Okos dolog pornót nézni együtt? A szexuálpszichológus válaszol
A pornónézésnek nem feltétlenül kell beárnyékolnia a párkapcsolatot.
Az emberek repertoárjában változó gyakorisággal, de többnyire helyet kapnak a triplaikszes filmek, bár sokan nem szívesen beszélnek róla, hiszen a köztudatban ez inkább magányos vagy tabu tevékenységnek számít.
Súlyosabb esetben a rendszeres pornónézés komoly párkapcsolati problémák forrása lehet, ám a szakértő szerint akár erősítheti is a szerelmi köteléket. Ahhoz azonban, hogy ez bekövetkezhessen, célszerű változtatni a fogyasztási szokásokon.
Így hozhatja össze a párokat a pornó
Dr. Sandra Leiblum szexuálpszichológus szerint a felnőtt tartalmak elsősorban azért hatnak rombolóan a párkapcsolatra, mert inkább az egyéni kielégülést, mintsem a vágy felkeltését szolgálják.
A felnőtt videók a fogyasztók személyes szexualitását célozzák azáltal, hogy megtestesítik az egyén saját, legféltettebb erotikus vágyait. A pornót együtt néző pároknál ez a folyamat megfordul: mivel minden a közös térben formálódik, a résztvevők eltávolodás helyett egyre közelebb kerülhetnek egymáshoz.
A titok nyitja: a kommunikáció
Dr. Leiblum szerint sokan hajlamosak homokba dugni a fejüket, pedig a szexuális élet minősége és a kommunikáció egymástól elválaszthatatlanok. Elvégre egy kapcsolat csak akkor működhet, ha a kölcsönösségen kívül a felek képesek tisztán és nyíltan kommunikálni egymással.
A témáról korábban egy norvég kutatás is készült, melynek során kiderült, hogy a közösen pornót néző párok sokkal oldottabban beszélnek egymással a szexről, és lényegesen kevesebb problémával találkoznak, mint azok, akik inkább egyedül nézik.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A szakértő úgy véli, a közös pornóhasználati szokások kialakítását nagyban befolyásolja, hogy a résztvevők milyen filmet vagy jelenetet választanak. Mindenesetre a közös válogatás már önmagában közelebb hozhatja egymáshoz a pár tagjait, hiszen ez is egy nyílt kommunikációs, visszajelzési folyamatot igényel.
Mi veszi le a lábáról a férfit már az első találkozáskor egy nőben?
A vonzó nők ismérve az, hogy első látásra nyomot hagynak másokban: a következő dolgokra érdemes odafigyelni ahhoz, hogy lehengereld azt a férfit, akivel szeretnél mélyebben megismerkedni.
Ezek a dolgok fogják meg a férfiakat egy nőben - Még mielőtt bemutatkoznátok
Nézegess képeket!
ElolvasomKépek: Getty Images.
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
OLVASD EL EZT IS!