Házaspárok árulták el, mit bántak meg az esküvőjük óta: egyetértesz velük?
Figyelemreméltó a prioritások változása az esküvővel kapcsolatban.
Az esküvői fogadalom minden bizonnyal a legünnepélyesebb eskü, amit az ember valaha is tesz. És az egybekelésnél sem nagyon akad jelentősebb ceremónia. De házasságkötés ide vagy oda, sokan szívesen visszaforgatnák az idő kerekét.
Félreértés ne essék, nem személyi okokról van szó, sokkal inkább a nagy nap újratervezéséről. A Dana Rebecca Designs ékszerstúdió dolgozói házaspárokat kérdeztek arról, mit bántak meg az esküvőjük óta. Figyelemre méltó válaszok születtek.
Ezt bánják a házastársak a legjobban
A kutatásban 2 ezer 2010-ben és utána esküdött pár vett részt: az eredmények szerint a megkérdezettek 76%-a másképp bonyolítaná le az esküvőjét. A legnagyobb megbánást pedig többnyire az anyagiakkal és a meghívott vendégekkel szemben érezték.
Az érem egyik oldalán azok állnak, akik ma már többet költenének nászútra, eljegyzési gyűrűre és tehetséges fotósra. A másik oldalon pedig kevesebbet fordítanának menyegzői ruhára és esküvői meghívóra. Érdekes, hogy előbbi dolgok inkább a párról, míg utóbbi a meghívottak rokonszenvének elnyeréséről szól. A résztvevők 50%-a továbbá ma már felesleges kiadásnak tartja a túlzó dekorációt, a próbavacsorát, sőt, az esküvőszervezőt is. Szerintük az erre szánt pénzt okosabb lett volna félretenni.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A vendéglistát is újraírnák
A közvélemény-kutatás szereplőinek 47%-a úgy gondolja, más emberek társaságában jobban élvezte volna az esküvőjét. 41%-uk azt kívánja, bárcsak több embert hívott volna, a másik 41% pedig inkább kevesebbet. A fennmaradó 18% pedig, ha újrakezdhetné, a komplett vendéglistát újraírná.
Mindezek ellenére azért a szerelem mégiscsak mindent legyőz: a résztvevők 90%-a ugyanis úgy gondolja, több örömben, mint kellemetlenségben volt része a lakodalomban. 58%-uk a nehézségek ellenére is élvezte, 72%-nak pedig ez volt élete legboldogabb napja.
Ilyen az igaz szerelem hetven felett
A férfi és a nő igen nehéz időszakon mentek keresztül, amikor először találkoztak, és sokáig meg sem fordult a fejükben, hogy esküvővel folytatódik majd a kapcsolatuk. Történetük és megható képeik mindenkinek visszaadják a hitét az igaz szerelemben: a férfi arca az oltár előtt mindent elmondott.
Zokogott a boldogságtól a 83 éves vőlegény, amikor meglátta 77 éves szerelmét
Nézegess képeket!
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!
- videó
- érdekességek a világból