A 101 éves Babette Hughes élete során sok nehézséget, tragédiát, de szintén rengeteg örömöt és boldogságot átélt. Valahogy a legrosszabb helyzetekből is megpróbálta mindig kihozni a legjobbat, és mindenben igyekezett megtalálni a jót, a pozitívat, és bármi is történt, mindig kitartott.
Az írónő 1922-ben született az ohiói Clevelandben, kétéves volt, amikor apját megölte a maffia. A 19. születésnapja után nem sokkal férjhez ment, és elköltözött édesanyjától. Három közös gyermekük született, ám 25 év után elváltak. A negyvenes éveiben szembesült először azzal, hogy teljesen önállóvá kell válnia, és eltartania magát. Ekkor kezdett írni először újságoknak, majd újra férjhez ment, és teljes munkaidőben novellákat, könyveket írt.
A hosszú, boldog élet titkai a 101 éves nő szerint
Jelenleg 101 éves - képet ide kattintva tekinthetsz meg róla -, és a texasi Austinban él, méghozzá egy olyan életet, amire mindig is vágyott. Mindig olyan dolgokat csinál, amiket élvez, amik örömöt okoznak neki, továbbra is ír, és úgy érzi, nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb, mint valaha. Azt kívánja, bárcsak a nála fiatalabbak is tudnák mindazt, amire ő már rájött: ezért is árulta el azt, hogy mik azok, amik szerinte hozzásegítenek a hosszú, boldog élethez. A CNBC oldala gyűjtötte össze ezeket.

Szerinte fontos, hogy mindig rendszeresen beszélgess a barátaiddal, és az is, hogy az ismerősi köröd ne csak a te korodból származzon, hanem legyenek köztük idősebbek, fiatalabbak egyaránt. Elárulta, a barátai a bölcsesség, az energia és a hitelesség forrásai számára, és vannak köztük két-három generációval fiatalabbak is.
Fotó: Hinterhaus Productions / Getty Images Hungary

Úgy véli, alapvetően nem csak a nagy dolgok, hanem az apróságok tesznek minket boldoggá. Meg kell találni, mi az, ami számodra örömöt okoz a hétköznapokban. Babette Hughes számára ilyen például az olvasás és az, hogy érdekes emberekkel találkozik, beszélget.
Fotó: Ridofranz / Getty Images Hungary

Fontosnak tartja, hogy elég bátorságod legyen ahhoz, hogy merj hiteles lenni, és merd önmagadat adni. Hosszú távon úgy gondolja, hogy a hitelesség még a nehéz kapcsolatokat is megerősíti.
Fotó: PeopleImages / Getty Images Hungary

Csinálj olyan dolgokat, amiket igazán szeretsz! Ő például sokkal jobban érzi magát, ha ír: ez nemcsak boldogságot, hanem magabiztosságot is ad neki. A kreatív tevékenységek által kapott örömök nagyon sokat dobnak a latba.
Fotó: Halfpoint Images / Getty Images Hungary

Mozogj és pihentesd az elmédet! Elárulta, ő már több mint hét éve heti kétszer edz személyi edzővel, a korához képest pedig elképesztően erős: akár tízkilós súlyokat is könnyen emelget, de a mozgás sem esik nehezére. A mozgás mellett pedig fontos, hogy az agy is pihenjen néha, a sport azonban ehhez is hozzájárul.
Fotó: Westend61 / Getty Images Hungary

Ne ragadj bele a negativitásba, ez ugyanis igazi boldogsággyilkos, és nagyon káros. Mindenki életében vannak nehéz időszakok, és nem is könnyű legyőzni a negatív gondolkodást, de amennyire csak tudod, próbálj pozitív lenni, és optimistán tekinteni mindenre.
Fotó: skynesher / Getty Images Hungary

Szerinte a hosszú élethez fontosak azok az alapvető dolgok, amiket mindenki tud: a sport, az egészséges életmód és táplálkozás, az emberi kapcsolatok, önmagunk megértése és a megfelelő karrier. De ő úgy gondolja, az is lényeges, hogy mindenki azt tegye, amiről úgy érzi, hogy tennie kell, és ami számára a legmegfelelőbb, amire neki szüksége van.
Fotó: Getty Images Hungary

Sose gondold, hogy mindennel kész vagy, mindent befejeztél! Nincs olyan kor, amikor ne lenne még teendő, amikor fel kellene adni, és amikor cél nélkül kellene tengődni. Azt kívánja, bárcsak a korabeli emberek tudnák, mennyire jók is lehetnek az idős évek.
Fotó: gpointstudio / Getty Images Hungary
5 tanács, amit a finn pszichológus szerint meg kellene fogadni - Övék a világ legboldogabb országa, nem véletlenül
A finn filozófus és pszichológus szerint ezekben a szokásokban is rejlik a finnek boldogságának titka. Tanácsait érdemes lenne megfogadni.
Elolvasom
(Képek: Getty Images Hungary.)