A passzív-agresszív főnök 5 legfőbb ismertetőjele: a célozgatástól a humorba burkolt megjegyzésekig
Ezekből a jelekből felismerheted a mérgező főnököt. Ha jellemző rá a következő öt viselkedés, nagy eséllyel passzív-agresszív vezetővel van dolgod.
A vezető stílusa és viselkedése erőteljesen befolyásolja az alkalmazottak munkakedvét, motiváltságát, közérzetét. A mérgező felettesek nemcsak a dolgozók hangulatára, hanem a személyiségükre, magabiztosságukra, fejlődésükre is negatívan hatnak.
A passzív-agresszív vezetők a helyzetüket kihasználva tesznek kárt másokban. Fontos időben felismerni az ilyen embert, hogy megfelelően kezelhesd, ne vedd magadra a szavait, és tisztában légy azzal, miért bánik így a beosztottjaival, mi áll a viselkedése hátterében.
Folyton csak célozgat
Az ilyen főnökökre jellemző, hogy szinte sosem mondják el egyértelműen a kritikákat, azt, hogy mivel van problémájuk, de gyakran a feladatokat is homályosan fogalmazzák meg, így pedig nagyon könnyű hibázni, hiszen az ember azt sem tudja, mit kellene pontosan megoldania. Állandóan csak célozgatnak, és a beosztottak sokszor nem értik, mire gondolnak, vagy mit is szeretnének valójában. Rendszeresen alkalmaznak szarkazmust, iróniát, mindez pedig megnehezíti a cégen belüli kommunikációt, sőt konfliktusokat, sértődést is eredményezhet.
Sosem ad tiszta visszajelzést
A passzív-agresszív vezető általában tartózkodik a dicséretektől. Akármit is érnek el a dolgozói, szinte sosem illeti őket pozitív szavakkal. Nem ad konkrét tanácsokat az alkalmazottjainak, nem mondja meg, hogyan fejlődhetnek, közben mégis érzékelteti, ha valami nincs rendben, vagy valakire neheztel. Az emberek gyakran érzik úgy, hogy mindent elrontottak, és sosem elégedett velük, ez pedig a munkakedvükre, motivációjukra is rányomja a bélyegét.
Mindent másra hárít
Sokszor előfordul, hogy nem vállalják a hibáikat, nem ismerik el, ha valamit elrontottak, inkább gyorsan másra hárítják a felelősséget. Ha valamit nem tudnak megoldani, vagy nem jól döntöttek, általában egy kollégát vonnak felelősségre miatta, vagy átpasszolják a feladatot, hogy ne az ő kudarcuknak tűnjön. „Ez nem az én feladatom.” „Azt hittem, tudod…” „Nekem erre nincs időm” - ezekhez hasonló mondatok gyakran hangzanak el a szájukból.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Nem nyitott a kérésekre, változtatásokra
Ha egy alkalmazott kéréssel, új ötlettel fordul hozzájuk, szinte sosem reagálnak pozitívan. Nem értékelik a változtatások iránti igényt, és ragaszkodnak a régi, megszokott megoldásokhoz, szabályokhoz még akkor is, ha azok már idejétmúltak vagy egyáltalán nem praktikusak. Ezzel azonban nemcsak a fejlődést tartják vissza, de a beosztottak elégedetlenségét is fokozzák.
Humorba burkolt megjegyzések, kritizálás
A passzív-agresszív viselkedés legjellemzőbb elemei közé tartoznak a humorba burkolt, bántó, ellenséges megjegyzések is. Előfordulhat, hogy mások előtt vágnak kellemetlen vagy sértő szavakat, mondatokat egy alkalmazott fejéhez, majd hozzáteszik: „csak vicceltem.” Persze az illető számára egyáltalán nem vicces az így létrejött, megalázó helyzet.
A hasonló magatartás hosszú távon igen káros lehet, ezért fontos tudatosítani magadban, hogy nem te váltod ki ezt a főnökből, és nem a te hibád. Lényeges, hogy ne vedd magadra az egészet, próbálj nem foglalkozni vele, de ha nagyon igazságtalannak érzed, amit tesz, állj ki magadért. Igyekezz röviden, tömören kommunikálni vele, beszéljetek meg mindent inkább írásban, hogy később legyen bizonyíték, ha mást állítana. Ha úgy érzed, nem bírod tovább, beszélj vele őszintén, de a munkahelyváltást is érdemes ebben az esetben megfontolni.
Ilyen egy igazán jó vezető
A kutatók számtalanszor vizsgálták már a hatékony, motiváló vezetők legfontosabb tulajdonságait. Összegyűjtöttük, melyek ezek.
Az igazán jó főnök 6 ismertetőjele a kutatások szerint: a motiváló, hatékony vezetők jellemzői
A kutatások szerint ezek a tulajdonságok, szokások jellemzik a jó vezetőket.
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!
- munkahely
- testbeszéd