18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

Ide visz a pasi, ha csak azt akarja

Ha partnered egyetlen okból hívott randizni, mégpedig a szex reményében, akkor randihelyszínt is eszerint fog választani.

Az első randit mindig izgatottan várja egy nő, hiszen ez a benyomás döntő lehet. Hogy hogy néz ki a férfi, és milyen helyszínt választ a randihoz, ezek az apró részletek mind hozzájárulnak a jól vagy éppen rosszul sikerült találkozóhoz. Azonban a helyszínválasztás többet elárulhat a pasiról, mint gondolnád.

Ugyanis nemcsak azt tudhatod meg ez alapján, hogy vajon ugyanazokat a helyeket ismeritek-e, de arra is következtethetsz, hogy romantikus vagy inkább önző célok vezérlik partneredet. Amennyiben nem akar komolyabb kapcsolatot, csak egy kis szexet, erre már a pasi helyszínválasztása alapján rájöhetsz.

Ahol lehet inni

Ha a férfi sietősre venné a megismerkedéstől az ágy széléig vezető utat, a randihelyek listáját illetően valószínűleg kimarad a szórásból az étterem és a romantikus park. Hiszen itt mi mást lehet tenni, mint beszélgetni, illetve élvezni az együttlét hangulatát? Mindez azonban hidegen hagyja az egyéjszakás pasit, éppen ezért figyelmét inkább a kevésbé hangulatos, ám az ő szempontjából annál praktikusabb helyekre korlátozza, melyek közül a kocsma az elsődleges.

A célja ugyanis nem a hosszas üldögélés lesz a derengő sötétben, hogy zavarodottan megfoghassa a kezed: számára a randi csak egy tiszteletkör, ami szükséges az áhított folytatás előtt. Ha pedig csak valamit meginni ültök be valahová, nem áll fenn a veszélye annak, hogy órákig maradnátok. Emellett a bőséges alkoholkínálat szintén a férfi céljait szolgálja - joggal tartod tehát gyanúsnak, ha partnered túlságosan szorgalmazza az alkoholfogyasztást, avagy le akar itatni.

Az egyéjszakás pasi számára ugyanis nem ront az este romantikáján, ha kicsit becsiccsentesz, sőt, javítja az esélyeit, hiszen az alkohol, mint tudjuk, oldja a gátlásokat.

Az elhelyezkedés
Nem csupán a hely számít, de az is, hogy hol van. Ha a pasi véletlenül éppen arra a helyre visz, ami a lakásával szemközt található, az csak két dolgot jelenthet: vagy nagyon kényelmes - ami akkor sem túl jó előjel, ha egyébként őszintén odavan érted -, vagy pedig szeretné, ha nála érne véget az este. Persze az is előfordulhat, hogy egy igazán különleges kávézó vagy kocsma szomszédságában lakik, de valljuk be, ez nem túl gyakori.

Milyen a tökéletes nő?

Az, aki csak szexet akar, minden bizonnyal megelégszik azzal, ha végigméri a testedet, és tetszik neki, amit lát. De vajon a komoly szándékú pasik is leragadnak a külsőségeknél? Ha kíváncsi vagy, hogy vajon a külső vagy a belső tulajdonságok a fontosabbak számukra, nézd meg videónkat!

Szórakozóhely

A szórakozóhely sem a legromantikusabb választás. Amire ugyanis itt nyílik a legkevesebb lehetőség, az a meghitt, elmélyült beszélgetés, hiszen a hangos zene minden egyes szót túlharsog. De a pasi minden bizonnyal úgy van vele, hogy hamarosan úgyis felhagysz a kísérletezéssel, és inkább elmész vele táncolni, ahol legalább egy kis előzetes ízelítőt kaphat nem csupán az idomaid tapintásából, de a mozgásodból is.

És ő éppen ezt akarja, ha hasonló helyre visz: nem mellékesen pedig talán még abban is reménykedik, hogy a sötét, zsúfolt tánctéren a szoknyád alá is beférkőzhet kezeivel, hogy legalább a combodat feltérképezhesse, milyen ruha nélkül.

Persze kivételek ebben az esetben is vannak: ha a kedvenc zenekarod koncertjére visz el meglepetésből, vagy egyéb, személyes vagy különleges oka van annak, hogy egy szórakozóhelyet szemelt ki az első randitok helyszínéül, nem biztos, hogy csak szexet akar tőled. De nem árt, ha óvatos vagy.

A lakása

Van, aki legalább megpróbálja álcázni a szándékait, de a magabiztos, öntelt pasas lehet, hogy még ezzel sem foglalkozik. Egyszerűen megszervezi magához az első - és a szándékai szerint egyben utolsó - randit, talán vesz egy üveg jobbfajta bort, egy kis sajtot, de ennél több energiát nem öl a dologba.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A többit a vonzerejére és a bevált csábító gesztusokra bízza, melyeket nem árt, ha már az elején fenntartásokkal kezelsz. Ha ugyanis nem csupán a finom bor kísértésének engedsz, de a férfinak is, valószínűleg nem ruhában fogod mellette végigaludni az éjszakát, ha egyáltalán lesz alkalmad lehunyni a szemed. Ezt követően pedig már hiába lesnéd a telefonodat, hogy hív-e még.

14 randiszabály, amit ismerned kell

Nézegess képeket!

Elolvasom

Amennyiben neked komolyak a szándékaid, és szeretnéd, ha partnered is így állna hozzád, a legjobb, ha egy ideig nem is hagyod, hogy bármelyikőtök lakása belekeveredjen a randizgatásba. Ha a pasi nem hajlandó veled más helyszínen találkozni, legalább idő előtt megfejtheted a szándékait, és anélkül továbbállhatsz, hogy komolyabb lelki sebeket szereztél volna.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük