18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

Mit akar tőled a pasi?

Döntsd el egy ölelésből!

A szerelemben sok kétes helyzet adódhat. Ha nem akarsz kérdezni, tudd meg szavak nélkül, mit akar a férfi!

A szerelemben a pasi többnyire szófukar, a nő viszont mindent szeretne tudni, percről percre. Mivel azonban kínos lenne állandóan azt kérdezgetni a férfitól, hogy mi jár éppen a fejében, és mit akar, egyszerűbb, ha megtanulsz a jelzéseiből olvasni. Annál is inkább, mert, ha mégis a faggatózást választanád, biztos lehetsz benne, hogy rövid időn belül sikerül kihoznod a sodrából kíváncsiskodásoddal.

Számtalan apró jel van, amiből megállapíthatod, hogy lesz-e második randi, illetve, hogy csak szexet akar-e tőled, vagy annál többet. Ezek közül is az egyik legbeszédesebb az ölelés, melyből sokat megtudhatsz a különböző helyzetekben: időnként tehát szavak helyett az is megteszi, ha hagyod, hogy a pasi megöleljen, és magadban máris tudhatod a választ a kérdésre, ami a leginkább furdalja az oldalad.

Ölelés az első randi után

Az első randi után sok nő fejében az a legnagyobb kérdés, hogy vajon lesz-e folytatás. Ha téged is izgat, hogy partnered számára kellően meggyőző volt-e a találkozó, a lehető legrosszabb választás, ha kíváncsiságodat szabadjára engeded, és felteszed neki a nagy kérdést. Ezzel ugyanis azt sugallod, hogy kicsit gyors a tempód, és lehet, hogy akkor is meghátrál, ha egészen eddig a pontig úgy gondolta, hogy minél hamarabb szeretne újra látni.

Tegyél pórázt a nyelvedre - már ami a beszédet illeti -, és várj a búcsú pillanatáig! Ekkor minden kiderülhet, ha megfigyeled, hogyan ölel meg a pasi. Amennyiben úgy szorít magához, mintha soha nem akarna elereszteni, és az összebújás végtelennek tűnő percekig tart, biztos lehetsz benne, hogy ez nem megjátszás, és bejössz neki, nagyon. Ezek alapján pedig nem kérdés, hogy mit akar: még egy randit, minél hamarabb!

Arról az ölelésről pedig, ami egy forró csókot követ, talán nem is kell beszélnünk: a csók önmagában lehet egy nőcsábász átverős gesztusa, de, ha a pasi még azután is magához von, hogy ajkaitok már elváltak egymástól, biztos lehetsz benne, hogy hamarosan újra jelentkezik. Ha azonban az ölelés csak egy kötelező elemként zárja le a találkozót, és a vállad fölött már az éjszakába fúrja bele a tekintetét, ahol más csajok várják, jobb, ha elfelejted: ő az lesz, aki nem fog többet keresni, hiszen nem akar tőled semmit.

14 randiszabály, amit ismerned kell

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ölelés a szex után

Ha megvolt a második randi, netán már a harmadik is, lassan elérkeztek a hálószoba küszöbére, ami egy újabb fordulópontot jelenthet. Hiszen akármilyen benyomásod van is a pasiról, véglegesen ekkor dől el, hogy mit akar tőled: csak szexet, vagy komolyan gondolja? Ha nem szeretnél túlságosan aggályosnak tűnni, ebben az esetben sem kell szóra nyitnod a szádat, hiszen a férfi kérdés nélkül is elárulja magát, sajnos azonban csak az összebújás után.

Ha ekkor elfordul, és kényelmetlen neki a simogatás is, netán rögtön a holmiját kezdi kapkodni, akkor számodra is világos lehet, hogy nem táplál irántad mély érzelmeket, inkább csak vágyat. Ezzel szemben, ha igényli a törődést, és az első összebújás után meghitten átölel, hogy olyan szorosan fonódjon össze a testetek, amennyire csak lehet, akkor a szex mellett az érzelmek is fontosak neki.

Ő biztos, hogy nem szeretőnek, hanem barátnőnek akar, és az együttlét után nem fog sietősen kipattanni az ágyból, hanem szívesen kényeztet még, akár órákon át. Ha nem is ennyire ragaszkodó, a szex utáni ölelés már önmagában jó jel, ugyanis arra utal, hogy a pasi jól érezte magát veled. Lehet, hogy még nem lobbant lángra benne a szerelem, de amennyiben az összebújás után a kedves gesztusról sem feledkezik meg, valószínűleg nemcsak egyszer akart, hanem szeretne még esélyt adni komolyabb dolgoknak is.

Ölelés veszekedés után

Amennyiben az összes kezdeti nehézségen sikeresen túljutottatok, és az első szex után még több randi, összebújás és szerelmes séta következik, valószínűleg számodra sem lesz többé kérdéses, hogy párod szeret. A kapcsolatban is akadhatnak azonban nehéz helyzetek, amikor nem biztos, hogy a szavak a leghatásosabbak, ez pedig a vita utáni csend.

Ha nem akarod egy rossz szóval felébreszteni a szunnyadó indulatokat, ebben az esetben is az ölelést ajánlanánk, abból ugyanis, ahogy a pasi köréd fonja karjait, könnyen megállapíthatod, hogy még veszekedni akar, vagy inkább mást. Ha az ölelkezés közben a válladra borul, kezeivel pedig simogat, ráadásul egyre erotikusabban, akkor ez a békülő szexhez vezető első lépcsőfok lehet.

Nincs jobb, mint egy parázs vita után átadni magatokat a szenvedély hullámainak, azonban sajnos nem minden esetben ez a helyzet. Amennyiben karjaiban nem a vágyat érzed feszülni, sokkal inkább az indulatokat, és csak azért tette őket a válladra, mert te kezdeményezted az ölelést, valószínűleg még nem veszekedte ki magát, és ragaszkodik az igazához.

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ebben az esetben vagy még egy felvonásra számíthatsz, vagy ügyesen neked kell az ágy felé terelni párod gondolatait, hogy ő is békülni akarjon, a lehető legforróbb módon.

Cikkünk David Zinczenko Pasik, szerelem és szex című könyvének segítségével készült.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük