5 apró jel, amiből korán kiderül, hogy a férfi nárcisztikus - A pszichológus szerint

Már az első találkozás alkalmával leleplezheti néhány cselekvése.

Nárcizmus jelei
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A nárcisztikus személyeket gyakran nem könnyű felismerni, és sokan csak több hónap, esetleg év után jönnek rá, hogy ilyen férfival élnek együtt. Pedig igen fontos lenne időben észlelni a jeleket, és megfelelően kezelni a helyzetet, úgy, hogy mindkét félnek a lehető legjobb legyen.

A hosszútávon tapasztalható szokásokon és viselkedéseken kívül vannak olyan apróságok, melyek már korán, akár az első randevú alkalmával lebuktatják a nárcisztikus személyiségzavarral küzdőket. Craig Malkin pszichológus ezekről mesélt a Huffington Postnak.

A nárcizmus első, figyelmeztető jelei

Az ilyen férfiak már a kezdetektől fogva mindent maguk intéznek, nem igazán engednek beleszólást a partnernek a részletekbe: megtervezik a találka minden egyes részletét, még akár a vacsorát is ők választják a másiknak. Nem kérdeznek, nem puhatolóznak, hanem hajlamosak másokra erőltetni az akaratukat, és nem szeretik, ha valami nem úgy történik, ahogyan azt ők akarják. Figyelmeztető jel lehet már az is, ha semmilyen választási lehetőséget nem ad a nőnek a randevún, és semmiben nem kéri ki a véleményét.

randevu2

Nem mindig jó, ha a jövőt tervezi

A szakértő szerint gyanakvásra ad okot, ha már szinte ismeretlenül is előáll programokkal a következő hetekre, hónapokra nézve, és nem nagyon tűr ellentmondást. Természetesen a jövőbe tekintés és a közös tervek lehetnek pozitívak, azonban az nem jó jel, ha a férfi már az ismerkedés legelején bombázza a nőt a tervekkel. Mert, ha ezt túlzásba viszi, akkor valószínűleg azért teszi, hogy megkapja azt, amit akar: gondoskodást, törődést, esetleg azt, hogy teljesen magához láncolja a partnert.

Dicsekvő és goromba

A nárcisztikus személyek gyakran felsőbbrendűnek érzik magukat, és ezt vagy rejtetten, vagy nyíltan hangsúlyozzák is. Mondjuk, megemlítik, hogy csak elit helyekre járnak szórakozni, vagy lenézően beszélnek a másodosztályon utazásról, de lehet, hogy a neves egyetemen megszerzett diplomájukkal dicsekednek, méghozzá nem is visszafogottan. Szeretik lenyűgözni a másikat, de azt is imádják, ha megmutathatják: ők bizony, nem átlagosak, és jócskán mások felett állnak.

A cikk az ajánló után folytatódik

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Kicsit ebből adódóan hajlamosak udvariatlanul, gorombán, sőt, lenézően bánni másokkal. Ezért érdemes figyelni a szakértő szerint azt, ahogyan a partner a pincérrel viselkedik. A durvaság és az arrogáns, lekezelő stílus a nárcisztikus személyiségek egyik jellemzője.

Nem beszél a hibáiról, gyengeségeiről

Az ilyen személyiségzavarral küzdők szívesen beszélnek a másik életében felmerülő nehézségekről, a hibáiról, gyengeségeiről, de a sajátjaikat nem hajlandóak felfedni. Ha hasonló témára terelődne a beszélgetés, akkor rövidre zárják, és nem hajlandóak megnyílni, mert úgy sebezhetőnek éreznék magukat. Így viszont elérik, hogy a másik tökéletesnek és erősnek lássa őket, miközben a saját önbizalma egyre csak csökken. Ezáltal biztosítja a hatalmát és a befolyását a partnere felett, és csiszolja hibátlanra a róla kialakult képet.

A fenti jelek egyértelműen arra utalnak, hogy nárcisztikus partnerrel van dolga valakinek, és segítenek elkerülni a beleugrást a kártékony kapcsolatokba. De a személyiségzavar felismerése nagyban hozzájárulhat ahhoz is, hogy a másik fél megfelelően kezelje az illető viselkedését, és megakadályozza, hogy káros hatást gyakorolhasson rá.

Ezt is szeretjük