyoknak, akik néhány év múlva elhunytak. Tettüket egyébként ezután többen követték, számos per született az ez utáni években.

A rádium veszélyei ekkor már teljes mértékben ismertek voltak, a változás mégis csak igen lassan indult el. A dolgozók hamarosan védőfelszerelést kaptak, és többé már nem biztatták a nőket arra, hogy vegyék a szájukba a sugárzó anyagba mártott ecseteket. A cégek többször fellebbeztek a perek ítéletei ellen, de 1939-ben a bíróság az utolsót is elutasította. A túlélők kártérítéseket kaptak, a rádiumalapú festéket pedig beszüntették, hivatalosan 1968 óta nem használják órákon.

Kegyetlen dolgok, amiket a nőkkel művelnek a világban

Sajnos még ma, 2020-ban sem beszélhetünk nemek közti egyenlőségről. Bár rengeteg szervezet és kezdeményezés küzd a nők jogaiért, igyekezeteik sokszor komoly akadályokba ütköznek. A világ egyes területein a lányok és az asszonyok helyzete különösen elkeserítő. Számos országban kell tűrniük a kegyetlen, megalázó és fájdalmas hagyományokat.

• rádiumlányok
• rádium
• 1900-as évek
• női sorsok
• óra
• Lélek&Test