Sok nőnek elkerüli a figyelmét az árulkodó jel: innen tudhatod, hogy már nem szeret a férfi
Az érzelmek fontos mutatóját érdemes megfigyelni.
Szakításkor vagy kapcsolati válsághelyzetben sokan csapnak a homlokukhoz, miért is nem vették észre előbb a jeleket, amelyek arra utaltak, hogy az érzelmek kihűlőben vannak, hiszen akkor talán még lehetett volna tenni valamit, vagy legalább lelkiekben, amennyire lehet, felkészülni az elválásra.
Valóban számos jel mutatja előre, ha az érzelmek hanyatlóban vannak, köztük például az ölelés, mely nagyon korai mutatója lehet a szerelem múlásának. A következőkben az ölelés jellegét vizsgáljuk meg a tekintetben, hogy milyen tulajdonsága utal arra, hogy a partner kevésbé szerelmes.
Fontos, hogy senki ne vonjon le messzemenő következetéseket önkényesen, és az is, hogy egy vagy két ölelés még nem elegendő a pár érzelmeinek felméréséhez. A legjobb, ha az érzelmekről gyakorta szó esik, aggodalom esetén pedig különösen fontos annak eloszlatása egy őszinte beszélgetés keretében.
Milyen ölelés utal a szerelem múlására?
Ritka ölelés
A párkapcsolatban az érintések számának csökkenése alapvetően vészjósló lehet, így az is, ha az ölelések száma feltűnően megcsappan.
Rövid ölelés
Sokat elárul, hogy a másik fél ölelése meddig tart. A rövid ölelések sajnos utalhatnak arra, hogy az érzelmek kihűlőben vannak, hiszen ezek arra engednek következtetni, hogy az egyik fél nem mélyül el a kedvese közelségében, és nincs igazán jelen, csupán a megszokás vagy a látszat fenntartásának szándéka vezérli. Mentheti a helyzetet, hogy a rövid, ámde gyakori vagy nagyon szoros ölelés viszont ugyanúgy viruló érzelmekre utalhat.
Próbababa-ölelés
Ha ölelkezés közben az egyik fél szinte csak áll, akár egy próbababa a kirakatban, és se nem szorítja magához, se nem kulcsolja át rendesen a másikat, akkor ő sajnos valószínűleg már kevésbé szerelmes.
Nincs ölelés
Az ölelések totális hiánya a leginkább vészjósló jel mind közül, hiszen az az ember, akinek az érzelmei - ha többé-kevésbé is, de - a helyükön vannak, kívánja, vágyja a párja közelségét, ölelését. Az erre való igény megszűnése az érzelmek teljes kihűlését feltételezi.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!