Ezt a pózt még megköszönitek magatoknak: intenzív orgazmust ígér mindkettőtöknek (18+)
Felejthetetlen élményt nyújtó pózok.
Nemcsak a változatosság kedvéért érdemes kipróbálnotok időnként egy-egy új szexpózt, hanem azért is, hogy fokozzátok az intim pillanatok során átélt élményt. Bizonyos testhelyzetek azért előnyösek, mert több ponton is lehetővé teszik az ingerlést, így minden adottá válhat az intenzív orgazmus átéléséhez.
Egy klasszikus póz kicsit másképp
A misszionárius póz nem véletlenül népszerű testhelyzet, hiszen mély behatolást tesz lehetővé, egy kis módosítással azonban még nagyobb gyönyörrel kecsegtethet. Miközben hanyatt fekszel az ágyon, a párod csússzon fel egészen addig, amíg a válla a fejed magasságába nem kerül. Ezáltal az aktus közben a testével is ingerelheti a csiklót.
Két kanál
Ebben a pózban úgy simulhattok egymáshoz, akár két kanál. Helyezkedjetek el az ágyon úgy, hogy az oldalatokon feküdjetek, és egymással szemben legyetek. Amikor a kedvesed behatol, szorítsd össze egy kicsit a combjaidat, így a teste még közelebb kerül, szinte hozzádörzsölődik majd a csiklódhoz, amivel szintén örömöt szerezhet neked.
Ülő póz
Ezt a pozíciót úgy próbálhatjátok ki, ha a kedvesed leül az ágyra, te pedig az ölébe, és a lábaidat a dereka köré helyezed. Az egyik kezeteket tegyétek a másik nyakára, a másikat pedig egymás medencéjéhez, így kellően erős nyomás éri a csiklót. Már csak meg kell találnotok az összhangot a mozgás ritmusában.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.