Légy óvatos, ha ezeket a mondatokat hallod valakitől - Az önző emberek használják őket a pszichológus szerint
A pszichológus szakértő szerint ez az önző emberek öt legjellemzőbb mondata a munkahelyen.
Valamennyire minden ember önző, de nem mindegy, hogy milyen mértékben. Ez a tulajdonság bizonyos pontig, bizonyos esetekben hasznos és szükséges lehet, sőt akár a karrier előremozdításához is hozzájárul, de az egészséges egyensúly megőrzése ezen a területen sem könnyű, és sokaknak nem is sikerül.
A túlzottan önző, teljesen énközpontú személy egyáltalán nem képes mások érdekeit figyelembe venni, mindent azért tesz, hogy számára jó legyen, vagy elérje a céljait. Könnyen eltapos másokat, és ez a viselkedés mind a párkapcsolatban, mind a munkahelyen mérgező lehet.
Stefan Falk coach és munkahelyi pszichológus szakértő több mint harminc évet töltött azzal, hogy segítsen a vállalatoknak kezelni az önző alkalmazottakat, azokat, akik káros hatást gyakorolnak a kollégáikra. A CNBC oldalán árulta el, mik azok a jellemző mondatok, amiket az ilyen személyek gyakran használnak. Ezekből könnyen felismerheted őket.
Az önző emberek mondatai
„Ez a visszajelzés sértő."
Minden építő kritikát személyes támadásként értelmeznek, és nem tudják elfogadni azt az egyetemes igazságot, hogy mindig van lehetőség fejlődni. Úgy gondolják, semmit nem csinálnak rosszul, ezért hiperérzékenyek minden olyan javaslatra, ami azt sugallja, hogy a munkájuk egy kis fejlesztésre szorul.
„Az ötleteim értékesek, és mindig komoly megfontolást érdemelnek.”
A szakértő szerint az sem számít, ha valójában középszerűek, mindig hajlamosak azt feltételezni, hogy kivételes értéket jelentenek mások számára. Nem veszik figyelembe azt, hogy valójában a legtöbb ötletünk, véleményünk és javaslatunk hibás, függetlenül attól, hogy mennyi erőfeszítést fektetünk beléjük.
„Az én rovásomra megy a sikerük.”
A pszichológus elárulta, hogy egy erősen önző ember általában kevésbé sikeres, mint az, aki az énközpontú hajlamait mások segítésére használja fel. Mivel nehézséget jelent számukra az, hogy megértsék, mennyire fontos támogatniuk a körülöttük lévőket, úgy gondolják, hogy mások győzelme igazságtalan, különleges bánásmód eredménye.
„Miért próbálsz mindig irányítani engem?”
Nagyon nem szeretik azokat a főnököket, akik útmutatást adnak, vagy világos elvárásokat fogalmaznak meg. Számukra a menedzser utasításai a legjobb esetben is csak javaslatok, rosszabb esetben pedig a rossz bánásmód iránti kísérletek.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
„Tiszteletlenség, hogy nem értesz velem egyet."
Elismerést várnak tapasztalataikért és perspektíváikért, és csekély érdeklődést mutatnak az iránt, hogy tanuljanak másoktól. Tehát, ha valaki más nézőpontot kínál, azt nem a tanulás lehetőségének tekintik, hanem a tudatlanság jeleként.
Hogy kezeld őket?
A legjobb természetesen az, ha az ember teljesen el tudja kerülni az önző személyeket, de mivel erre a legtöbbször nincs lehetőség, fontos, hogy megtanuld kezelni őket. Húzd meg a határokat, és nyugodtan szólj, ha túl soknak érzed őket, vagy tegyél fel nekik néhány kérdést, amivel világossá teheted, hogy nem elfogadható a viselkedésük, vagy káros a munkakapcsolatra. „Tisztáznád, hogy ez a magatartás milyen előnyökkel jár a cég számára?" vagy „Őszintén úgy gondolod, hogy ez a viselkedés a lehető legjobban szolgálja az érdekeidet?"
De tájékoztathatod őket az önzés lehetséges negatív következményeiről. Mondd a következőket: „Ha csak arra koncentrálsz, ami megfelel az igényeidnek, csőlátásod lesz. Ez a feladatoktól kezdve az interakciókon át a tanulásig mindenre hatással van, és hosszú távon nem szolgál téged.” Vagy: „Ha mindent személyes sértésnek tekintesz, állandóan frusztrált leszel, nem tudsz kiteljesedni, és megterhelnek majd a másokkal kapcsolatos negatív gondolatok. Nem fárasztó ez?"
Viszont azt is figyelembe kell venni, hogy előfordulhat, hogy nem azt a választ kapod, amit reméltél. De ha megfelelően közelíted meg a beszélgetést, áttörést láthatsz és érhetsz el.
Olvass tovább! Az érzelmileg stabil emberek mondatai
A Harvardon végzett pszichológus szerint az érzelmileg stabil emberek magabiztosabbak, jobban kezelik a konfliktusokat, és rendszeresen használják ezeket a mondatokat.
9 mondat, amit az érzelmileg stabil emberek gyakran használnak - Rád jellemzőek?
A Harvardon végzett pszichológus szerint az érzelmileg stabil emberek magabiztosabbak, jobban kezelik a konfliktusokat, és rendszeresen használják ezeket a mondatokat.
Elolvasom(Képek: Getty Images Hungary.)
OLVASD EL EZT IS!
- beszélgetés
- kommunikáció
Mit mondj, amikor nem tudod, mit kellene? 20 mondat, amivel elkerülhető a kínos hallgatás
- pszichológus
- párkapcsolati probléma