Több mint 2500 zsidó gyermeket mentett meg a náciktól - Irena Sendlert elfogta és megkínozta a Gestapo
A lengyel szociális munkás kiszabadította a zsidó gyermekeket a gettóból, és biztonságba helyezte őket. Egy besúgó azonban jelentette a Gestapónál.
A második világháború során rengeteg ember küzdött erőn felül a nácik ellen, és sokan életüket kockáztatva próbáltak menteni másokat. Közéjük tartozott a lengyel szociális munkás, Irena Sendler is.
Tudta, hogy bármelyik pillanatban elfoghatják, és kivégezhetik tetteiért, ő mégis mindent megtett, hogy megmentse a zsidó gyerekeket a németektől. Több mint 2500 kicsit menekített ki, és juttatott el biztonságos helyre.
Apja ingyen gyógyította a rászorulókat
1910-ben született Varsóban Janina Karolina és az orvos Stanisław Henryk Krzyżanowski egyetlen gyermekeként. Otwockban nőtt fel, apja pedig praktizálása során sokat segített a rászorulókon, gyakran ingyen látta el a pácienseit, akik közül a legtöbben szegény, zsidó származású emberek voltak. Bár a férfi 1917-ben elhunyt, Irenába beleivódott az emberek megsegítése iránti vágy és elkötelezettség. Apja halála után a zsidó közösség felajánlotta, hogy fizetik a lány tanulmányait, így szerettek volna ugyanis köszönetet mondani a családnak. Édesanyja azonban elutasította a nagylelkű gesztust.
1927-től két évig jogot, majd lengyel irodalmat tanult a Varsói Egyetemen, a második világháború kitörése előtt pedig benyújtotta diplomamunkáját, de nem tette le a vizsgát. Már iskolás évei alatt csatlakozott a Lengyel Demokratikus Szövetséghez, a háború alatt pedig a Lengyel Szocialista Párt tagja lett, nézeteit pedig az egyetemen sem rejtette el. A városi szociális ügyosztálynál kapott munkát, a náci megszállás idején így Varsóban dolgozott. Elborzasztották az események, és tudomására jutott, hogy több gyermekkori barátja is csapdába esett. Úgy érezte, nem nézheti tétlenül a történéseket, ezért elhatározta, hogy ott segít majd, ahol csak tud.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Több mint 2500 zsidó gyermeket mentett meg
Több mint 3000 hamis okiratot készítettek a zsidó családok számára, és mivel a szociális osztályon dolgozott, a gettóba is beléphetett, hogy ellenőrizze a tífuszos betegeket, a németek ugyanis nem akarták, hogy a betegség a gettón túlra jusson. Engedélyét arra használta, hogy gyógyszereket, ruhákat, élelmiszert vitt az ott élőknek, de még így is rengeteg halálesettel kellett szembesülnie.
1942-ben megalakult a Żegota nevű szervezet, azaz a Zsidómentő Tanács, és Irenát nevezték ki a gyermekekkel foglalkozó részleg vezetőjének, fedőneve Jolanta volt. Együttműködött a városi önkormányzat gyermekrészlegével, és társai segítségével kidolgozott egy tervet a gyermekek kimentésére a gettóból. Bár a helyzet nem volt egyszerű, hiszen az életét kockáztatta, ráadásul sok szülő nem egyezett bele a kicsik kimenekítésébe, így is több mint 2500 gyermek életét sikerült megmentenie. Volt, hogy csomagtartókban, bőröndökben vagy zsákokban bújtatták őket, néhányukat pedig szerszámok közé rejtették. Irena azonban leginkább a gettó bírósági épületének alagsorát használta, ha tehette: egy kis nyíláson csempészte a gyerekeket az utcára, ahol mentőautó várta őket.
Szabadulásuk után hamis személyigazolványokat készített nekik, megváltoztatta a nevüket, és még keresztény imákat is tanított nekik. Legtöbbjüket árvaházakban vagy katolikus otthonokban helyezték el, míg néhányan vidéki családokhoz kerültek. Az asszony listát vezetett minden megmentett gyermekről, hogy a háború végeztével visszajuttathassa őket szüleikhez. Tisztában volt azzal, hogy ha ezt a nácik valaha is megtalálják, végeznek vele, ezért üvegedénybe rejtette, és eltemette a szomszéd almafa alá.
Megkínozták, és halálra ítélték
1943-ban egy besúgó elmondta a náciknak, mit is csinál pontosan a szociális munkás, ezért hamarosan már a lakásán volt a Gestapo, és bizonyítékokat kerestek tetteire. Mivel nem találtak semmit, Irenát börtönbe szállították, kihallgatták és megkínozták, több csontját is eltörték. Az asszony ekkor sem volt hajlandó beszélni, ezért halálra ítélték.
Kivégzése napján, amikor már úgy tűnt, nincs számára kiút, a náci katonák egyszer csak szabadon engedték. Mint kiderült, a Żegota megvesztegette a német tisztviselőket barátjukért cserébe. Irena azonban ezentúl kénytelen volt a háttérbe húzódni a háború végéig. Később azonban mindent megtett, hogy a kimenekített gyermekeket visszajuttassa szüleikhez, és újraegyesítse a zsidó családokat. Mivel sajnos sok szülő elhunyt a háború alatt, az asszony elintézte, hogy a kicsiket Izraelben helyezzék biztonságba.
Irena Sendlert 1965-ben a Világ Igaza címmel tüntették ki, 2003-ban II. János Pál pápa személyes levélben köszönte meg neki a háborúban nyújtott segítségét. Ugyanebben az évben Fehér Sas-rendet kapott, amely Lengyelország legmagasabb civil kitüntetése. 2007. március 14-én kitüntette őt Lengyelország szenátusa, és Nobel-békedíjra is jelölték. 2008 májusában 98 évesen hunyt el.
Az Oversteegen nővérek, akik tinédzserként harcoltak a nácik ellen
Freddie és Truus Oversteegen 14, illetve 16 évesek voltak, amikor úgy döntöttek, nem ülhetnek tétlenül, hanem ki kell venniük a részüket a nácik elleni harcból. A tinilányok a felnőttekét túlszárnyaló bátorsággal hajtottak végre életveszélyes tetteket, és ha kellett, végeztek is az ellenséges katonákkal.
Elcsábították a náci katonákat, hogy végezhessenek velük: az Oversteegen nővérek tinédzserként harcoltak a németek ellen
A fiatal lányok saját életüket kockáztatva harcoltak a nácik ellen. Az Oversteegen-nővérek sok katonát kiiktattak.
ElolvasomKépek: Getty Images Hungary, Wikipedia.