Vízfeleségek, akiket azért vesznek el, hogy legyen, aki hazaviszi a vizet: az indiai falvakban egyre többen vannak

Az éttermekben Magyarországon helyenként még mindig tartják a szokást, hogy akár mindennemű kérdezés nélkül felszolgálnak egy kancsó vizet a fogások mellé, hiszen a csapvíz a vendéglátóhelyeken ingyenes szokott lenni. Ezzel szemben India egyes területein kilométereket kell sétálni ahhoz, hogy vízforrást találjanak az emberek.

Természetesen Magyarországon sem szabad felelőtlenül használni a vizet, idén júliusban tartós vízhiányos időszakot jelentettek, Budapest vonzáskörzetének némely településén korlátozták is a vízfogyasztást - és ha már hazánkban, mely bővelkedik édesvízforrásokban, is érződik a szárazság, elképzelni is nehéz, mik uralkodhatnak az egyébként is szárazabb vidékeken. Számunkra ez pusztán annyit jelent, hogy nem locsolhatjuk vezetékes vízzel a gyepet, vagy nem tölthetjük tele a kerti medencét, de legalább fürdeni, inni, főzni mindig tudunk. Ezzel szemben a 2014-es nagy szárazság idején sokan a szomjhalál helyett inkább öngyilkosságot követtek el Indiában, 2016-ban pedig 19 ezer faluba nem jutott víz, és a helyzet azóta sem javult.

Vízhiány Indiában

- Több kilométert kell sétálni, mire vizet találunk. Hogy hagyhatnám egyedül a hat gyerekemet a házban? - kérdezi egy Gopipur város környékén élő lakos a CNN riporterétől. A nyilatkozó férfi egyáltalán nincs egyedül a problémával, amire szokatlan, mégis hatékony megoldás született.

Annak ellenére, hogy az előbb említett családfő hindu, kétszer is újraházasodhatott anélkül, hogy kitagadná a közösség, és jelenleg mind a négyen egy háztartásban élnek, mindezt azért, hogy úgynevezett vízfeleségekkel bővüljön a család. A poligámia ugyan tilos Indiában - kivéve a muszlimok között - de ez a jelenség a száraz területeken még hindu családoknál is elfogadott. Bármennyire meglepő, egyáltalán nem egyedi eset, hogy a feleségek száma gyarapodik a szegényebb, szárazabb falvakban élő háztartásokban, főleg a Maharashtra régióban. Nekik egyetlen dolguk van: mindennap vízért zarándokolni.

A vízfeleségek

A férfiak többsége mezőgazdasági munkát végez napközben, így a hölgyekre hárul az összes háztartásbeli munka, a takarítás, főzés, gyereknevelés - mindemellett már igazán nem marad idejük arra, hogy még vízért is eltúrázzanak a messzi gáthoz vagy kúthoz. Mi több, gyakran a nőknek és a gyerekeknek is segíteniük kell a mezőgazdasági munkálatokban, főleg aratás idején, mely júliustól egészen októberig tart. Nem csoda hát, hogy a férjek egy része úgy döntött, ha tehermentesíteni szeretnék első, egyben legfontosabb feleségüket, akkor inkább újra és újra megházasodnak, hogy vízfeleségeket költöztessenek otthonukba.

Indiában az elképesztően száraz nyarak idején a falvak környékén kiapadnak a kutak, kiépített csatornarendszerrel pedig soha nem rendelkezett a vidék. Mindennap ezek a vízfeleségek - vagy helyi nyelven paani baik - elsétálnak a legközelebbi vízlelőhelyre, ami akár oda-vissza 12 órát is igénybe vehet. Általában 15 literes tartályokkal érkeznek a forrásokhoz, amikből 2-3-at is cipelnek magukon, gyakran 45 kiló folyadékot egyensúlyozva így a fejükön.

Bármennyire is borzalmasan hangzik, nem mindenki panaszkodik, hiszen nagy részük korábban özvegy volt, újraházasodva pedig visszanyerték státuszukat, és a konzervatív Indiában sokkal nagyobb társadalmi megbecsülésben van részük. Nem beszélve arról, hogy van fedél a fejük felett, és ugyan kemény munka árán, de végül is mindennap élelmiszerhez és vízhez is jutnak. Persze, nem minden vízfeleség ilyen elégedett a helyzetével.

- Ti mindennap hozzá tudtok jutni vízhez, nektek nincs ilyen problémátok. A mi sorsunk ilyen, nem a tiétek. 15 éve házasodtam ebbe a faluba - mondta egy gopipuri nő a BBC oldalán. - Azóta sokat szenvedek, folyamatosan hordom a vizet. Erős fejfájással küzdök a nagy súly miatt, fájnak a végtagjaim a sok sétától, még a hajam is elvékonyodott. Korábban a falunkhoz közeli kútból mertük a vizet, de az kiszáradt. Úgyhogy azóta ide járunk. Minden szükségletünket ebből a vízből fedezzük.

- A szüleim házasítottak be ebbe a faluba. Nem tudtam erről a nagy vízproblémáról. 5 kilométert sétálunk, hogy vízhez jussunk, kétszer egy nap, reggel és este - nyilatkozta egy másik nő.

- Ki házasítaná be ide a lányát? Senki nem szeretné, hogy szenvedjen, vagy szomjan haljon. Itt minden egyes csepp vízért megküzdenek az emberek. Hogyha kutat ásol a földbe, csak köveket találsz. Minden kiszáradt. Nem tudunk növényeket termeszteni - mondta egy férfi.

De nemcsak a gyerekekről és a férjekről, hanem az idősödő szülőkről is gondoskodniuk kell, akik már nem tudnak elsétálni vízért. Nemritkán előfordulnak olyan helyzetek, hogy egyszerre túl sokan érkeznek a forráshoz, ahol összeverekednek a vízért.

Elméletileg már az indiai állam is felfigyelt a problémára, de nem sok segítséghez jutottak a nélkülözők, egyesek megkeseredve azt nyilatkozták, hogy a vízhálózat kiépítése helyett a vezetők zsebébe landolt a támogatásra szánt összeg. Bármi is legyen az igazság, amíg nem javul a helyzet, tovább folytatják a szürreális, mégis bevett szokást, hogy az új feleségekkel hordatják a vizeket a házakhoz, akik legyenek elégedettek sorsukkal, vagy sem, kénytelenek végrehajtani feladatukat.

Tizenéves lányokat rabolnak feleségnek a kirgiz férfiak

A nőrablás gyakorlata annak ellenére, hogy hivatalosan bűncselekménynek számít, még mindig élénken él Kirgizisztánban.

(Képek forrása: Getty Images Hungary.)

• india
• feleség
• víz
• szárazság
• család
• kényszerházasság
• kapcsolat
• nők helyzete
• Lélek&Test