Így mutatja meg a cicád, ha mérges, stresszes - Nem minden viselkedésből erre tippelnél
Néhány viselkedéssel fontos dolgot üzennek a macskák a gazdáiknak, sokan mégsem tudják, mit próbálnak elárulni velük.
A cicák rengetegféleképp képesek kommunikálni a gazdáikkal. Azonban nemcsak nyávogással és dorombolással igyekeznek az emberek tudtára adni azt, hogy éppen mit szeretnének, vagy hogyan érzik magukat.
Számos egyéb módja is van annak, hogy a macska kifejezze hangulatát, vagy éppen azt jelezze, hogy zavart, ideges, esetleg feszült.
Jelek, hogy a cica mérges, stresszes
Érdemes odafigyelni a kedvencek apróbb mozdulataira, reakcióira is, ugyanis előfordulhat, hogy a viselkedésük fontos dologról árulkodik. Mert a cica nem csupán morgással vagy fújással üzeni azt, hogy mérges, fél, vagy éppen stresszes. A farka, a füle és más apróbb jelek is utalhatnak erre, melyeket érdemes minél hamarabb felismerni. Ha ezeket tapasztalod, érdemes átgondolni, mi zavarhatja a kedvencedet, mitől lehet zaklatott, milyen változás történt a környezetében, a lakásban. Ha azonban egy-két hét után sem nyugszik meg, érdemes állatorvos tanácsát kérni, és vizsgálattal kizárni az egészségügyi okokat, valamint megtalálni az egyéb, mögöttes problémákat.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Fotók: Getty Images Hungary.