Elcsábították a náci katonákat, hogy végezhessenek velük: az Oversteegen nővérek tinédzserként harcoltak a németek ellen
A fiatal lányok saját életüket kockáztatva harcoltak a nácik ellen. Az Oversteegen nővérek sok katonát kiiktattak.

oversteegen cover
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Freddie és Truus Oversteegen 14, illetve 16 évesek voltak, amikor úgy döntöttek, nem ülhetnek tétlenül, hanem ki kell venniük a részüket a nácik elleni harcból.

A tinilányok a felnőttekét túlszárnyaló bátorsággal hajtottak végre életveszélyes tetteket, és ha kellett, végeztek is az ellenséges katonákkal.

Sokat tanultak édesanyjuktól

Freddie Oversteegen 1925 szeptemberében született a belgiumi Schotenben. Két évvel idősebb nővérével, Truusszal egy ideig egy hajón éltek, aminek rakterében családjuk a háború előtt sokáig litván embereket bújtatott. A gyerekek szüleik válása után édesanyjuknál maradtak, és Haarlem városában nőttek fel igen szerény anyagi körülmények között. A képen Truus, Freddie és féltestvérük, Robbie.

Dolgozó, munkásosztálybeli, kommunista nézeteket valló édesanyjuk megtanította a lányoknak az igazságtalanságokkal szembeni küzdelem fontosságát. 1939-ben gyakran fogadtak otthonukba Németországból menekült zsidókat. Freddie és Truus már kicsiként azt látták, hogy ha valakinek segítségre van szüksége, akkor bizony cselekedniük kell. Ez a hozzáállás megalapozta későbbi tetteiket is. 

Tinédzserként csatlakoztak az ellenálláshoz

A megszállás után anyjuk már nem volt hajlandó többé menekülteket bújtatni, mert félt a lelepleződéstől, a lányok azonban nagyon nem értettek egyet a döntésével. Amikor 1940-ben a németek betörtek Hollandiába, csatlakoztak édesanyjukhoz, és náciellenes újságokat, röpiratokat terjesztettek az ellenállás tagjaiként, vállalva a kockázatot, hogy ha elkapják őket, végezhetnek velük. Mivel azonban ilyen fiatalok voltak, szinte senki nem gyanakodott rájuk. Nemsokára megkereste őket a haarlemi ellenállás vezetője, és anyjuk engedélyével beléptek a csoportba.

A cikk az ajánló után folytatódik

Ezután már még komolyabb és még veszélyesebb feladatokat kaptak, például vasutak és hidak robbantásaiban, merényletek tervezéseiben vettek részt. Mindenre kiképezték őket, ami csak szükséges lehetett, megtanultak például lőni és robbantani is. Freddie és Truus hihetetlenül bátrak, eltántoríthatatlanok és rátermettek voltak, mindent végrehajtottak, amit csak kértek tőlük. Előfordult, hogy egy raktárat gyújtottak fel, menekülteket, főleg gyerekeket kísértek biztonságos rejtekhelyre, vagy hamis papírokat intéztek a rászorulóknak. A képen Hannie Schaft, Truus és Freddie Oversteegen.

Elcsábították a katonákat

Az Oversteegen nővérek szépségüket és vonzerejüket is bevetették, hogy náci katonákat vagy holland kollaboránsokat vegyenek le a lábukról, majd vezessék őket csapdába. Általában bárokban, éttermekben környékezték meg a férfiakat. Előfordult, hogy amíg Freddie őrködött, Truus elcsábított egy SS-tisztet, majd az erdőbe vezette, hogy az ott várakozó ellenállók végezhessenek vele. Később több nácit is megöltek, majd leginkább olyan személyek likvidálására koncentráltak, akik veszélyeztették a zsidó menekülteket vagy saját csoportjukat.

Freddie különösen jó volt a célpontok követésében vagy a megfigyelésében, hiszen senki nem gyanakodott egy szép, fiatal lányra. Bár mindketten gyilkoltak, azt sosem árulták el, hány katona életét oltották ki. Legjobb barátjukat és harcostársukat, Hannie Schaftot 1945-ben, mindössze három héttel a háború vége előtt letartóztatták és megölték, ez pedig teljesen összetörte a lányokat. 

A háború után a nővérek leginkább traumáik feldolgozására koncentráltak, és próbáltak visszailleszkedni a társadalomba. Truus szobrokat készített, férjhez ment egy korábbi ellenállóhoz, és rengeteget szerepelt a médiában, nővére viszont kissé háttérbe szorult. Ő nehezebben tette túl magát mindazon, amit átéltek. Freddie-nek férje és gyermekei segítettek továbblépni. A testvérek 2014-ben háborús kitüntetésben is részesültek. Mindketten 92 évesen hunytak el, Truus 2016-ban, Freddie pedig 2018-ban, egy nappal azelőtt, hogy betöltötte volna a 93-at. 

Az egyetlen ember, akit Hitler igazán szeretett

Mielőtt még véreskezű diktátor vált volna belőle, Adolf Hitler egy édesanyjával nagyon szoros kapcsolatot ápoló kisfiú volt. Klara Pölzl mindig kényeztette gyermekét, igyekezett mindenben a kedvére tenni, és apja verései után is ő vigasztalta meg. Az asszony halála hatalmas trauma volt a fiatal Hitler számára.

Borítókép: Freddi Oversteegen, Truus Oversteegen és Hannie Schaft, Pinterest, Pinterest, Instagram, Instagram.

Ezt is szeretjük