Hogyan csókol a pasi?
Az első randevúk alatt már könnyen eldöntheted, mire számíts később. Egyetlen csók is árulkodik: teszteld a pasid, és tudd meg, milyen szerető!
Természetesen a szerelem mindennél előbbre való, de azért az sem utolsó, hogy az a bizonyos első éjszaka hogyan sikerül. Az első randevúk időszaka tehát a legtöbb nő számára nem csak azzal telik, hogy a legtökéletesebb külsőt próbálják megkomponálni, de közben azt is megkísérlik felmérni, vajon mire számíthatnak majd udvarlójuktól a hálóban.
Azt, hogy milyen lesz a szex, soha nem tudhatod pontosan, de ha jól megfigyeled a pasit, elég pontos következtetéseket vonhatsz le. Hasonló jóslásokra pedig mi lenne alkalmasabb a csóknál? Mivel az ágybabújás előtt ez az egyetlen lehetőség arra, hogy minél közelebb kerülhessetek egymáshoz, ez alapján mérheted fel a legkönnyebben a pasit. Csókold és ismerd meg!
Aki felfal
Nem nagy meglepetés, hogy aki a csókolózásban heves vérmérsékletű, és leginkább azzal foglalkozik, hogy nyelvével mennyire alaposan tudja megcsiklandozni a manduládat, az az ágyban is csak ennyire kifinomult. Ő tehát az a pasi, aki menten megfeledkezik a nyelvcsata romantikájáról, amint sikerül megfosztania bugyidtól, és igyekszik minél hamarabb a lényegre térni. A vad, indulatos csókolózó a hálószobában is magát helyezi előtérbe, és ahogy a nyelvednek nem ad teret, úgy a szexben sem számíthatsz arra, hogy hosszú, izgató játszadozással kelti életre benned a szunnyadó vágyat.
A temperamentumos pasi úgy van vele, hogy amint ő harcra kész, kezdődhet a játék, de nem is akármilyen felállásban. Sokkal önzőbb annál ugyanis, hogy a te kedvedre tegyen a legjobb testhelyzetekkel, és inkább saját örökzöld kedvencére, a lovagló pózra gondol.
Ha tehát nem is ez lenne az alapvető elképzelésed, pár perc alatt garantáltan a nyeregben találod magad. Az ilyen csóknak jobb, ha csak akkor engedsz folytatást, ha kifejezetten szereted, amikor irányítanak.
A passzív
Van olyan pasi, akinek a csók nem annyira fontos. Nem erőlteti, már-már annyira elhanyagolható részlet számára, hogy az elsőt is neked kell kezdeményezned.
Amikor pedig végre elcsattan, az leginkább olyan, mint az Elfújta a szélben, csak éppen nem romantika és időrekord szempontjából, de hogy a nyelvnek semmi köze hozzá, az biztos. Ha egy pasi nem használja a nyelvét, furcsa lehet, de nem jelenti azt, hogy az ágyban is ugyanilyen passzív.
Ő inkább az az igazodó típus, aki tőled várja az ötleteket, de azért ő is közreműködik az élvezetes végeredmény érdekében. Arra viszont ne számíts, hogy fergeteges orális élményekben lesz részed: jobb, ha maradtok a simogatásoknál és a hagyományos szexnél. Ha nem is a legvadítóbb a csókja, az ágyban azért még képes helytállni, és korántsem biztos, hogy gyorstüzelő az illető. Amennyiben tehát nem vagy kimondottan csókközpontú, vele érdemes egy próbát tenned, legfeljebb forróbbak lesznek az ágyjeleneteitek, mint nyelvcsatáitok.
Csókmester
Ha azonban a vágy elsődleges feltétele nálad az izgató csók, akkor érdemes a híres csókkirállyal próbálkoznod. Ő az, aki férfi létére megszállottan rajong a nyelves pusziért, és a hasonszőrűekkel ellentétben nem azt vallja, hogy a nyelvcsata csak addig izgalmas, amíg ez a testrész juthat a legmélyebbre.
Igenis akad olyan férfi, aki a csók terén igazi ínyenc, és gondosan kiélvezi annak minden pillanatát, az ajkak lágy harapdálásától kezdve a nyelvek huncut játékáig. Korántsem biztos azonban, hogy az ágyban is ilyen hosszas felfedezéseket tesz, és csókjaival a szád mellett egész testedet is elhalmozza.
Előfordulhat, hogy az előjáték csak a nyelvcsatára és simogatásra korlátozódik, amikor pedig a fő felvonásra kerül sor, akkor a rövid, de heves gyönyör kerül előtérbe.
Romantikus lélek
A romantikus férfinak a csók egy egész estés előadással ér fel. Mély, érzelmes szemezéssel kezdődik, majd mielőtt szájon csókolna, előbb az arcodat simogatja. Ha alapvetően bújós, érzelmes típus vagy, őt neked találták ki, de azért időnként nem árt, ha csók közben a pasi keze nem a hajadban, hanem inkább a melltartód környékén kalandozik.
Ő azonban az ágyban sem feledkezik meg a csókról, és még a szeretkezés alatt sem szorulnak háttérbe az érzelmek.
Éppen ezért a klasszikusabb helyzetek híve, és a szőrös bilincstől egyenesen kimenekül a világból, nemhogy rád adná.
Számára az intimitás nem abból áll, hogy közösen ugorjatok fejest a szexualitás legmélyebb bugyraiba, inkább a gyengéd, kedves mozdulatokat részesíti előnyben.
Tényleg a mesterséges intelligencia irányít mindent 20 év múlva?
Ha kíváncsi vagy, hogyan formálja át a mesterséges intelligencia az életünket mindezt könnyed, szórakoztató és közérthető módon megközelítve, akkor gyere el előadásunkra, ahol Szily Nóra vendége Rab Árpád trend- és jövőkutató lesz. Az előadás során kiderül, milyen szerepe van a mesterséges intelligenciának a mindennapjainkban, és hogyan alakíthatja a jövőnket. Gyere el, és tudd meg, mit hoz a jövő!
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. október 24. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ha mindig a hercegről álmodtál fehér lovon, benne megtalálhatod a romantikus hőst, de csak akkor érdemes vele az ágyig menned, ha fel vagy készülve a végletekig felfokozott romantikára.
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
OLVASD EL EZT IS!
- szex
- ismerkedés
Hogyan vezet a pasi?
- szex
- illat
Milyen a pasi illata?
- szex
- egyéjszakás