Müller Pétert kérdeztük: miért várnak sokáig az erős nők az igazira?

A párkeresés viszonylag ritkán megy egyszerűen és gördülékenyen, de mintha még nehezebb helyzetben lennének az úgynevezett erős nők, akik kifejlesztették magukban azt a fajta határozottságot, céltudatosságot, a megküzdésre való képességet, ami az élet számos területén szükségesnek tűnik a boldoguláshoz.

Hogy esetedben mi áll a hosszas várakozás mögött, és miként változtathatsz a helyzeten, Müller Péter és a Ji King is segít kideríteni. Interjúnkban sok más, a párkereséssel és a párkapcsolattal összefüggő kérdésre is választ kaphatsz.

– A nőknek évezredeken keresztül nem kellett, sőt, nem is igazán volt szabad gondolkodniuk. Manapság az individualizáció korát éljük – tudjuk, hogy mindannyian egyediek és megismételhetetlenek vagyunk, és ezt adott esetben igyekszünk is kinyilvánítani. Ugyanakkor – mintegy kompenzálva az előző, szélsőségesen kontrollált időszakot – mintha a nők esetenként a másik véglet felé közelítenének, akaratlanul is megnehezítve ezzel a saját dolgukat például a párkeresés terén.

– Az írott történelem kora óta férfiuralom volt – és nem azért, mert Isten ilyennek teremtette volna meg a világot. Hozzászoktunk ahhoz, hogy minden gondolat férfigondolat, hozzászoktunk ahhoz, hogy a szent iratok férfikézzel íródtak. Az emberiségben az él, hogy az első ember, Ádám férfi volt, holott ő egy kétnemű lény lehetett.

Minden írásbeli emlék a férfi elsődlegességéről beszél, és mindenhol alacsonyabb rendű helyzetben vannak a nők – ha egyáltalán vannak. Müller Péter Sziámival és Tolcsvay Lászlóval „Mária evangéliuma” címmel írtunk egy rockoperát. Miközben dolgoztam rajta, fedeztem fel, hogy a kanonizált Evangéliumokban Mária szinte nincs is benne. Az angyali üdvözlet után epizódszereplő lesz. „Nincs boruk”, mondta a kánai menyegzőn – ezt tudjuk. De nem tudjuk, csak mellékesen, hogy szült még gyerekeket, nem tudjuk, hogy nevelte fel a Jézust, nem tudjuk, mit szólt mindahhoz, ami a fiával történt. Egyáltalán milyen egy nő, akinek ilyen fia van? Hiszen ahhoz, hogy Jézus az lett, aki, nem lehetett elég az isteni indíttatás – ahhoz kellett egy nagy formátumú anya is.

Jézus egyébként tanúja volt a megkövezésnek, amivel az akkori törvény szerint a házasságtörő nőket büntették. És nem azt mondta, hogy állj, soha többé ilyet, hanem hogy az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek. Politikus választ adott, aminek van ugyan egy bölcseleti alapja, de mi is történik ilyenkor valójában, az iszonyú brutalitáson túl? Az, hogy a sértett férfi nem maga áll bosszút, hanem rábízza azt a falu népére. Iszonyatos. Othello legalább maga fojtotta meg Desdemonát.

– Hogyan jutott el a világ mindebből a jelenlegi helyzetig?

– Azzal, hogy mind torzabbá váló férfilélek embertelenül, galádul, gyalázatosan bánt a nőkkel, hogy nem engedte magukra ébredni, és rabszolgasorba taszította őket, az egész emberiséget tönkretette. Most, amikor beszélgetünk, robbantottak Párizsban, ami csak egy a százmillió jel közül. A férfiuralom megbukott. Bert Hellinger, a zseniális pszichoterapeuta azt mondja, a nő analógiája a Föld, és aki a nőt tönkreteszi, az a Földet, azzal együtt pedig az emberi életet is tönkre fogja tenni. Így látta ezt II. János Pál pápa is, aki Hála a nőknek címmel még a pápasága előtt írt egy levelet, amiben bocsánatot kért az egész női nemtől. Erről szól Az ember tragédiája. Ádám Luciferrel új és új eszméket, korokat talál ki, egyik nagyobb csőd lesz, mint a másik, míg végül eljut az öngyilkosság szándékáig. Éva menti meg, aki a történetben, éppúgy, mint Mária az Evangéliumban, itt-ott villan csak fel. Ő lesz az emberiség megmentője. Majd megnyílik az ég, megjelenik az Úr, és – ha nem is ugyanezekkel a szavakkal – azt mondja a porban térdelő Ádámnak: „Legközelebb hallgass a feleségedre, mert ő hall engem, de te süket vagy…”

A férfiuralom bukásával az emberiségnek egy hatalmas korszaka is véget ért. Jelenleg egy tragikus világdráma zajlik, amit valamennyien megélünk, a kis életünkben. Amikor a test halódik, akkor a benne lévő sejtecskék is átélik a bajt. Ha a világ van bajban, az megjelenik az egyén szintjén is. Ám azt, hogy a nagy egész kataklizmájában a mi kis életünk – azon belül pedig a házasságunk vagy a párkapcsolatunk – miként alakul, nagyon nehéz megmondani. „Ma nincsenek találkozások, csak karambolok” – mondja Hamvas Béla.

– Hogyan kerülhetünk mégis közelebb a problémához, illetve annak megoldásához?

– Nekem nagy segítségemre volt ebben a Jóskönyv, illetve a kínai bölcselet, a Ji King, ami tulajdonképpen a jin és a jang, a női és férfi princípium egyensúlyra való törekvéséről szól – az egyén szintjén. Meg tudja mondani, hogy a kérdező éppen hol tart a nagy egészben, és ennek megfelelően mi a jó neki. Mert mindenki máshol tart. És ami az egyiknek segít, az a másiknak méreg. Az örök bölcsességekben van igazság, de lehet, hogy valakinek az ő picike életében nem ezek jelentik a megoldást – azaz nem neki szólnak. Erről írok most az „Életművészetben”, sok példával.

– Honnan tudhatjuk, ha valami nem nekünk szól?

– Sok minden kell ehhez: emberismeret, életismeret és önismeret. Mondok egy példát. Egy nő esztelenül és őrülten szerelmes lesz valakibe, aki mások számára nyilvánvalóan egy nyikhaj. Ilyenkor nem lehet azt mondani neki, hogy ne légy szerelmes! Nemcsak azért, mert az érzés erősebb ennél, hanem mert nem tudjuk, hogy mit tanul ő ezáltal. Belemenni egy bukásba, akár egy tragikus bukásba, sok esetben nagyobb lépést jelent a lélek fejlődésének az útján, mint ha az ember megúszásra próbálja játszani az életét. Ő ettől érik, ez az ő csatája, amit neki meg kell vívnia. Pofára kell esnie, csalódnia kell, hogy közelebb jusson önmagához. Erről szól egyébként a „Fokozatos fejlődés” jósjel az Életművészet „Halhatatlan szerelem” című fejezetében. Az ebben szereplő Mónikának egy rettenetesen forró szerelmi csalódás kellett ahhoz, hogy megrendülve és darabokra törve végül elkezdje önmagát keresni. És sikerült – a szerelem hatalmas ereje és kudarca segített neki.

Popper Péter, aki pszichológus volt, mindig azt mondta, ha tudnám, hogy a páciensei között mennyi szerelmes ember van, nem írnék ilyen szépen a szerelemről. Igaza volt, de előfordul, méghozzá elég gyakran, hogy szükség van ilyesféle próbatételre, mert ezáltal fejlődik a lélek.

– Ahogy a Gondviselésben is olvasható, a várakozás egyfajta misztérium – elég csak a várandósságra vagy akár az adventre gondolni. Lehetséges, hogy a lélek fejlődéséhez éppen az kell, hogy ne, vagy csak nehezen jöjjön az igazi?

– Három eset lehetséges. Az egyik, hogy azért nem jön az „igazi”, mert nincs itt az ideje. A másik, ami ezzel rokon, hogy nincs jól behangolva a nő – nem arra a rezgésre van beállítva, ami bevonzaná azt, akit keres. És a harmadik, hogy nem ez a sorsa. Magányra született.

– Összefügghet ez mindazzal, amitől erősnek tekintünk egy nőt: a határozottsággal, a céltudatossággal, a megküzdésre való képességgel?

– Nem. Az én édesanyám például 65 évesen ismerte meg az igazit, akit addig sok mindenkiben keresett, de sohasem talált. Pedig erős nő volt. Aztán amikor a lelke beállt arra a fajta kompromisszum-hullámra, ahol már el tudta fogadni azt, aki neki való, és képessé vált arra, hogy igazán szeresse őt, akkor eljött. De ugyanez az ember harminc évvel azelőtt nem kellett volna neki, mert még nem volt elég érett. Előfordul ugyanis, hogy egymásnak teremtett emberek azért nem tudnak találkozni, mert valamelyikük még nem érett meg rá. A másiknak pedig fáj a szíve, mert milyen jól élhetnének együtt, mégsem lehet, mert az illetőből még nem „kopott ki” valami, és ettől az egész olyan lesz, mint amikor egy kődarab kerül a cipőbe. Amíg ott a kő, nem lehet hordani. Hiába az „én cipőm”.

Egyébként manapság nagyon sok nő számára próbatétel az egyedüllét, amit én megkülönböztetek a magánytól. Az egyedüllét azt jelenti, hogy valakit magára hagytak, nincs senkije. A magány viszont egy szép állapot, amit az embernek akkor sem szabad elengednie, ha a világ legcsodálatosabb házasságában él. Vannak ugyanis olyan dolgok – nevezhetjük ezeket sorsfeladatnak is –, amiket mindenki csak maga oldhat meg. Még akkor is, ha a legtöbb segítséget kapja hozzá a lehető legjobb társtól.

Az ember úgy van megteremtve, hogy összefügg a másikkal, de ugyanakkor nem is. Táncolni csak olyasvalakivel jó, aki egyedül is tud – sőt, a páros táncoknak is rengeteg szólóeleme van. Ha egy nő önmagában nem teljes univerzum – nincs tengelye, nincs középpontja, és a kibillentség állapotában nem tudja megoldani az életét –, akkor előfordulhat, hogy belecsimpaszkodik a másikba. Ráborul, vagy magához rántja. És akkor összeomlik a tánc. Ugyanilyen az erős nő problémája is: az, aki már biztosan áll a lábán, aki lelkileg szilárd, aki egyedül is nagyon jól táncol, hogyan tud kiépíteni egy kapcsolatot egy olyan pasival, aki zűrzavaros, nem elég független, gyenge, és adott esetben kisebbségi érzése van a másikkal szemben? Nincs hozzá kulcsom. Szepes Mária azt mondta, a jó feleség olyan, mint egy zenebohóc: legalább tizenhat hangszeren kell játszania. A tizenöt nem elég.

Ő egyébként megtalálta a duálpárját Szepes Béla atléta és grafikus személyében. Hatalmas szerelem volt az övék, ám a férfi korán meghalt, Mária pedig egyedül élte meg az élete legragyogóbb időszakait. Mivel azonban középpontja volt – „Csung”, így hívják kínaiul –, a saját tengelye körül pörgött, önmagában is teljes volt. Nem maradt itt férje halála után egy lelki roncs. Csodálatos, szép, nőies nő volt, ugyanakkor a haza bölcse, aki hatalmas példáját adta annak, hogy hogyan lehet egy nőnek egyedül élni, százéves koráig.

– Ahogy a fentiekből is kitűnik, nemigen spórolhatjuk meg az önmagunkon való munkálkodást...

– Én azért írtam meg az Életművészetet, hogy hozzásegítsem az embereket ahhoz, hogy saját maguk mesterévé váljanak! Régen kellett, hogy legyen egy mesterünk, aki vezet minket. Így kívánta – helyesen - a tradíció. A mai világban azonban kevés az igazi mester, aki hiteles, akiben bízni lehet, aki elkísér egy életen át. Így a legutolsó időkben megengedett, hogy az ember önmaga mesterévé legyen. Ez az önmaga mestere pedig el tudja dönteni, hogy mi a jó és mi a rossz – és ez sokszor nem az, amit anyuka-apuka, illetve a társadalmi elvek mondanak, vagy a tételes vallások hirdetnek. Mert ha ez a belső mesterem azt mondja, hogy nekem meg kell próbálkoznom sok férfival, mert betokosodtam, mint nő, vagy iszonnyá vált számomra az ölelés, vagy egyszerűen annyira gátlásos lettem, hogy kizárom az életemből a férfit, akkor én nem leszek még egy jó apáca sem. Meg vagyok győződve róla, ahhoz, hogy valaki Krisztus menyasszonya legyen, nagyon jó nőnek kell lennie. Tudnia kell szeretni. Maga Jézus is sokkal jobban szót értett a bűnös nőkkel, mint a szentfazekakkal, mert az, aki néhányszor megégette már magát, transzponálni tudta a testi és lelki tapasztalatait egy szellemi síkra. Volt anyag, amiből dolgozhatott. Az égig érő fának mély gyökerei vannak a földben.

– Mindannyiunkban ott van az a bizonyos belső hang, ami egyfajta hatodik érzéknek is nevezhető, és mindig tudja a helyest választ. De mi van akkor, ha a belső hang mást mond, mint amit érzünk?

– Akkor meg kell kérdezni a belső hangtól, hogy menj-e az érzésed után, vagy ne. Lehet, hogy azt mondja neked: „Barátocskám, amit te érzel, az egy hülyeség. Hatalmas bajod lesz belőle, meg fogod égetni magad… De neked mégis erre a tapasztalatra van szükséged, úgyhogy elengedlek. Menj! Aztán majd gyere vissza, és beszélgessünk.” De az is lehet, hogy rád üvölt: „Állj! Egy lépést se!!!!” Ilyen bölcs a belső hangod, az a Nagy Lélek, aki jött veled a születésedkor, és végigkísér az életeden. Feltétlenül fontos meghallani őt.

– Jelentkezhet maga a belső hang is érzés formájában?

– A belső hang mélyebben van, mint az érzéseid – rálát azokra. A dolgok nem vele történnek, hanem veled – ő csak nézi és látja mindezt. Nem résztvevője, hanem tanúja az életednek. Ahogy a hinduk mondják, két madár ül a fán: az egyik csipeget, a másik nézi. A „nézi” a belső hang. Úgy hívják, hogy Tanúmadár. Mindannyiunknak van egy ilyen Tanúmadara, de a modern emberben ritkán jelenik meg. Más szóval: hiányzik az önismerete.

– De hát nem is könnyű manapság eligazodni – még saját magunkban sem...

– Buddha azt kérdi: „Ki az, aki az úton megállt?” Válasza: „Az, aki megbánja, amit nem kellene megbánnia, és nem bánja meg, amit meg kellene bánnia.” Fordítva lát. Abban biztos vagyok, hogy minden bukás és pofára esés, és minden csőd és minden kudarc, ha jól éljük meg, nagy tanulsággá változik – ezáltal pedig szükségessé is.

– Útravalóként milyen tanácsot adnál az úgynevezett erős nőknek?

– Sokféle erő létezik. Ha azonban az erő alatt egy túltengő jang tulajdonságot értünk, az magának a nőnek sem jó! És nemcsak a párkapcsolat szempontjából. Csak az igazán erős emberek tudnak igazán gyengédek és alázatosak lenni. Aki nem tud szolgálni, az uralkodni sem tud. Az úgynevezett erős nőknek csak azt tudom tanácsolni, hogy tanulják meg a gyengédség és az alázat erejét. Tapasztalják meg a lágyság örömét, s néha hagyják magukat vezetni. Így válhat teljessé az életük. Táncban is jó, ha a férfi vezet. Ha nem tud, tanítsák meg.

Fotók:

Müller Péter-portrék: mullerpeter.hu
Mária: magnificat.ro
II. János Pál: Wikipédia, Eric Draper - whitehouse.gov
Bert Hellinger: Wikipédia, CeStu
Szepes Mária: joportal.hu

• párkeresés
• párkapcsolat
• jicsing
• nő
• férfi
• müller péter
• tánc
• interjúk
• Lélek&Test