A beteg életébe kerülhet, ha nem kap gyógyszert, sokan mégis ellenzik – Interjú dr. Belső Nórával a depresszióról

A WHO adatai szerint a világ lakosságának 3,8%-a tapasztal meg depressziót élete során, és egyes kutatások szerint az Európai Unióban több mint 40 millióan, míg Magyarországon a felnőtt lakosság hét százaléka él a mentális betegséggel. A magyar felnőtteknek 15 százaléka legalább egyszer átélt már súlyos depressziós epizódot. 

Sokan sajnos a mai napig úri huncutságnak tekintik, míg mások összekeverik a szomorúsággal, a magánnyal, pedig egy jóval súlyosabb, testi tüneteket is eredményező betegségről van szó - mégis rengetegen ellenzik az antidepresszánsok szedését. Dr. Belső Nóra pszichiátert többek közt a depresszióról, annak okairól, tüneteiről, a gyógyszeres kezeléséről kérdeztük, valamint arról is, hogy hogyan segíthet a betegen a környezete.

Interjú dr. Belső Nórával a depresszióról

- Mi a különbség az ideiglenes lehangoltság, szomorúság és a depresszió között? Honnan tudhatja az ember, hogy komoly probléma áll fenn, és szakemberhez kellene fordulnia?

Az aktuális hangulatunkat igen sok tényező befolyásolja. Érzelmeink leginkább az aktuális történésekhez, környezetünkhöz való viszonyulásunkat fejezik ki, tájékoztatnak bennünket és akár másokat is arról, hogy éppen milyen a pillanatnyi állapotunk. Szomorúak mindig valamely negatív életesemény, hír, történés okán leszünk - ez egy teljesen természetes érzelmi állapot akkor, ha okunk van rá. Ugyanígy a lehangoltság is, hiszen ha valami rossz történik velünk, normális, hogy lehangolttá válunk.

A depresszió viszont egy olyan tartós, negatív érzelmi és energetikai állapot, ami ok nélkül, indokolatlanul jelentkezik, és nem vagyunk képesek akarattal kijönni belőle. Amikor a lehangoltság, energiátlanság, motiválatlanság, perspektívátlanság vagy az életkedv romlása tartósan - legalább két hétig, a nap nagyobb részében - fennáll, már érdemes szakembert felkeresni. Nekem sajnos az a tapasztalatom, hogy sokan hónapokig, évekig is szenvednek, az életük is rossz irányba megy, mire elszánják magukat a segítségkérésre.

- Hogyan és miért alakul ki leggyakrabban a depresszió?

Kialakulhat egy kiváltó ok miatt - ilyenkor az átmeneti lehangoltság, szomorúság állandósul, és akkor is jelen van, ha a kiváltó okon már túl kellene jutnunk. Tipikus helyzet a gyászt követő depresszió, amikor az amúgy természetes folyamat átmegy depresszióba. De kapcsolódhat depresszió más lelki zavarokhoz is. Ilyen esetekben másodlagos depresszióról beszélünk. Ugyanakkor a depresszió genetikai hajlamosság alapján, tisztán biológiai betegségként is megjelenhet, ez a primer depresszió. Manapság már tudjuk, hogy ennek a formának is többféle gyökere lehet, bár ezek feltárása még nem jelenti a gyógyulást.

Mai világunk hajlamossá tesz bennünket a befelé fordulásra - negatív értelemben. A közösségek - társadalmi, családi - összetartása gyengül, a folyamatos rohanás, az időbeosztás nem ad teret a gyógyító lelki munkára, sok a magányos ember, akinek nincs kivel ventilálni a napi dolgokról, a fogyasztói világ elhatalmasodása és a pénzközpontúság állandó elégedetlenségérzéshez vezet. Egy jó baráti beszélgetés helyett az emberek sokasága sorozatokat néz, a természetjárás helyett a gép előtt ül, konditerembe jár, és még sorolhatnám. Mindez és még ezernyi dolog, ami a mai életünket jellemzi, a depresszió kialakulását segíti. 

- Milyen folyamatok zajlanak az agyban, a testben, amikor kialakul a depresszió, illetve akkor, amikor valaki ezzel küzd?

A depresszió neurobiológiai hátteréről ma már sokat tudunk, de véleményem szerint még mindig nem eleget. A kilencvenes években igen intenzív kutatások zajlottak a témában köszönhetően a technológia fejlődésének: megjelentek a modern agyi képalkotó eljárások, és a sejtbiológiai folyamatokat is pontosabban tudták követni. Ehhez még a genetikai kutatások is sokat hozzátettek. Így az idegsejtek között zajló, majd a sejteken belüli információáramlás folyamataira is fény derült. 

Az egyes agyi régiókban és központokban számos olyan változás történik a depresszió kialakulásakor, amely beavatkozás nélkül visszafordíthatatlan, vagy visszatérően zajlik. A legismertebb ezek közül az érzelmeket kialakító, illetve azokat a memóriába örökítő területekben - a limbikus rendszerben és a hippokampuszban - kialakuló zavarok, az ingerületátvitel zavara, illetve a terület sorvadása. Emellett az agy elülső részén a homloklebeny egyes területeiben is megfigyelhető anyagcsere-változás. 

Mivel az agyban szinte minden terület sokszoros összeköttetésben áll egymással, nem csoda, hogy szinte mindenütt kimutathatóak változások a működés során. A ma használatos gyógyszerek legtöbbje az úgynevezett ingerületátvitelre képes hatni, azaz azoknak az anyagoknak az anyagcseréjére, melyek az idegsejtek közötti kommunikációt végzik. Legismertebbek ezek közül a szerotonin, a dopamin, de ilyen neurotranszmitter az acetilkolin, a glutamát, a hisztamin vagy a GABA. 

Azt tudjuk, hogy a mellékvesekéreg fokozott működése - magas stresszhormonszint - szinte mindig fennáll, ami több más probléma forrása is lehet, többek közt a vérnyomás-szabályozásé vagy a stresszel kapcsolatos működészavaroké.

- Előfordulhat, hogy olyan testi tüneteket is okoz, amik összetéveszthetőek más betegségekkel? Melyek a leggyakoribbak?

A depresszió ezerarcú betegség. Épp az előbb elmondottak alapján érthető lehet, hogy nem csupán a hangulat szabályozásának zavaráról van szó. Az agy számos olyan területe érintett lehet, amely testi funkciókat szabályoz. Így, ha éppen egy ilyen központban van működészavar, akkor ez testi betegségek tüneteivel járhat. Sok páciensnek alig van hangulatzavara, miközben kardiológiai, gasztroenterológiai, neurológiai vagy éppen reumatológiai panaszokkal küzd. Ezekben az esetekben maszkírozott vagy larvált depresszióról beszélünk. Az ő leleteik ilyenkor nem igazolják a testi betegség fennállását.

A leggyakoribbak az állandó fájdalmak, az alvászavar, az irritábilis bél, az emésztési zavarok, hát- és derékfájás, vérnyomás-ingadozás, de a menstruációs és szexuális zavarok sem ritkák. Szinte bármilyen tünetegyüttes előfordulhat. Gyakori, hogy - főleg időskorban - demenciának tűnik a depresszió.

- Van olyan eset, amikor valaki orvostól orvosig jár, nem találják meg, mi okozza a tüneteit, és kiderül, hogy valójában a depresszió áll a hátterében?

- Ez, mondhatni, tipikus helyzet. Hozzám számtalan páciens jön el vastag leletgyűjteménnyel, amelyek semmitmondóak, vagy csak kevés eltérést mutatnak. A maszkírozott depresszió ilyen alattomos, és sajnos még ma is az a tapasztalatom, hogy a depresszió vagy a szorongásos zavar - mert ez utóbbi hasonlóan félrediagnosztizálható - nehezebben fogadható el a páciens számára, mint egy testi zavar.

Az orvos kollégák részéről pedig érthető, hogy a panaszos beteget - szívritmuseltéréssel, ugráló vérnyomással vagy komolyabb bélpanaszokkal - alaposan kivizsgálják. Mégis az a véleményem, hogy jobb lenne egy kivizsgálás részévé tenni a pszichiátriai konzíliumot is, így akár éveket is nyerhet egy-egy beteg, és spórolhatna az egészségügy is.

- Ha valaki depressziós vagy depressziógyanús, elég, ha pszichológushoz fordul, vagy mindenképpen pszichiáter segítségére van szükség?

Véleményem szerint a pszichiáterrel történő konzultációnak kellene az elsődlegesnek lenni. Az mindenki számára világos, hogy ha síelés közben eltörik a karja, mert nem tanult meg jól síelni, akkor nem a síoktatóhoz fordul, hogy javítson a tudásán, hanem a traumatológushoz. Egy gerincprobléma miatti bénulással sem a gyógytornászt keressük meg először.

A depresszió komoly betegség, orvosnak kell megállapítani, hogy milyen kezelés a legmegfelelőbb. Magam is klinikai szakpszichológusokkal dolgozom együtt, és akinél nem szükséges az orvosi kezelés, gyógyszer, azokat pszichoterápiába irányítom. Hangsúlyozni szeretném, hogy az általános pszichológusi végzettség - amely egy bölcsészettudomány - nem elegendő a klinikai szintű diagnosztikához és terápiához. Egy klinikai szakirányt végzett szakpszichológus azonban maga is felismeri azokat az eseteket, akiket orvoshoz kell irányítani.

- Segít-e a sport, a meditáció, illetve a hasonló, interneten olvasható tanácsok a depresszión? Képesek-e megoldani csakis ezek a problémát gyógyszeres kezelés nélkül?

- A depresszió kezelése során számos nem orvosi módszert érdemes alkalmazni az alapkezelés mellett, de nem helyett. A testmozgásról tudományosan bizonyított, hogy enyhe depresszió esetén javítja az életminőséget, és hozzájárul a javuláshoz. A meditáció, a mindfulness és hasonló irányzatok, beleértve a kineziológiát vagy a  csoportos terápiákat, nem alkalmasak az orvosi értelemben vett depresszió gyógyítására.

Egy súlyosabb depressziós nem is motivált, nem is képes ezekre - sokan mozogni sem tudnak, és a meditációra sem képesek -, és egyáltalán az aktivitásokra sem. Ugyanakkor a javulás során, illetve a gyógyult állapot fenntartásában vagy egy következő fázis megelőzésében ezek igen hasznosak lehetnek.

- Rengetegen ellenzik az antidepresszánsok használatát. A Facebook-csoportokban, valamint a különböző fórumokon egyenesen méregnek tekintik őket. Önnek mi a véleménye erről? Igaz, hogy mindezekkel szemben a gyógyszer sokszor akár életeket is menthet? 

- A jelenleg alkalmazott modern gyógyszerekkel az esetek nagy százalékát heteken-hónapokon belül meg tudjuk gyógyítani. Gyógyulás alatt én a tünetmentes állapotot értem, amikor a páciens teljesen visszatér a korábbi hétköznapjaiba, munkájába, és élvezni tudja az életét. Több mint harminc éve a pályán látom, hogy milyen nagyszerű érzés valakinek, amikor ismét a régi.

Úgy hiszem, hogy a gyógyszerellenesség, amely más szakterületeken is jelen van, az ismerethiányból, a tévhitekből, és a félretájékozottságból fakad. Akinek a környezetében volt már depressziós beteg, és látta a gyógyulást, a megkönnyebbülést, amit a páciens és a környezete megél, az nem ellenzi ezt a gyógymódot.

A jelenlegi tudásunk szerint a gyógyszerek a leghatékonyabb ellenszerei a depressziónak. Közepesen súlyos és súlyos depresszió esetén egyébként műhiba nem adni gyógyszert. Ez a beteg életébe is kerülhet, hiszen a nem kellően, vagy nem kezelt depressziónak számos tragikus következmény lehet: a magánélet tönkremenetele, a munka elvesztése, más betegségek kialakulásának kockázatnövekedése és az öngyilkosság.

A Magyarországon amúgy mindig is magas szuicid ráta elmúlt évtizedekben látható csökkenése egyértelműen összefüggésbe hozható a depresszió jobb felismerésével és az antidepresszívumok indokolt felírásának növekedésével. 

- Hogyan hatnak, hogyan működnek az antidepresszánsok? Rá lehet szokni véglegesen ezekre a gyógyszerekre?

A depresszió gyógyítására alkalmazott, korszerű gyógyszerek azokra a központi idegrendszeri folyamatokra hatnak - legtöbbjük az ingerületátvitelre két idegsejt között -, amelyekről korábban már volt szó. Fokozzák, és egyensúlyban tartják például a szerotonin, a dopamin szintjét, ezáltal biztosítva az adott terület megfelelő működését. Ezek nem tudatmódosító szerek, ha valaki nem depressziós, és beveszi, nem lesz feldobottabb, maximum egy-két enyhe mellékhatást észlelhet. Nem is nyugtatók, és nem okoznak addikciót sem. Hozzászokni tehát ilyen értelemben nem lehet.

Persze van lelki hozzászokás - ami például kialakulhat egy pszichológussal vagy akár egy asztrológussal kapcsolatban is, de az megfelelő módon elhárítható. Súlyos tévhit tehát, hogy nem lehet lejönni az antidepresszívumokról. Ugyanakkor valóban, az esetek egy részében a depresszió visszatér az elhagyás után, így van, akinek akár élete végéig szedni érdemes a gyógyszert. Én például szemüvegfüggő lettem, mert hiába veszem le, nem látok, tehát hordom mindennap, de csak azt az egyet. Nem kell növelnem a szemüvegadagomat, mint egy drogfüggőnek…

- Segíthetnek-e az interneten található cikkek, Facebook-csoportok a betegeknek, vagy jobb eltávolodni ezektől, és csakis a szakemberre hallgatni?

Az internet nagyon hasznos lehet, ha a megfelelő oldalakat keressük fel. A laikus internetes csoportok általában nem a legmegfelelőbb információforrások, gyakran félrevezetőek, vagy más célt szolgának. Ha valaki tájékozódni szeretne, akkor olyan oldalakat keressen fel, amelyek hiteles helyről származnak: egyetemek, ambulanciák honlapjai vagy egészségügyi szakportálok. 

Én nem javaslom a fórumokon való infószerzést, mert mindenkinek egyedi az állapota és személyre szabott a kezelése, és nem jó, ha mások tapasztalatait önmagára vetíti. Mellesleg a sok "önkéntes szakértő" között sok olyan is akad, aki amúgy sem működik együtt a kezeléssel, orvosellenes, vagy akár más problémái is vannak az életében vagy mentálisan. Ugyanakkor egy jól szervezett anonim csoport, hasonlóan az AA-hoz, egymás segítségével, biztatásával, sorstársként való elfogadásával erőt adhat. Én a személyes kontaktusokban látom a lehetséges megkapaszkodási lehetőséget. 

Arról is érdemes szót ejteni, hogy a lelki problémával vagy mentális zavarral küzdő emberek nagyon befolyásolhatóak, ezért gyakran esnek áldozatául olyan szervezeteknek vagy segítséget kínáló csalóknak, akik ebből jól profitálnak, és nem érdekük a páciens valódi gyógyulása.

- Mit tehetnek azok, akiknek a környezetükben depresszióval küzdő ember él? Hogyan vezethetik, beszélhetik rá ilyenkor a rokonok, családtagok, partnerek az illetőt, hogy segítséget kérjen?

A legtöbb depressziós ember szenved az állapotától, de nem biztos, hogy tudja, mi is ennek az oka. Ilyenkor érdemes a konkrét, megélt és látható tüneteivel szembesíteni, akár egy olvasmányt a kezébe adni - vagy átbeszélni vele és segítséget kínálni. Mivel a motiváció gyakran hiányzik, nagy segítség egy konkrét szakember vagy akár időpont ajánlása. A megértő, elfogadó attitűd elengedhetetlen.

Soha ne bagatellizáljuk a panaszokat, ne mondjunk olyat, hogy szedje össze magát, és ne javasoljunk környezetváltozást, utazást, programokat! Ettől csak rosszabbul érzi magát egy depressziós, mert elvárásnak érzi, hogy jól legyen, amire éppen nem képes. Ha teljes a betegségbelátás hiánya, akkor a kórházi elhelyezés is szóba kerülhet. A hozzátartozónak joga van a területileg illetékes lelkiegészség-gondozóban tanácsot vagy segítséget kérni. Érdemes tudni, hogy a pszichiáterhez nem kell beutaló. Manapság már számos ellátóhely indít hozzátartozói csoportokat is, ami szintén nagyon hasznos a betegséggel küzdő egyén környezetének hozzáállása szempontjából. Szakemberek által írt könyvekből is sokat tanulhatunk.

- Hogyan támogathatja a család és a környezete a depressziós embert? Mik azok a mondatok, tettek, amik ilyenkor valóban segítséget nyújthatnak a részükről?

Megértés, elfogadás, támogatás. „Tudom, hogy mit érzel, keresünk megoldást", „Nagyon rossz lehet most neked, de sokkal jobb lesz, ha...", „Olvastam egy cikket vagy könyvet, és felismertem, hogy mi lehet veled, gyere, megmutatom" - ilyen mondatokat érdemes mondani.  

- Mi a legrosszabb, amit a családja, a környezete tehet egy depressziós emberrel?

A család pszichiátriaellenessége, gyógyszerellenessége (például: „Ugyan már, nem vagy te bolond!", „Ne szedd be azokat a bogyókat, csak mérgezed magad!", „Minden pszichiáter csak legyógyszerel.", „Ugyan már, képes vagy te önerőből is, minden a fejben dől el, csak akarni kell!") és nem elfogadása („Szedd már össze az agyad!", „Ha ezt csinálod nem vagy szerethető.", „Tönkreteszel minket is.", „A gyereknek nem ezt kéne látnia.", „Nem igaz, hogy még arra sem vagy képes, hogy...") akár a halálvágyba is taszíthatja a depresszióst. Egyszer egy anyuka, aki elolvasta a Depresszió című könyvemet, bocsánatot kért a lányától, amiért addig azt gondolta, hogy csak hisztizik.

- Az Ön tapasztalatai, véleménye szerint miért nem kezelik még mindig sokan valódi betegségként a depressziót?

A mi társadalmunkban valahogy csak az beteg, aki ordít a fájdalomtól, akinek külsőleg is látható tünetei vannak, aki halálos kórban szenved, vagy aki láthatóan elmebeteg. A depresszió nem ezek közé tartozik. A betegek nagy része csendben szenved, erején felül próbál napról napra átevickélni, nem akar panaszkodni, és fél, hogy megbélyegzik akár a családban, akár a közösségben, ahol él, vagy a munkahelyén. Előbb elmondják az emberek, hogy rákosak, mint azt, hogy depressziósak. Az előbbit mindenki sajnálja, az utóbbit talán még meg is veti.

Más országokban sokkal jobb a helyzet, mindenki hallott már hírességekről, akik a depressziójukat felvállalták. Itthon az ADHD, a borderline, a traumatizált, az aspergres állapot lett felvállalható, és talán még olyanok is diagnosztizálják magukat ilyen kategóriákba, akik depressziósok vagy bipolárisok - ez a depresszió egyik formája.

- A depresszió leküzdésének ideje sok tényezőtől függ, de van-e esetleg egy olyan átlagos időtartam, ami alatt a legtöbbeknek sikerül javulniuk, kigyógyulniuk?

Minél korábban kerül felismerésre az állapot, annál nagyobb az esély a gyors javulásra, gyógyulásra. A fiatalkori, vagyis korai kezdetű formákra ez különösen igaz. Az évek óta tartó vagy visszatérően zajló depressziók esetén a gyógyulás is lassabb. Ha a választott kezelés beválik, akkor a javulást heteken belül észlelni lehet, körülbelül három hónapon belül sokkal jobb a helyzet, és utána stabilizálódik az állapot.

Persze vannak esetek, ahol a beteg nem bír egy gyógyszert szedni, és váltani kell, és vannak terápiarezisztens esetek is, ahol komoly feladat a páciens együttműködésének fenntartása és a megfelelő és hatásos módszerek, kombinációk kitartó keresése. Mindezek mellett az életmód, a környezet hatásai sem elhanyagolhatóak. Én egyébként azt tapasztalom, hogy eltekintve egy-két súlyos esettől - amelyeknek az okait talán még nem ismeri a tudomány -, előbb-utóbb mindig van megoldás. A sikerélmény az orvosnak is fontos!

(Képek: Getty Images Hungary.)

• depresszió
• interjú
• exkluzív
• mentális betegség
• mentális probléma
• Lélek&Test